HAMLET

Fülöp Noémi

INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

A mizantróp: paradoxális utazás

[2010. Nov. 15.]

V. Interetnikai Színházi Fesztivál (IFESZT) - Arad

A Szomorú vasárnap csalódást okozott, A mizantróp viszont felkavaró élményt nyújtott a végéhez közelítő aradi szemlén.

Ma este ér véget az V. Interetnikai Színházi Fesztivál Aradon: legfrissebb információink szerint 14 díjat adnak át, ám megtörténhet, hogy a szám az utolsó pillanatokban még emelkedik. Nem csoda, hogy ezeket a produkciókat sokan akarják jutalmazni, hiszen a társulatok nagyon kevés kivétellel magasra tették a lécet. Stílusosan vasárnap, az utolsó előtti napon tűzték műsorra a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Szomorú vasárnapját, az este azonban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A mizantróp című előadásáé volt.

Szomorú vasárnap

Seress Rezső dalai több, jobb sorsra érdemes régi slágerrel együtt évtizedek óta pácolódnak a vasárnap délutáni kívánságműsorok konyhaszagában. Azt vártam a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháztól: szellőztesse ki a Szomorú vasárnapot, porolja le róla a morzsákat, ha kell, súrolja is meg egy kicsit, és úgy állítsa színpadra, hogy vakítson a fénye.

Olyan produkciót reméltem, amitől végigfut a hátamon a hideg, vagy akár sírhatnékom támad, mint pár éve Póka Angéla megasztáros produkciójától. Választ vártam arra a kérdésre, hogy mit mondhatnak ezek a dalok az én huszonéveimnek? A tegnap esti előadás azonban egyetlen reményemet vagy elvárásomat sem teljesítette.

Olyan produkciót reméltem, amitől végigfut a hátamon a hideg Fotó: Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem GomboşPedig a lehetőség adott volt: Müller Péter élvezhető, szórakoztató, humoros színdarabba komponálta Seress Rezső kalandos életét. Kárp György szemmel láthatóan tobzódott a szerepben, de nem sikerült még a második sorig sem elsugároznia ezt az örömet, ráadásul Nagy Dorottya Seress felesége, Helén szerepében időnként egyszerűen leénekelte a színpadról.

A hidegrázós gyönyörűség azonban a színésznő dalai alatt is elmaradt. Talán Bokor Barna állt a legközelebb ehhez a hatáshoz: bár neki csak mellékszerepek jutottak, mégis, ha egyetlen pillanatra is emlékezni fogok az előadásból, az az ő nyelveket és akcentusokat halmozó Szomorú vasárnapja lesz.

Semmivel sem adott többet a kívánságműsornál Fotó: Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem GomboşA zenekarnak sem engedték vagy szabták feladatul, hogy akár egyetlen hangjegyet is eltérjen a kívánságműsoros hangszereléstől. Pedig nem kellett volna sok, nem hip-hop verziót vártam, csak annyit, amilyen finoman például a Björköt kísérő zenekar felfrissítette, átértelmezte a Szomorú vasárnap angol nyelvű változatát.

Félreértés ne essék, a közönség nagy része, a szüleim-nagyszüleim korosztálya jól érezte magát az előadáson. Akinek ezek a dalok a szíve csücskében laknak, annak valószínűleg mindegy, hogy a táskarádióból vagy Kárp György előadásában hallja őket. Számomra viszont, akinek az előadás semmivel sem adott többet a kívánságműsornál, marad a kérdés: mi értelme színházban meghallgatni?

A mizantróp

Tükör. Padló. Ragyog: márvány? Csempe? Székek. Ingerszegény környezet, szinte kórház. Hiányjel: nincs zene. Alceste (Pálffy Tibor) és Philinte (Mátray László) egy heves vita kellős közepén. Végig a kellős közepén, mintha már az öltözőben elkezdenék. Nem bejönnek: berobbannak. Célimene (Kicsid Gizella). Magabiztos magassarkú a csúszós padlón. Szenvedély fagyponton.

