HAMLET

* **

Figura: Múlt! Jelen. Jövő?

Vitafórum Gyergyószentmiklóson

, 2004-09-04

Árus Zsolt, a Figura alapítója, igazgatója 1990-1992 között
Aszalos Albert, önkormányzati képviselő
Boros Kinga, színházkritikus, A Hét színházi rovatának szerkesztője
Borzási Mária, a Művelődési Ház igazgatónője
Dézsi Zoltán, Hargita Megye alprefektusa
Györffi Kálmán, tanár, a Figura igazgatója 1992-1993-ban
Hegyi Réka, színházkritikus, a www.hamlet.ro színházi portál szerkesztője
Kelemen Hunor, Hargita megyei parlamenti képviselő
Kolozsi Kilián, színész, a Figura igazgatója 2003-2004
Kötő József, színháztörténész, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke
Pál Árpád, Gyergyószentmiklós polgármestere 2004-ig
Pap József, Gyergyószentmiklós polgármestere
Parászka Miklós, rendező, a Csíki Játékszín igazgatója
Szabó Tibor, színész, a Figura Stúdió Színház igazgatója 1996-2003 között, majd Kolozsi Kilián lemondása után, 2004. júniusától ismét
Török Éva Cecília, a Hargita Megyei Kulturális Központ Gyergyószentmiklósi Fiókjának munkatársa
Török Zoltán, a Figura alapítója, „ősfigurás”
Vincze Csilla, ősfigurás
Varga Gyöngyi, tanárnő, a Szakszervezetek Művelődési Házának igazgatója 1984-ben;
Zsehránszky István, színikritikus, a Romániai Magyar Szó szerkesztője, a Kormány mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa

Szabó Tibor: Úgy érzem, hogy a Figura 20. születésnapja nem csak bensőséges ünnep, hanem jó alkalom arra is, hogy az elmúlt húsz évet értékeljük. Mi, figurások úgy érezzük, hogy ez nem a mi tisztünk. A mi dolgunk az, hogy színházat csináljunk, és ha már a sors így hozta, hogy Gyergyóban, akkor hát itt próbáljuk ezt megtenni. Beszélgetésre hívtuk meg Önöket, barátainkat és legtöbben kettős minőségben vannak jelen: mint színházi emberek és mint funkciót betöltő emberek.

Hegyi Réka: A beszélgetés címe Múlt! Jelen. Jövő? Kezdjük a múlttal. Megkérem Varga Gyöngyvért, a Szakszervezetek Művelődési Házának akkori igazgatóját, hogy beszéljen arról, milyen kontextusban született a Figura, majd arra kérem Kötő Józsefet, hogy a színház első előadásairól meséljen.

Varga Gyöngyvér: Egyszer Zsehránszky István megkérdezte tőlem, miért nem beszélek arról is, ami a Figurán kívül létezett abban a húsz évvel korábbi időszakban. Most, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, kezdeném az 1982-es évvel, amikor a Művelődési Házhoz kerültem. Magyar szakot végeztem, főiskolás koromban Kovács Levente színházi műhelyében működtem, ott hallottam először Sztanyiszlavszkijról, Grotowskiról. Mindezt csak azért mondom, hogy értsétek, nagy álmokkal érkeztem Gyergyóba, valami újat szerettem volna.

A Művelődési Házban működött akkor egy teljesen hagyományos stílusban, struktúrában dolgozó műkedvelő színjátszó csoport, amely Tamási-darabokat vitt színre. Megéreztem, hogy minőségi váltásra van szükség, ezért vettem fel a kapcsolatot Molnár Gizella sepsiszentgyörgyi színésznővel, aki meg is rendezett nálunk néhány darabot. Ekkor keresett meg Bocsárdi László, aki szintén valami újat szeretett volna hozni a gyergyói kulturális életbe, valami olyat, ami teljes egészében más, mint ami akkor létezett. Az álmaink közösek voltak, ezért felkaroltam a Figura gondolatát.

Kötő József: Ha visszapillantunk a keletkezés körülményeire, elsősorban azt kell mondanom, hogy jelentős szellemi áradat indult el abban az időben a romániai magyarság körében, tulajdonképpen egy kényszer következtében. Akkor indult el az első erdélyi régió teljes magyartalanítása, az állampolitika az volt, hogy minden fiatal magyar értelmiségit ki kell szorítani a végekre, legalább Gyergyóig, de inkább Moldvába. Így az akkori idők legjobb szellemi értéket képviselő nemzedéke kiszorult ezekre a végekre, ahol létrejöttek olyan magyar alkotóműhelyek, amelyek a mai napig eredményesen működnek, minőséget termelve.

Ezek közül megemlíteném például a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoportot, Gyergyószentmiklóson pedig megszületett ez az értelmiségi, műszaki értelmiségiekből álló csoport. Tehát a keletkezés pillanata arról beszél, hogy ez a kezdeményezés ki akart törni az előírtból, az elvártból. Ebből a szellemi magatartásból fakadt Bocsárdiék akarása is, ami valóságos oázisként jelentkezett abban a nagyon bezárt világban. Gyergyó szinte zarándokhellyé vált, rendszeresen lejöttünk a Korunk-csoporttal a Figura előadásaira. Feltöltődésképpen utaztunk ide.

Az világos volt, hogy tartalmilag is ez egy merész és nonkonformista csapat volt. Az Übü királynak nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy rögtön kitaláljuk miről szól, hogy transzponáljuk azokat a jelmezeket és azokat a gesztusokat, szituációkat, ahogy megelevenedett a klasszikus neoavangárd, mondjuk így, hogy kire és mire vonatkozik, hogy milyen politikai töltete van ennek az eladásnak. De ennél is fontosabb volt, hogy mást akartak, és ehhez megtalálták az eszközt. Nagy teljesítmény volt, hogy abban az időszakban megtaláltak egy sajátos művészi arcélt. Miben állhatott ez? Gyöngyi már említette Grotowski színházát...

