HAMLET

Zsehránszky István

Hullámvölgyben

Romániai Magyar Szó, 2004-10-08

„Elmaradt találkozások, szomorú összkép, nehéz jókedvvel írni róla” – véli, és joggal, Hegyi Réka. A VI. Romániai Magyar Bábostalálkozó eleven figyelmeztetés! A bábos szakma, nálunk legalábbis, hullámvölgyben van. Három profi bábszínházunk közül csak kettő képes eljönni egy ilyen találkozóra – s azok is halálsápadt árnyképei egykori önmaguknak. A váradiakat már nem is lehet bábszínháznak tekinteni, sem az Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozatát, sem pedig a Matyi Műhelyt. Már megbocsássanak, de haknizó vigéceknek tűnnek... S a kolozsvári Puck Bábszínház? A találkozón játszott előadásuk: A falu csúfja, meg a falu szépe arról tanúskodik, hogy ők sincsenek tisztában a szakmával, önmagukkal... Erőltetik a színészi jelenlétet, miközben színészi teljesítményükből csupán visszatérő pózok sorozatára telik. És hol a bábszínház? Nyakukba akasztott, használaton kivüli bábokkal jelzik, hogy ott kéne lennünk... Az előadás egyetlen művészi momentuma egy jól sikerült árnyjáték, amelyben Csortán Márton és Kötő Áron megmutatja a színészileg eljátszhatatlant, az elmesélhetetlent – valóban bábszínházi feladatot teljesítenek! Ritka pillanat volt ezen a találkozón.

Hiányzott a marosvásárhelyi bábszínház, amely nélkül nem lehet a romániai magyar bábos szakmáról beszélni. Hiányott a temesvári magyar színház bábos tagozata, pedig tavaly milyen kellemes meglepetéssel szolgált, előadásuk alapján méltán mondhattuk: új romániai magyar bábszínház született. Ezek voltak a legfájóbb elmaradt találkozások. Leszámítva azokat, amelyek az ittlévők jelenlétében sem jöttek létre...

Örömmel nyugtázzuk, hogy Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben, ahol a hivatásos magyar színházak szintén szárnyuk alá vették a bábosokat, megpróbálnak bábszínházat játszani. Izlelik a bábmozgatás szépségei, örömeit – s talán idővel a nézővel is megosztják majd a bábos csodatétel és csodalátás gyönyörűségét. Idővel, ha majd több bábos tudásra és tapasztalatra tesznek szert. S ugyancsak a szakma perifériáján tevékenykedik néhány lelkes – és komoly! – önkéntes. Borsóci – azaz Bereczky Gyula -, aki egész intézmény egy személyben: a dési 1001 Mese Bábszínház. Maga írja, s maga adja elő kis szorvány közösségeknek a mesedarabokat. Pontosabban: végre valaki mesét mond! – és néhány bábszínházi eszközzel illusztrálja a mondandót. Színpada mindössze egy doboz, amit bárhol, bárkinek kinyithat. S kb. ennyi. A mesét szépen, szellemesen mondja, de megfontolandó, hogy egyáltalán ad e valami többletet, elindít-e valamit a nézőben a mesemondáshoz csatolt illusztráció? Felkelti egyáltalán a játérhelyzetet? És hasonló kétségeket ébreszt a Keljfeljancsi Komédiás Kompánia Üssed, üssed, botocskám! előadása is. Pedig ez már kétszemélyes bábszínház. A hajdani vásári bábos előadások folytatója – ha úgy tetszik. Csakhogy míg az utóbbiakban az előadók maradéktalanul koncentrálhattak a bábmozgatásra és a csípős, szellemes mondókák poénjainak röppentésére, itt cipelni kell a ballasztot – minduntalan díszletet is kell váltani, vagyis kezelni kell az illusztrációt, és narrátorkodni kell, vagyis nem tudnak ellenállni a színészkedés, közvetlen szereplés kísértésének. A díszlet nem játszik, csak mutogat, jelez. S a színész sem játszik, csak ... És így minden nehézkessé válik, állandósulnak a ritmus-kiesések, ami megöli azt is, ami valóban szellemes lehetne, lerombolja azt, amit bábjátékkal felépítettek. Mert Demeter Ferenc és Vincze László tud bábozni. Maradjunk – maradjanak! – ennél. Hogy ezt a furcsa, hibrid „technikát” a saját terem és színpad hiánya, az állandó turnézás, vándorszínészkedés, a kis, osztálytermekben tartott előadások, a szorványban betöltött misszió alakította ki? Pontosan azért, hogy ezt jól csinálják, meg kellene szabadulni a maguk kreálta, fölösleges nehezékektől. Mert meggyőződésem, hogy ezt a küldetést jól lehetne végezni az olyan szellemes és tiszta bábelőadással is, mint amit egy ugyancsak kétszemélyes, házát a hátán hordó társulat, a Ta-dam Csoport produkált. A Halál és a Sárkány T(h)alálkozásait játszották. Egy jópofa, tejfogait vesztett koponya valamint a Sárkány buta és okos feje között folyt a nagy csata. A két bábos csak bábos volt – de azt jól csinálták. Demeter Ferenc virtuóz módon váltott hangot és karaktert a két sárkányfej (valójában két gyermek) mozgatásakor, Urmánczi Jenő pedig a jópofa Halállal játszadozott, mintegy integrálta s leépítette a félelmetest, megmutatva a nagy rettegtető(k) fonákját. Mert mindennel lehet játszani, csak tudni kell, csak merni kell, csak győzni kell ötlettel, szellemességgel, villanással... és lélekkel. A gyermekek is így látják. Roppant igényesek.

