szerkeszti: 
Cseicsner Otília
Gyula, fesztiválváros, Shakespeare-hagyomány
(részlet)
prae.hu, 2008-08-07
[...]
Tompa III. Richárdja csalódás: nemhogy nem használja ki a vár adottságait, hanem durva zöld plexifallal el is takarja azt. Mintha az erdélyi próbatermet egy az egyben állítaná fel Gyulán: beszűkíti-lezárja a színpadi teret, a lépcsőt elfedi, helyette hangos zökkenéssel induló-érkező üvegfalú liftet állít be, az emeleti járást nem használja ki. Zöldfalú műtővé alakított zárt szobába zárja az előadást, passzivitásra ítélve, kukucskálásra kárhoztatva a nézőket (díszlet: Carmencita Brojboju). Állítólag a díszlet nem ide, hanem a kolozsvári színházba készült – ideje lenne felismerni és kiaknázni a gyulai Várszínház adta lehetőségeket.
Nagyon is direkt, és épp ezért kevéssé érdekes a felvilágosodás kori anatómiai bemutató, a különböző deformitásokat formaldehidbe zárt testeken, levágott fejeken, lemetszett testrészeken bemutató „anatómiai múzeum”. Ennyiből a bécsi Bolondok tornyát is felkereshetnénk: a felvilágosult II. József ebbe a szabadkőműves építménybe gyűjtette anno a mentális sérülteket – aprócska celláikban ma a Patológiai-anatómiai Múzeum működik Tompánál ez a képi metafora színpadtechnikai akadállyá válik: a vitrinszekrényekben tartott borzalom-másolatok leginkább akadályt jelentenek, nem győzik ide-oda taszigálni őket a szűk színpadon.
Pedig az ötlet, Richárdot mint médiajelenséget vizsgálni, nagyon is kurrens. A Bécsi Fesztiválheteken (Wiener Festwochen) látott holland Római tragédiák is élő közvetítésként viszi színre a három (!) római tragédiát, izgalmas (bár történelmileg megkérdőjelezhető) párhuzamot vonva a római történelem sorsfordító eseményei és korunk háborús tudósításai között. Bár a köztársaság hajnalán játszódó Coriolanus, illetve a császársághoz vezető Julius Caesar és Antonius és Cleopátra összeolvasztása filológiailag és történelmileg is megkérdőjelezhető, Ivo van Hove rendező a Toneelgroep Amsterdam társulatával kifejezetten megrázó, intim pillanatokban gazdag történetté alakítja a három római tragédiát. A kamerákat pedig épp ennek az intimitásnak a rögzítésére használja. Közben a néző is betolakodhat, ki-be sétálhat a televíziós sajtószobává/váróteremmé alakított színpad és a hagyományos nézőtér között.
Tompa ezzel szemben a színpad hátsó falára kifüggesztett két LDC televízióképernyőt csak illusztrálásra használja, ha az előadásból esetleg nem értenénk, hogy itt gyilkosságokról, politikai hatalomátvételről, puccsról, háborús ütközetről van szó, gyorsan felvillan néhány képkocka az iraki hadszíntérről, és máris világos. Kommersz televíziós napló Richárd királlyá koronozásáról – vajon mi ebben az újszerű akár a nyugat-európai feldolgozásokhoz, akár a Nemzeti Színház előadásához képest? Hogy nem projektort használ? Nahát.
[...]
