HAMLET

Bakk Ágnes

Változó táj képe

fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 9. szám, 2007-12-09

Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál

A Tiltott szerelmek kertje – eredeti címén Kert-trilógia – három merőben eltérő táncetűdöt foglal magába.
A tulajdonképpeni kertben a minimális díszlet (a két fa) videoklipek álomszerű hangulatát idézi. A fekete abroncsszoknyás táncosnő mintha a kert éjszakai tündére lenne, álmodozó, hirtelen és groteszk mozdulatokat elegyít egymással. Mintha a másik két táncos, az izmosabb fiú, valamint a rozsdaszínű szoknyás táncosnő a kerthez tartoznának. Néhol a zenét összekötő természeti hangokat képezik le, vagy úrnőjüket szolgálják, vigyázzák. Hirtelen beugrik a negyedik: nyurga figura, látszólag fiú, és a feketeruhás küszködő hölgyért jön, de idővel rájövünk, hogy ő is nő. Ideges, széles mozdulatai nyugtalanságot, magányt sugallnak. Mintha az első táncosnőt kivéve egyik szereplő neme sem volna hangsúlyos, és mozgássorozatukkal sem erőltetnek magukra konkrét identitást. Az egymásra találás (tiltott?) szerelme a nyugtalan magányú táncosnő és a kerti fiú között bontakozik ki: a nő többször is magához emeli választottját. Az erőviszonyok megváltoztak, de a tündérnő ezt már nem láthatja. A táncetűd trubadúr jellegű zenei stílusa aláhúzza annak a kertnek a titokzatos jellegét, amelyben nincs helye egyszerre mindenkinek.
A második részt a televíziós hagyományhoz szokott szem kezdetben reklámként nézheti. A médium váratlan megváltozása idegenül hat annak, aki nem szokott hozzá a ’film a színházban’ effektushoz. Nem élő embereket látunk a színpadon, közvetített jelenetek sorjáznak egymással összefüggően. A gyors vágások, a közelítések még inkább elidegenítik a színpadról Az abrosz kertje c. felvételt. A szerkezete is „álom az álomban”-szerű. Sokszereplős, nincs áttekinthető cselekménye, s rájátszik egyes köztudatban élő képekre: pl. Jézus leemelésére a keresztről, egy lilaboxeres táncos létráról való lesegítésének képében. A groteszk beállításokban a humor is megjelenik.
A szünet utáni etűdöt két sötét kosztümös táncosnő hosszú lépései nyitják. A háttérben otthagyott kivetítőn gyakran jelenik meg az esernyő alakja, mindenféle mennyiségben. Ez és a bőröndök magritte-tes, szürreális hangulatot teremtenek. A mozdulatok darabosak, a helyzetjátékok groteszkek, melyekhez a hangaláfestések, valamint az időközben megszaporodott képi hordozók is hozzátesznek. A közönség előtt történő alsóruhára vetkőzés, sisakot öltés és a harci képek által fokozatosan oson be a gagek közé a háború. A táncosnők megőrzik nemi identitásukat, ebben vállalják a háborúban szerepüket, gyászolnak, eljátsszák a gyermek áldozatok gyásztáncát. Minden átöltözés után ismétlődnek, de finomodnak a mozdulatok: egyes motívumok megmaradnak, vagy hasonlók veszik át a helyüket. Váratlanul megjelenik a darabban a verbalitás – addig csak az operai hang hordozta ezt. A két nő között támadt hangos „eszmecsere” a háború abszurditását hirdeti: az ingerült vagy érzelemmentes hangnemben skandált jelzők, a szabad asszociációk ezt a hiábavaló, ugyanakkor hatalmas áldozatot követelő gépezetet jellemzik. A humor itt a képek, illetve a hangok által beidézett helyzetek parafrazálásában, sutácska mozdulatok ismételgetésében jelenik meg. A táncban az előadók intenzíven vannak jelen: mozdulataik szinte hibátlanul simulnak egymáshoz. A két táncosnő kevés érintéssel, inkább a hasonló mozdulatok összehangoltságával mutatja ki a kettejük között lévő szoros kapcsolatot.
A három etűd teljesen különböző. Ahogy a mozgások, úgy a kert is fokozatosan átértelmeződik, egyfajta Gesamstkunstwerk-jelleget ölt magára. A fennköltségből az abszurdba hajlik át. Az előadók nem csak az emelkedettség, hanem a nevetettés által is – sőt, úgy még inkább – hatni tudnak.