A magyar színjátszás jó pillanatában volt akkor: csúcson volt Harag, aki abban az időben megvalósított egy csodálatos szintézist, a magyar színjátszás lélektani ábrázoló készségét tudta összeötvözni a román színjátszás képteremtő erejével, és azt a fajta látványszínházat, amely akkor európai hírűvé tette a román színjátszást, feltöltötte a mi sajátos lelkiségünkkel, a lelkiségünket sajátosan kifejező realista töltettel. Ekkor jelentkezett már a Harag-utód is, Tompa Gábor akkor már mutogatta az oroszlánkörmeit – például abban, hogy a Manole Mestert, abban az időben tizennyolcszor kellett vizionálnunk, míg bemutató lehetett belőle.

A Figura, Bocsárdiék vezetésével, mégis tudott egy sajátos arcélt teremteni, sikerült egy nagyon erős karaktert kialakítani a színházuknak. Ez annak tudható be, hogy még nyitottabbá váltak az avantgárd felé. Amikor leutaztam megnézni a Vérnászt, Laci meghívott magukhoz, és én elhűlve néztem azt a hihetetlen mennyiségű színházi szakkönyvet, amely ott sorakozott a polcaikon. Gyöngyi említette Grotowski nevét, és valóban, azoknak az előadásoknak nagy erénye a testnyelvre való nyitottság, valamint az intenzív színészi jelenlét volt.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ez a műhely mást akart, és előadásaik arról beszélnek, hogy ebben a szellemiségben dolgoznak most is. Azt gondolom, hogy egy kultúrának mindenkoron szüksége van arra, hogy legyenek másként gondolkodó emberek. Ennek a városnak és régiónak feltétlen szüksége van erre a műhelyre, amely döntően befolyásolja, fejleszti közösségét. Ahhoz természetesen, hogy ez a szellemiség megélhessen, a városnak meg kell teremtenie az infrastrukturális feltételeket.

Hegyi Réka: Még nem szaladnék ennyire előre az időben, először az intézményesülés pillanatára szeretnék visszaemlékezni Parászka Miklós segítségével, aki egyik szakmai ajánlója volt a Minisztériumhoz benyújtott, a Figura intézménnyé válását kérvényező beadványnak. Miért gondolta akkor, hogy Hargita megyének szüksége van hivatásos színházra, annál is inkább, mert jó pár évvel azután ő maga is egy Hargita megyei színház alapítójává vált.

Parászka Miklós: Én teljesen egyetértek az előzőekben elhangzottakkal, éppen ezen elgondolásokból következett, hogy a Figura Stúdiószínház mint hivatalos intézmény gondolata megszülessen. Az eddigiekben inkább az esztétikai érveket hallottunk, én a kultúrpolitikairól szeretnék beszélni. Ahhoz hogy színházi intézmény szülessen, léteznie kell egy szükségletnek, ami ebben a térségben létezett.

Ha ránézünk Erdély akkori kulturális térképére, szembeötlő, hogy Hargita-megyében mindaddig nem létezett színház. Minden nagyobb város rendelkezett színházzal, a háromszéki színház is megalakult már az ötvenes években, a Hargita megyei tömbmagyarság viszont színház nélkül maradt. Ugyanakkor óriási volt a színházra való igény, a társulatok egymásnak adták a kilincset ezeken a játszóhelyeken. Az ember nem tudott úgy elindulni turnézni, hogy Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson vagy Székelyudvarhelyen ne találkozott volna a nagyváradi, temesvári vagy kolozsvári társulattal.

Én tanítottam is Bocsárdi Lászlót a főiskolán, ismertem a művészi értékét és kapacitását, és a szakmai szálak közöttünk már akkor szövődni kezdtek, ezért mindenképpen indokolt volt, hogy én minden erőmmel támogassam színház-kezdeményezésük intézményesülését. Arról, hogy később gombamódra elszaporodtak a megyében, jelenleg három színháza is van Hargita megyének, és hogy ez milyen műsorpolitikai feszültségeket szül, arról majd később beszélnék.

Hegyi Réka: A következő fontos változás 1994-ben történt, amikor Bocsárdi László és hat színésze átszerződött Sepsiszentgyörgye. Zsehránszky István, aki régi ismerője a Figurának, hogyan látja azt a pillanatot?

Zsehránszky István: A Figura megszületése kihívás volt az akkori profi színházak számára. Temesvárról jött, műszaki végzettségű emberek hoztak létre olyan színházat, amely páratlan volt Erdélyben. Az a pillanat ’94-ben, amikor a Figura társulatának magja átszerződött, konkrétan bebizonyította, hogy mi volt a Figura jelentősége: életre keltett egy rutinba fulladt, improduktív hivatásos társulatot. Ez a konkrét bizonyíték rá, hogy amit az ős-Figuráról mondanak, az nem mese.

Gyergyóban viszont egy nagy űr következett. Mégsem hagyták el magukat, és egy halványabb periódus után újra életre kelhetett a színház. Ennek a társulatnak itt helye és szerepe van ebben a városban. Azon sem kell csodálkozni, hogy Hargita megyének három színháza van, hiszen itt három nagyon erős, különálló térségről van szó, amely mindegyik kikövetelte a maga színházát.

A színházra, mint élő művészetre való igény minden korban megvolt és megvan, úgyhogy ezen nincs sok, amit filozofálni. Kötő Jóska kérdésére, hogy van-e helye a másféle színháznak, én is azt válaszolom, hogy annak mindenhol van helye. Például meglenne a helye Nagyváradon is, ahol sajnos nincs egy Figurához hasonló műhely, amely betölthetné ezt a szerepet.

