HAMLET

Márton Imola

Törékeny látomások

Nyolcadik tudósítás (Tizenegyedik és tizenkettedik nap)

Ellenfény Online, 2009-03-31

REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé

Törékenyek vagyunk. Kívül-belül. Beismerni nem szoktuk, vagy csak nagyon ritkán. Az M-Stúdió előadása elfogadja a törékenység létét. Játszani hívja, feszegeti határait. Mindezt a legminimálisabb dramaturgia nélkül. Variációk egy témára, a törékenységre - a fizikaira és a lelkire.

A Goda Gábor rendezte előadás nem mellőzi a szavakat, noha talán jobban tenné, ha teljesen lemondana róluk. A színész-táncosok érzéseit, gondolatait közvetítő szavak (saját szövegek) az információk szintjén keveset adnak az előadáshoz, a test, a mozgás ritmusát azonban megzavarják. Egyértelmű pozitívum azonban, hogy a Törékeny a szavak megléte ellenére a mozgásra, a képiségre, a zenére összpontosít.

Az előadás tele van szebbnél szebb képekkel, amelyek közül a legelső kisebb műalkotásnak tekinthető. A két részre osztott tér jobb felében kis székeken ülnek a színészek. Pálcák kötik össze, olvasztják egybe őket. Mindenkihez két pálca tartozik, és minden pálcához két ember. Bárki moccan, a szerkezet összeomlik. Hiszen törékeny. És pontosan ez fog történni. Szándékosan.

Ezután a jobboldali pálca-történet valamelyest tovább folytatódik, a főszerep azonban a baloldali faemelvényé lesz. Itt kelnek életre, lendülnek mozgásba, jutnak kifejezésre a társulat víziói, látomásai a törékenységről. A nagyon ötletestől a közhelyesig mindenfélét látunk.

Az egyik legizgalmasabb ötletnek a pohár-tánc bizonyul. A színészek párban, a lábuk alatt lefelé fordított üvegpoharakon állva táncolnak, forognak. A poharak ide-oda csúsztatása révén létrejövő tánc egyszerre óvatos, bátor, pontos - és törékeny. Ami a hosszúságot illeti, ez az egyetlen jelenet, amely elég hosszú ahhoz, hogy érezzük súlyát, mégsem nyúlik annyira el, hogy a néző megunja. Szintén igazán szép az a jelenet, amelyben egy nő és egy férfi táncol, csokolózik, földön hempereg úgy, hogy nem ér egymáshoz. Keretezett üveg van közöttük. Lassú, apró, finom mozdulatok sorozatát láthatjuk.

És közben látunk olyan törékenység-víziókat, amelyek kézenfekvőek, klisészerűek, unalmasak, túl hossszúak. Az egyik jelenetben egy férfi a kezében lévő kanálban tojást visz, egyensúlyoz, miközben egy nő mozgásával megnehezíti a dolgát. Nyilvánvalóan ennek is köze van a törékenységhez. A tojás valóban törékeny. Ez azonban olyannyira egyértelmű, hogy ebbe a kontextusban sem jelent újdonságot. Hosszúra nyújtani a jelenetetet pedig végképp fölösleges.

Az előadás legnagyobb problémája a dramaturgia hiánya. A törékeny-asszociációk külön-külön lógnak a levegőben, nincs szerves kapcsolat köztük. Ezen túl az egyes jelenetek annyira hosszúra nyúlnak, hogy előbb nyugtalanságot, majd unalmat, végül sajnálatot váltanak ki a nézőből. Erre az előadás utolsó jelenete a legjobb példa. A jelenet látványosan indul: a faemelvény tetejét teljesen eltolják (úgymond megnyitják), és száz meg száz lefordított üvegpohár bújik elő a faburkolat mögül. A színészek ezekre lépve táncolnak. Kezeikhez és lábaikhoz vékony kötelek vannak rögzítve, amelyek másik végén kövek találhatók. Ilyen módon a színészek mozgása a kövek táncává alakul. Ez veszélyes is, ha nem vigyáznak eléggé, egy-egy kő talán elér egy-egy poharat és összetöri azt. Pontosabban azt akarja kiváltani ez a kép, hogy elhigyjük, bizony fennáll ennek a veszélye. De nem hisszük el. A kövek meg sem közelítik a poharakat. És, ha nem féltjük a színészeket a bakitól, a poharakat a kövektől, akkor nincs tétje a jelenetnek. Annak pedig végképp nincs, hogy ezt a műveletet nagyon hosszú percekig nézzük, mint ahogy megtörténik az előadásban.

Törékeny előadás: gyönyörű képekkel, mozgássorokkal, új és közhelyes, frappáns és elnyújtott megoldásokkal.

A Törékenyt ugyanaznap este az Yvonne, burgundi hercegnő követte. A sepsiszentgyörgyi színház előadásáról másnap délben a IATC-AICT Fiatal Kritikusok Szemináriumának résztvevői beszélgettek az alkotókkal. A nyitott szemináriumra Bocsárdi László rendező mellett eljött még Kicsid Gizella, Mátray László, Pálffy Tibor, Váta Loránd, Nemes Levente és László Károly is. Érdekes módon a fesztivál közönségtalálkozói közül ez sikerült a legjobban. Egy-két félrecsúszott kérdéstől eltekintve a beszélgetés végre valóban magáról az előadásról, a rendezői koncepcióról, a figurákról, a színészek munkájáról, a különböző irányú értelmezésről szólt. Jól működő, néha kellően provokatív párbeszéd alakult ki. A legnagyobb figyelmet Yvonne csúnyasága vs. mássága, univerzalitása, ártatlansága, provokatív tekintete, elviselhetetlensége, tehát a figura különböző irányú értelmezése kapta. Ezen túl felvetődött Bocsárdi színészvezetési módszere (az Yvonne-nal kapcsolatosan, s nem úgy általában), a színész feladata a figura felépítésekor, Fülöp herceg figurája, a Kamarás és Cirill kapcsolata, a videók szerepe az előadásban, az ártatlanság és a bűnök kapcsolata, a figurák titkai.

Az előadásról eddig megjelent kritikákhoz képest teljesen új kérdések, szempontok, értelmezési lehetőségek talán nem merültek fel. Ennek ellenére bizonyos irányokban sikerült egészen mélyre ásni, ami a többi közönslgtalálkozóról-szakmai beszélegtésről sajnos nem mondható el. Spontán ötletként alakult ki ez a találkozó, mégsem volt hiány sem érdeklődőkben, sem jól kigondolt kérdésekben, sem kellően mély válaszokban.

kapcsolódó írások

REFLEXIÓK 9.