hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

* Hegyi Réka

UTE-FESZT 9

Bűn és bűnhődés, amikor három színész játssza Raszkolnyikovot

[2008. Dec. 8.]

Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja

A Bulandra Színház két éve bemutatott előadását két szereposztásban játszották Kolozsváron. Úgy tűnik, a jobbikról számolhatunk be.

Jurij Kordonszkij rendező ismert és népszerű Bukarestben: a Bulandra Színházban színre vitte a Ványa bácsit (2001-ben az UNITER Legjobb rendezői díjjal tüntette ki), Gogol Házasságát és Aleksandr Galin Sorry című darabját, a Bukaresti Nemzeti Színházban pedig Bulgakov Kutyaszív című művét.

A Bűn és bűnhődést 2006-ban mutatták be a Bulandrában, a színészek többsége viszont meghívottként vett részt a produkcióban. Ez a tény csak azért izgalmas, mert a letisztult színészi játék arra engedne következtetni, hogy összeforrott, sok éve együtt dolgozó és együtt gondolkodó csapatról van szó.

UTE 17. Fesztiválja
A nyomozó csak egyik Raszkolnyikovval folytat párbeszédet, de a háttérben mindkét másik arc reagál a replikákra.

A rendező jegyzi az előadás szövegkönyvét is. Ebben, illetve az előadásban hiábavaló lenne a regényt keresni: a hat személyre redukált szereplőgárdából három színész a főszerepet játssza. Szimultán. Az első jelenetben még nehéz eldönteni, miért is vannak hárman: ketten csak Raszkolnyikov árnyékai, belső hangjai avagy hárman együtt formálnak egyetlen embert. Bár a vöröses hajú, szakállas Richard Bovnoczki a rendkívüli hős azon arcát alakítja, akit a körülötte lévők láthatnak (azaz Aljona és a nyomozó; Szonya „mindhármukkal” kapcsolatban van), a másik két arca is legalább olyan fontos. A fekete Vlad Logigan a démoni összetevőt testesíti meg, ő az, aki elcsitítja a rossz lelkiismeretet, aki jogosnak, sőt, szükségszerűnek vallja a gyilkosságot.

A harmadik Raszkolnyikov, Relu Poalelungi alakításban a legszelídebb, ő az érzéki, aki a szerelem és az istenhit hatására valóban megváltozik. Az utóbbi szerepet találtam leggyengébbnek, talán azért, mert abból a szögből, ahol ültem, úgy tűnt hogy mindig bárgyú mosoly ül az arcán, amiről nehéz eldönteni, hogy boldogságot vagy szenvedést tükröz. A színház honlapján található fotókon egy másik színész arca tűnik fel az előadásfotókon. Talán az egy összetettebb alakítás, nem tudjuk.

UTE 17. Fesztiválja
Sorin Leoveanu és Richard Bovnoczki a Bulandra Színház előadásában

Az előadás tere lehetővé teszi, hogy a közönség négy oldalról ülje körbe a háromarcú Raszkolnyikovot. Mindegyik fal romos, de az általuk körbezárt szoba vakítóan fehér. A gyilkosságot követően Raszkolnyikov vérrel spricceli le a fehérséget. Emlékezetes jelenet ez a kitágított pillanat. A másik emlékezetes jelenete az előadásnak a hármas főhős ószláv nyelven mondott Miatytánkja.

A Kolozsváron bemutatott két szereposztásban a női szerepek váltakoztak: egyik este Anca Androne alakította Aljonát, Rodica Lazăr pedig Szonyát. Másnap cseréltek. Jurij Kordonszkij mindkettőjüknek megteremtette a lehetőséget, hogy estéről estére, ugyanabban az előadásban, a női princípium két alteregóját testesítsék meg: a negatív színekben megfestett uzsorást, illetve az angyali, tiszta lelkű nőt. Bár az első verziót nem láttam, mondják, hogy Anca Androne nem tudott öregasszonnyá csúfulni, fiatalsága mindegyre elárulta. Rodica Lazăr sem idősebb színésznő, szikárabb alkata, csontosabb arca mégis hitelessé tette Aljona szerepét.

UTE 17. Fesztiválja
Az UNITER-díjas alakítás - ezt az arcot sem lehetett látni minden szögből

Izgalmasak a szerepkettőzések is: a visszaemlékezés jelenetben, amikor a gyermek Raszkolnyikov látja egy szerencsétlen gebe agyonverését, Logigan (a fekete arc) a ló gazdáját játssza, aki mindegyre unszolja a parasztokat, hogy segítsenek neki agyonütni a szegény párát, és aki minden emberségre intő megszólításra azt felelte, hogy rendelkezik a szegény pára élete fölött, hiszen ő a gazdája. Ugyanebben a jelenetben Rodica Lazăr, aki Aljonát alakította az aznapi szereposztásban, az áldozat, azaz a ló szerepében jelent meg.

Jurij Kordonszkij előadásban a nyomozó egyenlő fajsúlyú szerep Raszkolnyikovval. Sorin Leoveanu az UNITER Legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjét nyerte ezzel az alakításával. Lenyűgöző frissességgel söpört le magáról mindenféle előre gyártott elképzelést erről a figuráról: bohóckodott, ironikus volt, megszállott, kegyetlen pojáca. Ahogyan a színészek fogalmaztak a második előadást követő közönségtalálkozón: számára egy Raszkolnyikovval találkozni egyszer adatik meg az életben, és ezért a találkozásért érdemes élni. Ezért az alakításért pedig érdemes lenne újra meg újra megnézni a bukarestiek ritka jó előadását.

UTE 17. Fesztiválja
(fotók: www.bulandra.ro)

UTE 17. Fesztiválja
A gebe kivégzése

UTE 17. Fesztiválja
Szonya: Anca Androne


Megosztás |

» Korábbi cikkek


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License