Visszatérve a Figura születésének pillanatára. Emlékszem annak idején, amikor Bocsárdi Laciék még ott voltak, két produkciót láttam Temesváron: egyik nap a Thália egy vers-kollázst adott elő mozgásszínházzal, Mátray László vezetésével, másnap a hivatásos színház mutatta be az Anyám könnyű álmot ígér című mű színpadi változatát egy zenés-táncos kalamajkában. Ég és föld volt a különbség a két produkció között, az amatőrök, tehát diákok előadása százszor többet ért, mint a hivatásosoké. Ez a friss szellemiség jött át Temesvárról Gyergyóba, amikor Bocsárdiék megalapították a Figurát.

Hegyi Réka: Hozzáfűzném, hogy a huszadik századnak gyakori jelensége az, hogy az alternatív színházi mozgalmak felfrissülést hoztak a hivatásos társulatoknak. Térjünk rá arra, hogy Bocsárdiék távozása után újabb nehéz időszak következett a Figura életében, amikor egymás utáni években több fiatal tagja jutott be Marosvásárhelyre és Kolozsvárra színire, közben a társulat minden évben megcsappant.

Kötő József: Mielőtt áttérnénk erre, szeretném folytatni azt, amit Zseka mondott, mert ez továbbvisz a mába, elvezet a most aktuális kérdésekhez. Nevezetesen: miért ment át Bocsárdi és csapatának egy része Sepsiszentgyörgyre. Az alapkérdés az volt, hogy a szellem működéséhez infrastruktúra kell. Bocsárdi nem ment volna el, ha adott lett volna a színházat működéséhez szükséges pénz.

Abban az időben Bocsárdiék már kinőtték azt, hogy improvizált színpadon improvizált díszletek között játszanak, profi mechanizmusra volt szükségük. A döntő momentum tehát az volt, hogy Sepsiszentgyörgyön profi körülményeket biztosító színházat, intézményt és épületet kaptak. Ha arról beszélünk, hogy ezt a szellemiséget érdemes és kell éltetni, akkor hadd beszéljünk arról, hogy milyen feltételek szükségesek ehhez.

Parászka Miklós: Feltétlenül kell szólni a politikai-gazdasági körülményekről is. Akkoriban még nem kezdődött el a színházak decentralizációja, vagyis az intézmények közvetlenül a Minisztériumtól, és nem a helyi vagy megyei tanácstól kapták a pénzt. Sokkal később, amikor Csíkszeredából megkerestek engem, hogy alapítsak színházat, rögtön azt kezdtem el számolni, hogy Csíkszereda lakossága egyharmada Szatmárnémetinek, tehát nekem harmada akkora költségvetésből kell működtetnem a színházat.

Milyen színházi modellt lehet kitalálni, ami ilyen költségvetéssel működhet? Aki foglalkozott a színházzal, mint intézménnyel, annak számára nem idegen, ha azt mondom, hogy egy színház létezéséhez mindenek előtt jól működő gazdasági struktúra kell. Esztétikai értékteremtésnek másképp nincs esélye.

Zsehránszky István: Egyetlen színház sem tudja megteremteni az önfenntartásához szükséges pénzt.

Parászka Miklós: Természetesen. Az, hogy egy színház gazdaságilag jól működik, nem azt jelenti, hogy az illető intézmény nyereséges, sőt azt sem, hogy önfenntartó. Azt jelenti, hogy az, aki adja a pénzt, az meg tudja fogalmazni, hogy mit vár el, és az, aki a színházcsinálást vállalja magára, az meg tud egyezni a mecenatúrával, és létrehozza az adott pénzből azt a színházat, amelyben közösen megegyeztek. Egyszóval, a pénzt célirányosan költik el a színházak, és ezt nevezzük jól működő gazdasági struktúrának. Akkor van a baj, ha egyebet akarunk, mint amire pénzünk van.

Hegyi Réka: A beszélgetés akkor most szakítson a múltidézéssel, mert a jelen sokkal fontosabb. Parászka Miklós nagyon pontosan meghatározta, hogy a színház fenntartóinak tudnia kell, hogy mire adják a pénzt. Ezért megkérem a polgármester urat, mondja el, hogy milyen színházi modellt és stílust vár el Gyergyószentmiklós városa színházától?

Pap József: Kedves hölgyeim és uraim, engem most rajtafogtak, mert én nem készültem arra, hogy itt sarokba leszek állítva. Az ötvenes években Magyarországot a kutya sem ismerte, de az Aranycsapaton keresztül tíz év alatt megismerte a város. Múlt héten meglátogatott az Ora International az elnöke, aki kifejezte azt, hogy ő sosem járt még Gyergyóban, de jó benyomást keltett benne ez a szép kicsi város, és ettől arrafele szívesen is jönnek, és óhaját fejezte ki, hogy ebből kifolyólag hajlandóak még egy ifjúsági szállodát is létesíteni.

Nekik kellemes meglepetés volt ez a kis város. Ezekkel a példákkal azt próbálom kifejezni, hogy az olyan kis városok, mint Gyergyó úgy tudják magukat megismertetni, ha valamilyen téren kiválót produkálnak, tehát a hírük révén értékesíthetik magukat. Én úgy képzelem el, hogy a színház egyik ilyen intézménye, képviselője a városnak. Mi szeretnénk felfejleszteni ezt, a többi kulturális intézménnyel együtt. A Művelődési Ház munkássága az elmúlt időkben a szervezésre korlátozódott, ezt szeretnénk megoldani.