Ilyenfajta látásmódot hoztak a magyarországról hívott vendégek: az egri Csörömpölők (Harlekin Bábszínház), a debreceni Ort-iki Bábszínház – Pegazus királyfi csuda tettei-vel és a győri Vaskakas Bábszínház a Szerelmesekkel. Nagyon jó válogatás! – ők mentették meg a Bábos Találkozót. Mindenik előadás más tecnikát, más játékmódot képvisel. A Csörömpölők tárgyakat – pincei kacatot animálnak, bemutatják a tárgyak életrekeltésének, s a ritmus – az előadás – létrehozásának csodáját. Kár, hogy a produkció etűdnek hosszú, előadásnak kevés. Mert mint a bűvészinas, beindítja a csodát, de mit sem tud kezdeni vele. Ráun, mint a gyermek... A debreceniek Pegazus királyfija azért érdekes, mert megmutatja, hogy magas profi szinten, még a fennebb kárhozatatott ballasztos-kombinált technika is működik... ha van a ballasztnak funkciója. A jó bábos – és a jó színész és a jó zenész – mindent életre kelt. S ha költő az, aki a kezébe veszi a ballasztot... A Szerelmesek pedig a bájáték magasiskoláját mutatták be, fölényesen birtokolva egy gyönyörű technikát: a burakut, ahol két vagy három bábos mozgat egy bábot. Hej, Nagyváradon is tudták ezt valamikor! A Majolenka hercegnő idejében...

Miként a Kolozsvári Bábszínház, a kolozsvári Bábos Találkozó is megmentésre szorul. Válogatásra lenne szükség, emelni kell a mércét. Jó, hogy a magyarországi vendégek ízelítőt adtak az igazi bábos mesterségből, de ez nem elég, a találkozó idején műhelyt kell nyitni, work-shopokat kell tartani, ahol olyasmiről lehet szó – és olyasmit művelhetnek –, mint amit a Barabás Olga és Palocsay Kata által vezetett marosvásárhelyi első bábos évfolyam mutatott be, s ami ha általánosulna, megemelné a hazai magyar bábszínjátszást – másról beszélhetnénk már a közeljövőben. És technikai feltételeket kell teremteni egy ilyen Bábos Találkozóhoz. Két líceum, a Báthory és a Brassai termet biztosít (a Báthory még ellenszolgáltatást sem kíván érte), de a találkozó az elemi műszaki felszerelés hiányában zajlik. Mert ahol színházi felszerelés van, azt a szervező nem tudja megfizetni. Sőt, az idén csökkentett és megkésett támogatással jött létre a találkozó. Vagyis, akiknek oda kellene figyelniük, s a lényeges, fontos dolgokat kellene támogatniuk, másra fordítják a pénzt. Most ne firtassuk, hogy mire... A Bábos Találkozóhoz olyan fedezetet kell biztosítani, hogy ne az anyagi, hanem a művészi gondokkal lehessen ott foglalkozni! Ezt kellene, hogy szem előtt tartsák a közalapítványok – a határon innen és túl! Egyébként szemkiszúrás... A Bábos Találkozó is, miként a szakma, jelenleg hullámvölgyben van. Ki kell onnan emelni, amíg nem késő.