szerkeszti: 
Bonczidai Éva
Kópétánc
fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 3. szám, 2007-12-03
Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál
Alulírott Jean-Baptiste Poquelin belátási és cselekvőképességem teljes birtokában, befolyástól mentesen a következőképpen rendelkezem: mindazon tréfás szófordulatokat, komisz párbeszédeket és mókás jeleneteket, amelyek Molière szerzeményeként ismeretesek, bárki szabadon felhasználhatja, terjesztheti, sőt elő is adhatja azon feltétellel, hogy saját kópéságaival még ízesebbre fűszerezi azokat. (Képzelt párizsi sorok 1673-ból)
(Végrendelet ez vagy táncba hívás?)
– Hallja ezt, Grabowski úr? A Tartuffe… Szabad lesz?
Mikolaj Grabowski kezet nyújtott, aztán szünet nélküli, kecses szökdécseléssel körbe-körbe… (Krakkó, 2006)
Így történt, hogy a krakkói Tartuffe, főként ami a mozgást illeti: körbe-körbe jár. De a molière-i figurák nem táncparketten, hanem szalonban keringenek. Leglátványosabbak a Mariane körei. Van ezek között: tehetetlen-kör – miközben a lány körbejár, szőrmesapkájával a bútorokat csapkodja, hogy kiszolgáltatottságából fakadó dühét levezesse; szerelmes-kör – Valérral párban a műkorcsolyából ismert emelésekből és ugrásokból komponált táncot ad elő; esdeklő-kör – miközben arra kéri apját, hogy ne kényszerítse Tartuffe-höz feleségül, meztelenre vetkőzik. Meghatóak is ezek a megkoreografált körök, mert mindegyik kényszerű cselekvésről, ki nem élt indulatokról vall, de leginkább mégiscsak nevettetőek: kedves, pátoszteljes sutaságok.
Körkörösen visszatér a vetkőzés motívuma is, hisz nem Mariane az egyetlen vetkőző. A lenyalt hajú, gömbölyű pocakú, manele-énekes külsejű Orgon chippendale-mozdulatokkal cseréli le keményített ingét áttetsző fekete izompólóra, hahotázzunk csak a nyíltszíni átöltözés közben. Elmira és Tartuffe vetkőz(tet)ős jelenete sem marad alul kacagtatásban és pontosságban.
Bár gyakoriak a ruhacserék, sikerül mindig valami újat hozzáadniuk a szereplőhöz. Elmira mélyen dekoltált, combig felvágott, piros ruhája sejtelmes, és az átöltözések során egyre kihívóbb lesz. Tartuffe tőrbe csalásáért nősténnyé válik, magas sarkú, piros szandálja pedig már pornófilmbe illő, és hatásos komikumforrásnak bizonyul. A jézusarcú, lestrapált Tartuffe megjelenésekor már szembetűnő az élére vasalt nadrághoz viselt teniszcipő, amely elmaradhatatlan akkor is, amikor a főhős rosszul szabott öltönyben jelenik meg, mintha a lábbeli címszereplőnk levetkőzhetetlen hovatartozását sejtetné.
Ugyanez a megkomponáltság követhető nyomon a többi szereplő jelmezében is, miközben a cirádákkal díszített antik bútorok, az angyalfejekkel dekorált kandalló és a méretes tükrök kontrasztív hátteret biztosítanak a mai, modern ruháknak. Ez mégsem orrakoppintó ellentétként hat, hanem jelentéses elemekből álló kollázsként működik a ferde térben. A Tartuffe bűvkörében élők, Orgon és édesanyja imádottjukhoz hasonlóan sötét színű ruhát viselnek. Pernelle asszony a szigorú nagymama és anyós image-ét hangsúlyozandó mindig egyszerű szabású fekete kosztümben jelenik meg, ékszerei a nagypolgári élet természetes velejárói, ő az egyetlen, aki teljesen beleillik a szalon világába. Rajongása a homeless-külsejű Tartuffe-ért ezért is groteszkül hat. Nemcsak Tartuffe jelmeze üt el e cizellált nagypolgári közegtől, hanem a házbelieké is. Mariane megjelenése (fehér harisnyát, áttetsző ekrü ruhája alatt téglavörös melltartót visel, máskor meg strandpapucsot és lenge, nyári ruhát) egyszerre kislányos és kihívó, gyermeki naivitást, stíluspróbálgatást és hedonista hajlamot egyaránt tükröz. Valér vajszínű zakója, farmerje, csapzott haja poszterfiús; széplelkűségét igazolja, hogy a kedves köszöntése nála mindig egy szál fehér virág átadását jelenti, így a virág öltözéke állandó kiegészítőjeként hat. A nagybácsi, Cléante a fiatalokéhoz hasonló világos, feltűnő mintájú ruhát hord, laza, nagyvilági figuraként jelenik meg. Dorine, a komorna a munkájából adódóan fekete-fehér egyenruhát kénytelen viselni, de ebben is ízig-vérig nő tud lenni, mély dekoltázsa és csípőriszálása miatt forr körülötte a levegő, még Tartuffe is zavarba jön tőle. Egész magatartása az avítt szabályok, az ostoba kötöttségek ellenében hat.
E jelmezek a nagypolgári életről kialakult elképzeléseinket is felülírják, a szalonok világát hozzánk közelítik azzal, hogy bugyi és pizsama köszön vissza a színpadról.
De mindez kevés lenne a kópésághoz. Az előadás furfangja leginkább abban érhető tetten, hogy a szereplők viszonyulásait kétértelműsíti. Hétköznapi gesztusokat, mozdulatokat groteszkké nagyít, ezáltal erotikát láttat az apa-lány viszonyba, és hosszabbra alakít egy-egy kézfogást vagy ölelést, így komikus helyzeteket teremt. A szenvedélytől áthatott viszonyokat is más megvilágításba helyezi: Mariane és Valér egymásra találását nevetségesen fennköltté teszi a korcsolya-tánccal, míg Orgon és a dúskeblű Dorine közti úr-cseléd viszony fokozottan erotikussá válik azáltal, hogy a ház ura simogatással bünteti a komorna szókimondását.
Aztán további pörgések, könnyed, precíz játék, végül kézfogás.
– Köszönöm – hajol meg kópé mosollyal Grabowski úr. (2007, Kolozsvár)