Ahogy a tanácsos urakkal beszélgettünk, arra a következtetésre jutottunk, hogy Gyergyóban a kulturális tevékenység sajnálatosan ketté van szakadva. Külön van a Művelődési Ház tevékenysége, és külön a Figura Stúdió Színház tevékenysége, és a kettő zsörtölődik egymással, mindkettő a hiányosságok miatt. Azt beszéltük a tanácsosokkal, hogy a kettőt egy kalap alá kellene hozni, és az úgynevezett kultúraéletet beindítani. Ez nem azt jelentené, hogy valamit is megszüntetünk. Nem, semmit meg nem szabad szüntetni, én ebből indultam ki. Szabó igazgató úrral volt egy csendes beszélgetésünk, amikor ezt részletesen elmondtam neki, és gondolom, hogy ő megértette az én véleményemet. Senkit nem akarunk még nehezebb helyzetbe hozni. Tekintsük viszont a gazdasági oldalt is.

A városnak volt erre az esztendőre százhetvenkétmilliárd lej költségvetése. Ha ebből levonjuk az egészségügyre, oktatásra és más intézményekre fordítandó összegeket, akkor marad tizenhétmilliárd lej maga a városnak a gazdálkodásra. Ebből kerül ki a könyvtár, a Múzeum, a Művelődési Ház, a Figura Színház támogatása. Én már elkezdtem készíteni a jövő évi költségvetést is. Összekerült már hetvenkétmilliárd lej szükség ezeken az összegeken kívül, amit jövőre szeretnék megkapni. Mondjuk, ez a polgármesteri hivatal gondja lesz.

Önöknek pedig marad az, hogy ennek a városnak a lakosságának megfelelő minőségű kulturális tevékenységet biztosítsanak. Még van egy olyan is, hogy szeretnénk bekapcsolni azt a második, üresen tátongó kultúrház-épületet is, amely a vasút mellett áll (UFET, a Famunkások klubja – szerk. megj.). Ami a kultúra életét illeti, itt a nép kétfelé van szakadva. Van az úgynevezett Alszeg és Felszeg lakossága, más kulturális igényeik, más nézeteik vannak, van a központ, az értelmiségi, van az ifjúság, s mindegyiknek más igényeik vannak. Ez kellene a Figurának vagy a Művelődési Háznak a feladata legyen, hogy próbáljon meg mindenkinek eleget nyújtani. Én gondolom, hogy ezt megértették.

Valamikor én is sokat jártam színházba, nem maradt el előadás, hogy ne lettem volna ott, és jól is éreztük magunkat, amikor kijöttünk egy olyan előadásról, amin ki tudtunk kapcsolódni. Én gondolom, hogy a Figura alkalmazottjainak megvan az a felkészültsége, hogy a városnak a kultúráját fenn tudják tartani. A színház mellett sok más tennivaló is van, hogy csak egy példát mondjak: valamikor Gyergónak volt térzenekara, minden vasárnap szórakoztatta a népet, most nincsen.

De van már Remetének, Alfalunak, már mozgolódnak Szárhegyen – Gyergyó sem kellene lemaradjon, s már vannak lépések ilyen irányba! Tehát a Művelődési Ház tevékenységében ezek is benne vannak, benne kell, hogy legyen a dalárda, a mindenféle. Tehát én ezt képzelem el, mint a kultúrának a feladatát a jövőre nézve. Még egyszer elmondom azt, hogy nem kell aggódni, mert mindent el fogok követni a tanácsos urakkal együtt, hogy semmi meg ne szűnjön, inkább minden valahogy felfejlődjön.

Hegyi Réka: Köszönöm, és szeretném felhívni figyelmét arra, hogy a Figura az elmúlt évadban szerepelt fesztiválokon, és díjat is nyert a Malom és a Fagyöngyszüret című előadásaival, vagyis olyan teljesítményt ért el, amilyennel Gyergyó kultúrcsoportjai közül egy sem dicsekedhet.

Meglepő ez a szándék, amely a szerteágazó tevékenységű Művelődési Házba be akarja olvasztani a színházat, melynek munkája jóval behatároltabb, és amely sokkal komolyabb infrastruktúrát igényel. Szabó Tibort, a Figura Stúdió Színház igazgatóját, és Borzási Máriát, a Művelődési Ház jelenlegi igazgatóját kérdezem: látnak esélyt arra, hogy a két intézmény egyesüljön? Nem szeretnék tolakodni a saját véleményemmel, de kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez egy járható út volna.

Pap József: Nem összemosásról van itt, tehát ne arra tessék gondolni. Hanem van nekünk egy alapunk itt, az egész kulturális tevékenység anyagi alapja, a Művelődési Ház épülete. Az az épület most rosszul van kezelve, diszkónak, bárnak, biliárdteremnek ki van adva, s a Figura is hol itt, hol ott játszik, nem kapja a helyét – mi ezzel nem értünk egyet.

De az egyesülés után is mindenkinek meglesz a maga szekciója, és Szabó úr is egy olyan igazgató lesz, akinek majd lesz egy szava, hogy a Figurának épp kell ez vagy az a terem. Én egy közös igazgatóságot szeretnék, s aztán ők majd maguk között döntsék el, hogy abból a pénzből, ami a rendelkezésünkre áll, mit tudnak csinálni.

Szabó Tibor: Van egy létesítmény, ami a Művelődési Ház, egy épület, valamikor az Országos Szakszervezeté volt, de nemcsak, a város telekkönyvezte, most visszapereli. Erről a procedúráról Pál Árpád polgármester úr is tudna mesélni, biztos, hogy a jelenlegi polgármester is ismeri a helyzetet. A gond abból adódik, hogy nincs egy saját épületünk. Mert nem összeférhetetlenségről van szó és nem arról, hogy nem tudnánk elképzelni az életünket más tevékenységek mellett. Hanem: az az épület harminc éves, és ezalatt az állaga csak romlott, az most egy csődtömeg, mi nem érezzük ott jól magunkat, mert minimálisak a feltételek ott ahhoz, hogy egy színház működhessék, lásd az elmúlt télen a novemberi és a februári bemutatót sem ott tartottuk.

