szerkeszti: 
Sztrókay András
Kóborlás, ló nélkül
Miguel de Cervantes nyomán: Don Quijote - Compagnie AZAR
Ellenfény Online, 2008-12-11
Az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválja
Sevilla, valamikor. Miguel de Cervantes Saavedra kóborol a piactéren, aztán - tartozásai miatt - börtönbe vetik. A szomszéd cellában raboskodik Sancho Panza, akit megismerve Cervantes képzelete életre kel, és Don Quijoteként indul vándorútra. Bár a mostoha körülmények időről időre visszarántják a cella nedves, hideg valóságába, ő mindig újrakezdi csodás vándorlásait, amíg végül szabadon nem engedik, hogy aztán újra a város sürgő-forgó piacán találja magát.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház vadonatúj stúdiójában vagyunk, az Európai Színházi Unió 17. Fesztiválján, wagneri kényelmet nyújtó apró székeken, brooki assistance-ot követelő színházi helyzetben.
Cervantes Don Quijotéjának öt-hat jól ismert kalandjával találkozunk Jacques Bourgaux tolmácsolásában. A Cervantes regényébe betekintést adó másfél órás előadás bevezetővel indul, amely kettős célt szolgál: egyrészt tisztázza a színházi helyzetet, melyben a színész egyedül teremti meg az összes felbukkanó karaktert, másrészt a nézőkhöz költői kérdést intézve sugallja, hogy a Don Quijotét az égvilágon senki sem olvasta. A bevezető posztmodernnek szánt gesztusa az előadás során visszatér: Bourgaux néha megtörölközik a színpadon található székre terített piros törölközőjében, egyszer megkérdezi, nincs-e valakinél a regény egy példánya, egyszer pedig utólag korrigálja a történet elmesélését: túlzásba esett, esőbe helyezte a Don Quijote egyik nem esőben játszódó jelenetét. Ez utóbbi, pontosabban maga a lódítás dramaturgiailag fontos elem, egyesül benne az előadó, az író és a regény főszereplője. Ugyanakkor mégsem tud szervesülni az előadással, mert Bourgaux-nak a sok hiteles karakterformálás ellenére pont egyet nem sikerül a színpadon megjelenítenie: a teremtő hatalmat, a játékot és valóságot egyesítő egót - saját magát.
Olyan banánhéj ez, ami általában ott van az önmagát rendező színész előtt, és Bourgaux elcsúszik rajta: saját magát nem, csak szerepeit tudja jól irányítani. Mert jó gondolat a történet kettős keretezése - Don Quijote figurájának Cervantes életében való, filológiailag valóban alátámasztható eredeztetése és az önmagára reflektáló, mindenkit megjelenítő színész szervező erőként működő jelenléte - de Bourgaux ez utóbbi jelenlétet nem tudja felmutatni. Őszinte játék és tettetett spontaneitás között elveszíti a csodát, amit karaktereinek sokszínűségével megteremt.
Pedig Bourgaux-nak tényleg sok arca van, sok teste, hangja és mozdulata. Képes egyszerre alakítani Don Quijotét, Sancho Panzát, Rocinantét, Dulcineát, egy fogadó teljes közönségét, a szelet, a füvet, lepkéket, békákat, malmokat, almákat és narancsokat. Tájat mutat, részeket és egészeket, hangokat ad, vártakat és váratlanokat. A színházi illúzióval játszik, irányítja a nézői képzeletet, és aki vele tart, annak egyszerre adja az itt és most és az ott és akkor élményét. Bourgaux világa a gyermeki (vagy mondjuk így: rajzfilmes) humoré, a leguruló narancskupacoké, a majdnem eldőlő, de Sancho Panza által megtartott Don Quijotéé - egyszóval Cervantes komikus oldaláé - és ez a komikum annak ellenére domináns, hogy a regény komolyabb oldala is jelen van a vissza-visszatérő börtönjelenetekben.
Bourgaux, a színész komoly eszköztárral rendelkezik, de Bourgaux, a rendező nem elégszik meg ezzel. Fényeket használ a tér strukturálására és hangokat a teatrális élmény betetőzésére - eső és szél, dalok és zajok jönnek a hangfalakból. Mert jöhetnek. És mert az előadást is jegyző, Bourgaux által életre hívott társulat, az AZAR - Association Zone d'Accès au Rêve (Az Álomhoz Hozzáférési Egyesületi Zóna) - ezt tekinti céljának: az egymással párbeszédet folytató zene, ritmus, mozgás, tér, képek és gesztusok segítségével történő maximális színházi érzés kiváltását. Hogy mi a maximum, azt nem tudhatjuk, de az mindenképp elmondható, hogy láttunk már olyat, ami azt a bizonyos színházi érzést tovább tudta fokozni, mint Bourgaux one-man showja. Ettől még az előadás - amely egyébként (és nem mellesleg) mintegy húsz éve talál magának közönséget - jó élmény, de inkább játékossága, nem pedig teatralitása miatt.
