HAMLET

Bonczidai Éva

Ó, azok a szakmai beszélgetések

fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 4. szám, 2007-12-04

Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál

Persze hogy a sétatéri színházbüfében. Ma is – már harmadik alkalommal – Tompa Gábor és Visky András a vendégelőadás alkotóival beszélgetett. A landshut-i „kleines theater – Kammerspiele” tegnap este játszott Ó, azok a szép napok című előadása kapcsán szó esett arról, hogy mi is a „kleines theater”. A kis színház ugyanis nemcsak a ma játszóhelyként használt egykori landshut-i raktárépület méreteire utal, hanem a Piccolo Teatro-ra, Giorgio Strehler színházára is. Ismert emellett, hogy a kisebb tér meghatározza az egész előadás milyenségét, és a közönségre is sajátos hatással van. Sven Grunert, a rendező elmondta, hogy akárcsak Beckett, ő is a kis tér híve, mert ez sokkal inkább lehetővé teszi, hogy a szereplő a maga emberi mivoltában feltárulkozzon. Szerinte nemcsak a becketti figurák, hanem Strindberg és Ibsen szereplői is sokkal élőbbek egy intim térben.
– Kitaláltam a dráma új meghatározását – jelentette be Visky somolyogva. – Ezentúl ez lesz az etalon – dobta be valaki a hallgatóságból. Kuncogás itt is, ott is. „Dráma az, ami a mindig ugyanúgy történőben felismeri a megismételhetetlent”. Az előadás hatására fogalmazódott meg ez benne, folytatta Visky. Aztán az alkotókat kérdezte. A rendezőt arról, hogyan kerültek a felhők az előadás képi világába. Sven Grunert értelmezésében az idő kitágítását biztosítják, ezek a múlt és a jövő kivetülései. Az alapötletet a szöveg sugallta. A színészek a szereppel való munkáról beszéltek. Stief Magda először ijesztőnek találta Winnie szerepét, úgy gondolta, nem bírná eljátszani. A próbák kapcsán megpróbáltak a szavak mögé látni, és közösen jutottak arra, hogy a dráma egy rendkívüli szerelem történeteként olvasható. Robert Spitz nagy kihívásnak tartotta figurája megformálását, annak ellenére, hogy csak néha kell felbukkannia, mert ezt a szerepet általa nagyra tartott színészek játszották korábban. Willyt alakítani számára azt jelenti, hogy engedi játszani a partnert, és csak reagál rá. Helmut Stürmertől, az előadás díszlettervezőjétől mini-arspoeticát hallottunk: olyan látványt szeret létrehozni, amely kérdéseket vet fel a nézőben. Állítása szerint egyáltalán nem zavarja, ha a néző másként dekódolja a díszletét, mint amire ő gondolt.
A beszélgetés két új színházi könyv körüljárásával folytatódott. Bemutatták az addigra szépen összegyűlt közönségnek Anca Măniuţiu Beckett-fordításait és a Helmut Stürmer díszletterveiből összeállított albumot. Az új román Beckett-fordítások jelentősége, hogy a hat dráma közül négy most olvasható először könyv alakban, eddig csak A játszma vége és a Godot-ra várva jelent meg kötetben. Anca Măniuţiu az angol változat fordítására kapott engedélyt, de azt összevetette az eredeti francia szöveggel, és megjegyzéseit lábjegyzetek formájában fűzte hozzá a fordításhoz. A drámák mellett fordításelméleti kérdésekkel foglalkozó írást is találunk a kötetben, valamint egy összefoglalót a román Beckett-rendezésekről.
A Stürmer-album rajzokat és előadásképeket tartalmaz. Ezek közvetve rálátást biztosítanak Ciulei és Purcărete rendezői világára is. Visky szerint Stürmer tervrajzainak önállóan is művészi értékük van. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent albumnak ez volt a harmadik bemutatója, járt már a szebeni és a bukaresti színházi fesztiválon is. Anca Măniuţiu kötete viszont annyira friss, hogy a szerző is most tartotta először a kezében.