Novemberben Gyergyóditróban találtunk fűtött termet, a februári itt volt, ebben a teremben, szobaszínházat csináltunk, a decemberi bemutatót az Ariel Színházzal közös produkcióban hoztuk létre, azt Vásárhelyen játszottuk, és még mindig nem tudtuk elhozni Gyergyóba. Az a gond, hogy mivel nincs saját épületünk, a Művelődési Ház épülete nem a miénk, nem is tudunk áldozni rá. Egyrészt nincs miből, de pályázati lehetőség lenne, tehát pénzforrás lenne, csakhogy minden pályáztató első számú kritériuma, hogy a szóban forgó épület a színház tulajdonában legyen, vagy hosszú távra a színház használatára van bocsátva.

Ez az alapvető feltétel ahhoz, hogy fűtést szerelhessünk be, hogy rendbe tegyük a zsinórpadlást, hogy megcsináljuk a szigetelést, hogy ne fagyjon meg a színész, amikor borúsra fordul az idő. Sok bába közt pedig elvész a gyermek, az épület állaga egyre csak romlik, a körülmények romlanak, egyre lehetetlenebb ott lenni... Mi nem követeljük az épületet magunknak, de akkor a Művelődési Központnak olyan működési struktúrát kell létrehoznia, amely lehetővé teszi, hogy a színház is gondtalanul működhessen ott. Húsz éve hontalanok vagyunk.

Borzási Mária: Ez a hőstörténet, ami itt elhangzott nagyon szép, nekem is igen kedves, ellenben elkövetődött néhány hiba is. A hibákat pedig elemezni kell ahhoz, hogy a jövőképünk megszülessen. Az első hiba az volt, hogy azok, akik a művészet és kultúra belső, szimbolikus magjában dolgoznak és gondolkodnak, nem foglalkoztak ezzel a témával. Maga az a tág kultúra, amely bespirálozódik ebbe a kulturális magba, az el van hanyagolva most is, és azzal tudatosan nem foglalkozunk, de persze ez a Figurának nem is tisztsége.

De miért beszélünk csak a Művelődési Ház színpadáról? Van még három színpad a városban ezen kívül. Ez is bizonyítja, hogy igenis, életről is volt szó. A gond az, hogy az épület a szakszervezet zsákjában született meg, és ennek az átkát viseljük ma is. Nem hiszem, hogy most szükséges megneveznem az illetékeseket, akikhez már évek óta szaladgálok, hogy ezt a gondot segítsenek megoldani a legmagasabb szinttől a legalsóbbig. Amíg ez teljesen meg nem oldódik, addig ez a kérdés eleven fog maradni. A második hiba: a finanszírozás általában a hatalom kezében van. A hatalom mellett ezért a finanszírozásért a lehető legelegánsabban kell lobbizni.

A Figurában, a fesztivál ezen napjai alatt nagyon jól felkészült emberek szót kaptak, és adták az évek során a nevüket ehhez a színházhoz. De van egy láthatatlan második vonal, amelyik állandóan az aktuális hatalommal ellenkezik. Lehet, hogy én egy pocsolyába tapintok ezzel, de ki kell mondani. Mert ettől elveszti pont azt a kontaktusát, amelyre szüksége van a sikeres lobbizáshoz. Ezen túl már lényeges, igen nagy hibákat nem látok. De van egy ütközés is Gyergyó város közösségében…

Hegyi Réka: Arra kérném, hogy ha lehet, beszéljünk konkrétumokban!

Parászka Miklós: Egy rövid közbevetést szeretnék, ha megengedik. Vezessünk be néhány szakmai szempontot. Ha valakinek van egy 300 férőhelyes színháza, az a feladata, hogy legalább tíz előadást játsszon havonta, vagyis a városnak kell hogy legyen háromezer, rendszeresen színházba járó polgára. Tudom a választ: nincs!

Borzási Mária: A Medencében van annyi!

Parászka Miklós: Akkor azt kérdem, mi a Figurának az érdeke. Az, hogy birtokolja azt a termet, vagy az, hogy legyen egy kamaraterme, felszerelve fény- és hangtechnikával, egy mozgatható nézőtérrel, amin 60-80 ember fér el, és azoknak le lehet játszani tíz előadást havonta, és életben lehet tartani egy alternatív, a Figura eddigi stílusához illő színházat. Ha a Figura a nyakába veszi a Művelődési Ház épületét, megöli a saját stílusát.

Én a sorok közt érzékelem azt, hogy van egy feszültség abból kifolyólag, hogy a városban van egy igény másfajta színház felé is, ezt ki lehet elégíteni vendégelőadásokkal, de nem szabad ráterhelni a feladatot a Figurára. S ha a Figura infrastrukturálisan jól van elhelyezve, akkor finanszírozni is sokkal könnyebb.

Borzási Mária: Folytatnám a gondolatmenetem. Én itt jutok el odáig, hogy mivel egy adott ponton ütközik a város közegének a természetes jellegével, mert a Figura, amikor Temesvárról idejött, az ide került, és nagyon kevesen voltak benne, aki gyergyói születésű volt! Ellenben a színház köré tömörült egy világ is, ízlést teremtett a közművelődésbe, magunk számára megnyitotta azt a gondolkodási teret, hogy létezik alternatív színház is, hogy nemcsak operett van, hanem meggondolkoztató színház. Ez rendkívül fontos, és ezt a nevelő hatást az a kicsike színház nem tudom, ha megbírja.

Mert ami eddig kifejlődött, azt már nem szabad továbbvigye. Bocsárdi nagyon jól tudta, amikor döntött, és megtette azt a lépést, és szakmailag nagyot fejlődött. Én már azt látom, hogy a nem a színházról, nem a művelődési életről beszélünk, hanem arról, hogy az épületet ki birtokolja.