Szerelem. Szerelem? Összetaposott vattacukor. Nevetés. Mert még az is belefér. Képmutatás vs. őszinteség, egy-null. Tükör. Benne a nézőtér, bársonyszékestül, csillárostul. Ha elfelejtenénk, figyelmeztet: rólunk beszélnek. Rímek: Petri György. Nagyon kell figyelni, de nem nehéz. Négy évszázad köztem és Molière között, most kevesebb, mint négy méter.

Szerelem. Szerelem? Fotó: Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem GomboşCsak tőmondataim vannak erről az előadásról, úgyhogy Bocsárdi László rendező szavait veszem kölcsön, amelyeket a szakmai beszélgetésen bocsátott rendelkezésünkre. Kiderült, a darabválasztás szoros kapcsolatban áll a Tamási Áron Színház igazgatója és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közötti konfliktussal, amelynek legutóbbi felvonása idén nyáron zajlott.

„Tizenöt éves történet: a vezetőség változik, mi maradunk, a konfliktus újra meg újra kiéleződik – fogalmazott az igazgató. – Nagyobb beszély fenyegeti a kultúrát, mint valaha, botrányos módon próbálják megszelídíteni, kiszolgálóvá tenni a színházakat, ami az elsorvadásukhoz vezet. Ha ez a folyamat befejeződik, csak reklámklipek szintjén lehet majd színházat csinálni.”

Összetaposott vattacukor Fotó: Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem GomboşHozzátette, ez a szöveg borzasztóan aktuálissá vált a sepsiszentgyörgyi színház számára, és minden előadás segít levezetni a feszültséget. Ám ennek ellenére a próbafolyamat kezdetén igyekeztek megfeledkezni erről, megpróbáltak „rátapadni Moliére-re, részt venni a paradoxális, ellentmondásos utazáson, amit kínál.”

Pálffy Tibort arról kérdezték: milyen problémákat vetett fel a rímelő szöveg? „Első lépésben megpróbáltuk tartalmilag megfejteni, aztán szétbombázni a szöveget, hogy ne érződjön, hogy versben beszélünk. Aztán elkezdett külön életet élni általunk: vers, és mégsem az. Élő beszéd, amiben a sorok rímelek” – magyarázta a színész.

A szöveg borzasztóan aktuálissá vált a sepsiszentgyörgyi színház számára Fotó: Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem GomboşSzó esett arról is, hogy az előadás nagyon sokat változott a bemutató óta, a változás pedig az elmélyítés, az indulatok természetes kifejezése felé mutat. „Idő kell ahhoz, hogy megfeledkezzünk arról, hogy versben beszélünk” – mondta Bocsárdi. Hozzáfűzte, a vers azonban föltétlenül szükséges ahhoz, hogy Molière a polgárság ellen fordított éles kritikáját ellenpontozza.

Beszélt arról is, hogy egyes társulatok nem is előadásnak, hanem változatnak, nyilvános próbának nevezik azokat az alkalmakat, amikor egy-egy produkciójukat újra meg újra megmutatják a közönségnek. „Egy előadás akkor van kész, amikor levesszük műsorról – addig változik. Enélkül az igény nélkül a modern színház nem tud létezni”, összegezte.

A vízesés zúgása végig benne kell legyen az előadásban Fotó: Interetnikai Színházi Fesztivál/Doru Wilhem GomboşA minimalista díszlettel és a zene hiányával kapcsolatban Bocsárdi kifejtette, az volt a célja, hogy minden olyan elemet eltávolítson az előadásban, amely az erőteljes szöveg befogadását akadályozná. Az előadást lezáró, kivetített vízesésről pedig (amely egyúttal az egyetlen, felvételről szóló hang az előadásban) a rendező tisztázta: nem a természetre utal, és nem is a megnyugvást jelképezi. „A vízesés zúgása végig benne kell legyen az előadásban, minden szereplőnek magában kell hordoznia”, fogalmazott. Sikerült: a hangot én is magammal hoztam.

kapcsolódó írások

INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL INTERETNIKAI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL

» Korábbi cikkek