szerkeszti: 
Bonczidai Éva
„Két nyúl ült a réten…”
fesztivál-mozaik / huntheater.ro, 1. szám, 2007-12-01
Interferenciák - Nemzetközi Színházi Fesztivál
Beszélik, hogy Măniuţiu mestere a képeknek.
Emeljünk ki Woyzeckéből egy mozzanatot: a szinte meztelen Woyzeck egy fénykörben kuporog, miközben Andres a körön kívüli sötétből átlép hozzá, és odanyújtja a ruháit. Máris készítettünk egy szép, fekete-fehér fotográfiát.
Látható: Woyzeck az, akire irányulnak a fények, őt figyeljük, ez az ő története. Körötte sötétség, amely vélhetően más arcokat, más történeteket takar. Mindannyian egyazon sors részei. A ruhátlan, zavart tekintetű Woyzeck közülük való. Ahogyan Andres is, aki szintén láthatóvá válik azáltal, hogy része lesz Woyzeck történetének. Fényképünk elárulja, hogy barátok, legalábbis bensőséges viszonyban vannak: Andres tekintete bajtársára szegeződik, arcán félelem és aggodalom, tette – ruhát hoz a ruhátlannak – a gondoskodás gesztusa.
Ha kis idő múlva újra kattintunk a fényképező masinával, az új kép a barátjához bújó, vacogó Andrest mutatja, amint tágra nyílt szemmel, remegő hangon dúdolja a „Két nyúl ült a réten…” kezdetű dalt, amolyan ’Nem félünk a farkastól / nem esz meg, csak megkóstol’-szerű féleleműzőként. Az előadás észrevétlenül hajlik át Andres történetébe, ezen a képen ugyanis már ő van. Ez a második fotó előkészíti a záróképet, melyben a két holttest mellett Andres a Woyzecktől ismert mechanikus mozdulatokat végzi és azokat a csengettyűket viseli, amiket barátja hagyott rá („Ez nem az egyenruhához való, Andres, elviheted.”). Ezen a képen már Andrest is kiemeli a fény, s Woyzeck végzete mintha csak ürügy lenne ahhoz, hogy megsejtsük Andres történetét – erre külön ráerősít az előadás azáltal, hogy a dráma töredékes szövegéből szinte csak motívumok emelődnek át. Andres az egyik nyúl, aki ül a mezőn, és csak a vadász önkényének tudható be, hogy ezúttal Woyzeckre mutatott a puskacső. A vadászat azonban nem ért véget, a fény egy-egy arcon időnként elidőz.
Beszélik, hogy Măniuţiu mestere a képeknek…