Hegyi Réka: Elnézést, az én kérdésem mindössze arra irányult, hogy a Művelődési Ház szempontjából milyen lehetőség van arra, hogy az infrastrukturális feltételeit olyan szintre hozza, hogy a Figura előadásainak is megfeleljen! A közművelődési életnek ugyan része a színház is, de egy közművelődési központ figyelme, közönsége és költségvetése sokkal több mindenre ki kell, hogy terjedjen, mint egy színházé.

A Figura pedig nem egy kis színház, aki nem bírja meg az esztétikai nevelés feladatát Gyergyóban! A Figura hivatásos színtársulat szakképzett alkalmazottakkal, és vendégművészekkel.

Árus Zsolt: Én csak szeretném pontosítani, hogy a Figura alapítói 90%-ban gyergyói születésűek, nem pedig „idejöttek”, ahogy Borzási Mária állítja.

Zsehránszky István: Itt nem az épület birtoklásáról van szó, hanem arról, hogy az épület betölti-e a funkcióját, ha ősztől tavaszig, épp a színházi évad idején nem lehet benne játszani, akkor kinek kell az az épület?

Boros Kinga: A város vezetőségét is megkérdezte Réka, hogy milyen konkrét elképzelése van a színházáról, amelynek intézményes átszervezésére készül. Én szeretném megkérdezni Borzási Máriától ugyanezt, elvégre neki, mint ennek a Művelődési Központnak az igazgatójának, amelynek fennhatósága alá a Figura is kerülne az elkövetkezőkben, kell, hogy legyen egy határozott terve. Jó volna ismerni azt az elképzelést, amely alakítani fogja ennek a színháznak a sorsát!

Borzási Mária: Én évek óta azóta küzdök, hogy megoldódjon a fűtés problémája az épületben. Azonkívül: mi gátolja meg a Figurát abban, hogy használja a nagy raktárt, a nagy öltözőket? Az ő szerepüket én abban látom, hogy mindazt, ami a színházhoz tartozik, szerződésileg vegyék át! Mi gátolja meg a Figurát abban, hogy ezt a szerződést ötven évre írja alá, vagy amennyire akarja?

Szabó Tibor: Lehet, hogy nem voltam elég érthető, Mária. Ahhoz, hogy egy épület felújítására pénzt szerezhess, nemcsak a terem használatának jogára van szükséged! Egyébként is, Parászka Miklósnak igaza van: amikor a város felajánlotta a Figurának, hogy adminisztrálja ő a Művelődési Ház épületét, akkor is azt mondtuk, hogy egy rettenetes nyűg, csődtömeg a fenének sem kell, de ha muszáj, megpróbáljuk, azért, hogy a színházat akár ilyen formában is továbbéltethessük.

Mert van az épületben olyan terem, ahol ki tudunk építeni egy stúdiótermet, ahol a saját stílusunkban tudunk dolgozni. Azon kívül ott a nagyterem, ahol meghívott előadásokat lehet játszani, hogy betöltsük ama műsorrendi hiányokat. S hogy a kérdésre konkrétan válaszoljak: az akadályoz meg az épület használatában, hogy a bizonytalanságba költöznénk oda, a másik, hogy mibe, milyen körülmények közé költöznénk.

Györffi Kálmán: Azt ajánlom, hogy a Figurának a művészi elképzeléseit és feladatait itt most ne tárgyaljuk, mert azért van itt a városvezetőség, hogy az ő elképzelésüket halljuk. A városvezetőség elképzelése, ha jól értem, az lenne, hogy összecsapjuk a nagyépületet a Figurával, és valami közös vezetőséggel működjön a dolog. Alapvetően baj van az elképzeléssel: az az épület egy kommunista fantazmagóriában született, akkora terme van, amekkora Marosvásárhelynek, Kolozsvárnak kell legyen, de nem Gyergyónak való.

Az arra való, hogy gyűlést tartsanak benne, ha ki tudják fűteni… A gyergyói színház egy pontosan behatárolható, párezres közönséget bír meg, amely elférne egy akkora teremben, amekkora a megszűnt mozi. A Művelődési Ház épületét a város vezetősége soha nem fogja rendbe tenni, soha nem fogja kifűteni.

Kolozsi Kilián: A Figura esete a kultúrával – tisztázni kellene, hogy mi a kultúra és mi a művészet, s hogy a Figurának, mint művészeti intézménynek mi a szerepe Gyergyóban. Az az érzésem, hogy egyesek nem pontosan értik, mi a különbség a kultúra és a művészet között. Sporthasonlattal élnék: egy városnak van egy profi hokicsapata, amelyik minden nap edz, hogy hétvégén meccseket nyerhessen. S e mellett mondjuk van három másik, kis, amatőr csapat, akik havonta összejönnek kicsit hokizgatni, és az is sport. Viszont a kettőt nem lehet összetéveszteni!

Ezért arra kérném az érintetteket, hogy óvatosan kezeljék a kérdést, és ne keverjék össze a színházat a mindenféle – nem a szó pejoratív értelmében mondva – amatőr csapattal. Az épület-kérdésről. Tavaly volt egy ötlet, hogy a mozi terme ideális lenne a Figura számára. A polgármesteri hivatal részéről ígéretet is kaptunk, hogy megkapjuk azt az épületet. Nem tudom, mi történt, de végül abbamaradt a történet, és ismét visszatértünk a romhalmaz feletti vitatkozásra. Csak azt nem tudom, hogy nem inkább elvi kérdésekről kellene most megegyeznünk, mert a statútum meg egyebek a leendő igazgatóság kérdése.

Azt kellene tudni, hogy a városvezetőségnek mi a terve: egyenlőképpen fogják finanszírozni a mindenfajta kulturális tevékenységet, és ide besorolódik a színház is, vagy a színház egy totál függetlenül, független költségvetéssel fog-e működni. A színháznak hatalmas terhet ró a nyakába, ha át kell vállalni a közművelődés kérdését is, ami külön szakma.

