HAMLET

Kónya Orsolya

Fakéreg alatt

Fagyöngyszüret – a Marosvásárhelyi Ariel Színház és a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása a Tháliában

KonTextus.hu, 0000-00-00

A színlap tanúsága szerint a Tháliában zenés történetet látunk. A valóság ezzel szemben az, hogy egy több síkon játszódó előadás a Marosvásárhelyi Ariel Színház és a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió közös produkciója. Az elsőben Szabó Tibor és Fodor Edina skót és angol balladákból, Robert Burns verseiből és ballada-feldolgozásaiból énekelnek dalokat harmonikaszóra, Darvas Ferenc zenéire. A másik sík a magányos tölgyfa gyökerei között megbúvó emberkék világa, amely egyszerre árnyjáték és mozgásszínház. Ők némaságukkal többet mondanak el az emberi lélek mélységeiről, mint a sokszor csacskának tűnő dalok, melyeket a két színész úgy ad elő, mint valami vidéki kiskocsmában, fehérre meszelt arcukra buta kifejezést erőltetve.
Az előadás harmadik síkja a díszlet: a projektorokon kivetített képek a természet örök körforgásáról mesélnek. A gyökerektől eljutunk a zöldellő ágakig, majd lassan ősz, később tél lesz, virágzik és érik a fagyöngy. A három manó kapcsolata éppen olyan, mint a tölgyé és a fagyöngyé: a fa neveli a fagyöngyöt, majd az lassan, fokozatosan leszív minden erőt a növényből, ezzel ölve meg azt. A két manófiú először egymást bátorítja, majd a lány feltűnésével minden megváltozik: egymás és a lány ellenségei lesznek egyben. A manók és a díszlet együtt mesélnek férfi és nő ellentmondásos kapcsolatáról. Szeretve kínzó, új és új élvezetet kereső, majd azt is megunó, a régihez vissza-visszatérő sajátos szerelmi háromszög alakul ki.

A történet Szent Iván éjjelén kezdődik: az éjszaka és a nappal egybeér, ilyenkor kell szedni a fagyöngyöt, kézzel hozzáérni nagy kockázat, de sarlóval, kővel ledobni nagy szerencse. A villámlás ellen éppúgy véd, mint a lélekben bekövetkező, hirtelen csapástól, boszorkány és szép lányok átkától. Misztikus kezdet, de a folytatás, ha lehet, még misztikusabb.

Az énekesek a dalokat és saját magukat is kifigurázva mesélik el a sanzonok szövedékével a különféle emberi kapcsolatokat: vannak itt magányos tengerészek, fiuk leányát kívánó öregemberek, öngyilkos királyleányok és kopott kokottok. A pár perces duettek és szólók nehéz feladat elé állítják a játszókat: egyik dalról a másikra kell különböző karaktereket megjeleníteni. Ez Szabó Tibornak maradéktalanul sikerül, Fodor Edinának azonban adódnak problémái: a fiatal színésznőnek látszólag néhány karaktere van csak a készletben, míg Szabó Tibornak nem okoz gondot az átmenet. A legszebbek persze a duettek. Az egyszerű szöveg mögül előbukkanó ötlet: egy kakukkszóról mesélő történet mögött például egy szerelmi románc rejtőzik, annak minden nyűgjével és szépségével – az egymásra vetett pillantások, a félbe maradt mozdulatok mindent elmondanak.
Darvas Ferenc zenéje a füstös, vidéki kiskocsma világát éppúgy idézi, mint a cirkuszokét, a kikiáltókét, a pénzért szórakoztatókét. A kifestett arcok felnagyítanak bizonyos vonásokat és gesztusokat, éppúgy, ahogy a bohócoké is. A zene ezen még inkább erősít. A bohócok mozgását utánozza valamelyest a manóké is: Fehér Csaba, Gönczy Katalin és Szilágyi Benő Ottó a test nyelvén beszélhetnek csak, Uray Péter és Barabás Olga együttes elképzelése kompakt egészet ad.

Nem úgy az előadás. Külön-külön a zene, a tánc, a versek, a látvány nagyon jól működnek, mégis nem állnak össze egésszé. A kis színpadon túl sokszor fordul elő, hogy az árnyjáték takarásban marad, pedig néha éppen ott történik a lényeg. Mégis, azt kell mondani, az előadás ezzel együtt kivételes élmény: megtanít bennünket a felszín alá látni. Persze csak akkor, ha nem riadunk meg attól, amit ott találunk…

Fagyöngyszüret

A cikk a Kontextuson