Parászka Miklós: Meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a városnak van-e annyi pénze, hogy művelődési központot is, színházat is külön finanszírozzon. Egy zárójel: ahány ilyen összevonást láttam én eddig, az mind pazarló volt és áttekinthetetlen, és elsősorban anyagilag mentek tönkre nagyon hamar. Meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy van-e egyáltalán olyan épület, ahol megfelelő játszási helyet lehet biztosítani?

Pál Árpád: Először is köszönöm a meghívást. Azt szeretném elmondani, hogy én sokkal optimistább vagyok a Figura további sorsát illetően, és nagyon bízom abban, hogy sok további születésnapot fog megérni ez a színház. Nagyon röviden, egy emlék a múltból. Azt, hogy a Figura megjelenése feszültséget okozott, annak tudható be, hogy jött egy lelkes csapat, amelyik a maga elképzelését valósította meg, és nem pedig a város kezdeményezte a színház gondolatát. Annál inkább is büszkék kell lennünk a Figurára. A gazdasági vonatkozásban pedig ki kell hangsúlyozni, hogy a színház fenntartása húsz éven át óriási erőfeszítés volt a városnak. Olyan év is volt, amikor a helyi adóknak több mint negyven százalékát fordítottuk kultúrára!

Romániában egyetlen önkormányzat sem költ ennyit a kultúrára, ez nagyon jó volt, de az erőnket túlfeszítettük vele. A Művelődési Házzal kapcsolatban volt egy elképzelés, hogy az önkormányzat feltételeket teremt, s utána bárki, aki oda bemegy, külön jogi intézményként működik benne. A probléma az, hogy nem került sor a feljavításokra. De én azt gondolom, hogy a jelenlegi önkormányzat dolga a prioritás felállítása. Ha ebben ott tud szerepelni a kulturális és sportélet, akkor pénzt is tud rá keríteni rövid időn belül.

Elhangzott ezen kívül a mozi-épület kérdése. Ennek jogi akadálya volt akkor, mostanra nem tudom, hogy megoldódott-e, erről a polgármester úr biztosan többet tud mondani. Visszatérve a pénzekre. Egy városnak olyan kis pénze van, amely az adókból származik, és amellyel saját maga gazdálkodhat, hogy abból a nagy problémákat, az útburkolást, a csatornázást tíz-húsz év távlatában sem megoldhatók, ezekre muszáj pályázni. Ezért a helyi jövedelmekből érdemes és fel is lehet tartani a kultúrát, a sportot.

Dézsi Zoltán: Lassan végre tényekről beszélünk. Parászka gondolatát folytatnám. Elsősorban: most a Figuráról beszélünk, tehát ne keverjük bele a kultúra kérdéseit. A jelenlegi anyagi alap, ami a Figura épületében van összezsúfolva, az meg kell, hogy maradjon, és meg kell néznünk, hogy képes-e a gyergyói tanács egy közös kezdeményezés alapján megteremteni a kért feltételeket. Minden partnerrel lehet tárgyalni. A legoptimálisabb az volna, hogy a mozitermet szerezzük meg. Hosszabb távlatban pedig a helyi tanács készítse el a Művelődési Ház pontos javítási tervét, és határozza meg a pénzkeretet. Ezen konkrétumok nélkül csak beszélgetünk itt, tét nélkül.

Aszalos Albert, a helyi tanács tagja: Göröngyös az út az ideális megoldás felé. Ugye, hogy híres hasonlatokkal éljünk, a mai magyar Nemzeti Színház is a végleges megoldásig ötször költözött. Egy kisebb, vidéki, induló színháznál sok probléma merül fel, amíg a színház a megfelelő arculatát és közönségét kialakítja. Nem szabad elfelejteni, hogy Gyergyóban vannak bizonyos mostani adottságot. A jelenlegi kultúrház olyan, amilyen, de ez az, amelyik eddig alkalmas volt arra, hogy a Figura színtársulat ott játsszon és a nem-profi társulatok is.

Mi, a tanács, támogatjuk azt az ötletet, hogy a Figura továbbéljen és fejlődjön – ebből kell kiindulni. Amit a színházteremről mondtak, hogy csak gyűlésekre való – hát itt megoszlanak a vélemények. Bocsárdi László rendező úr elmondta, hogy az a terem egyébként nagyon jó, akusztikai szempontból is, a színpad és a nézőtér megosztása szempontjából is. A sepsiszentgyörgyi terem egy nagy vagon, a végén már nem is látják és hallják, ami a színpadon van. Szóval ezt a termet nem szabad lebecsülni. Az más, hogy rossz a szigetelése. Meg kell találjuk azt a módot, hogy megfelelő kereteket biztosítsunk. Az a véleményünk, hogy a vezetőséget át kell szervezni, hogy hatékonyabb legyen, mert főleg ők kell mozgassák ezt az ügyet.

Ami a finanszírozást illeti: a költségvetés behatárolt, adni kell az egészségügynek, a sportnak, a kultúrának is, természetesen. A színház más módon is szerezhetne pénzt, bérleti szerződéseket lehetne itt is kötni, aztán van az alapítványi finanszírozás, mecénások keresése. Mindenhol, tudjuk, hogy állami támogatása van a színházaknak, talán csak Amerikában van az, hogy el tudják magukat tartani a színházak. Nálunk is az volna a jó, ha a színház nem szorulna az önkormányzati költségvetésre.

A műsorokat időben kell ismertetni a közönséggel, a reklámokban is éltetni a színházat., és egész biztos, hogy az a háromszázas terem megtelne a közönséggel, mert itt a közönség igényes, és járna a színházba. Tehát a repertoár a feltétlen. Hogy mi marad meg a régi darabokból, mi az új. Ugyanakkor az önkormányzat kell azt ismerje, hogy milyen kiszállásai vannak a színháznak.

Hegyi Réka: Valóban, ez egy ideális állapot, amit Ön mond. Csakhogy egy ilyen hosszú távú tervezéshez valami bizonyosság is kell.

Aszalos Albert: Igen, ezért kell a vezetést átszervezni, és igazgatónak valaki olyat nevezni ki versenyvizsgával, aki esetleg művészeti főiskolát végzett. Akkor valószínű, hogy ezek a gondok megoldódnak. Egy stúdió gondolata nem rossz, sajnos a mozi épülete az per alatt van, de lehetne az egyház épületében, a Korona-teremben egy ilyen teret kialakítani.

Olyat, hogy az egész épület a Figuráé legyen, azt nem lehet, arra nem találtunk megoldást. Mindenképpen, mi közösen meg kell találjuk a megoldást. Végezetül annyit mondanék el, hogy az évek során a Gyergyói medencének nagyon sok örömet okozott a Figura Stúdió Színház.

Török Zoltán, „ősfigurás”: Az elmúlt napokban láttunk néhány nagyon értékes produkciót. Az egyiket, a Romeo és Júliát Bocsárdi László, Jászai Mari-díjas barátunk rendezte, játszik benne Pálffy Tibor, Hobó, aki szintén Jászai-díjas, aki ugyancsak ebből a társaságból indult. Azzal kezdi az előadást Szabó Tibke, kiváló tehetségű barátom, hogy elnézést kér, amiért három vasat be kell tenni az előadás közepére, mert másképp nem lehet megoldani a világítást.

A másik: tegnap a Korona-teremben, a Scapin furfangjai előadása közben feladja magát a világítás, és Salat Lehel barátunk, aki meghívottként játszik az előadásban, poénnal kell, hogy kivágja magát, hogy egy nevetés után az előadást folytatni lehessen – sötétben. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy óvatosan nyilatkozzunk a színház lehetőségeit, feltételeit illetően. Én színházközelben nőttem fel, mégse merek nyilatkozni e témában, ezért is örülök, hogy színházi szakemberek vannak itt, akik érdemben tudnak beszélni. A gyergyói ősfigurások itt vagyunk most is, szívvel-lélekkel támogatjuk az ügyet, de nem tudunk beleszólni, és nem is akarunk.

Ez nem is baj, bízzuk szakemberekre, ha dönteni kell a művészetről, nem a kultúráról. Ha arról van szó, a kritikusok itt vannak közöttünk, azóta, mióta Kántor Lajos megnézte az első előadásunkat és írt rólunk. Azóta sok szakember itt van közöttünk, Kötő József, Zseka barátunk is... hogy a színházban mit kell csinálni, és ilyen formában, akkor az ő véleményüket kérjük ki, ne okoskodjunk.

Kötő József: Először is fogalmi tisztázásra van szükség: mi ma a kultúra? Mária, picit csodálkozom is a hozzászólásodon, mert te nagyon jól tudod, hogy az elitkultúra és a közművelődés nem ugyanaz, mégis összemosod a fogalmakat. A mai világban ezek a határvonalak nagyon élesen elkülönülnek, másfajta igények és intézményrendszer szerint működik e kettő.

Mindkettőnek nagyon fontos helye van, de összemosni nem szabad. Egy kultúra értékeinek az újratermelése az mindig az elitintézményekben történik meg. Abban a kultúratámogatási stratégiában, amit a helyi polgármesteri hivatal kidolgozott magának, nagyon élesen meg kell vonni a kettő közti határt, meghatározni, hogy milyen költségvetést és infrastruktúrát kíván az egyik, milyet a másik. Ha ez tisztázódik, akkor egyértelműen körvonalazódik, hogy nem lehet a kettőt egy intézménybe sűríteni a kettőt.

Mi most itt a gyergyói elitkultúra sorsáról beszélünk, és nem győzőm eléggé hangsúlyozni, hogy az elitkultúra nem egy luxus, hanem mindenkoron a jövő megteremtését biztosító, szürkeállományt gerjesztő erő. Tegyük helyre tehát az alapfogalmakat! Ezek után meg kell nézni, hogyan lehet megteremteni a Figura Stúdió Színház számára a külön intézményi infrastruktúrát, ahol képes ezt az értéktermelő munkát folytatni. Az eddigiekből már kiderül, hogy ez a munka abban a tönkrement, böhömnagy épületben nem fog megszületni. Jöhet minden pályázat és pénz, de az elkövetkező harminc évben sem fogjuk tudni rendbe hozni azt.

Közművelődési célra kiválóan alkalmas az épület, mert ott mások az igények. Meg kell nézni, mennyire kivitelezhető a mozi-terem megszerzése, és úgy tűnik, semmivel sem drágább, mint eredménytelenül beleölni a pénzt a Művelődési Ház épületébe. Szabó Tibornak igaza van: a saját épület és a jogi különállás tetemes pénzforrásokat hozhat. És ne tessék haragudni, nem hiszem, hogy a recept az intézményi megújulás. Én nagyon sok főiskolát és egyetemet végzett, diplomás igazgatót láttam, aki nem volt eredményes. A probléma nem azon áll, hogy diplomás ember áll-e a színház élén. Itt művészemberekre van szükség, akik tudják, hogy mi e műfaj lényege, és tudnak jó színházat csinálni, ez pedig nem diplomához kötött.

Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy megtaláljuk azt a menedzsmentet, ami ezt az intézményt megélteti. Ha szabad ajánlani, én azt mondanám, hogy a Figura jövőjének megteremtése a különálló intézmény megteremtése. És ez nem lenne drágább, mint beolvasztva valami nagy kupacba…

Parászka Miklós: … mert egy olyan intézmények a komponensek abban érdekeltek, hogy minél hamarabb elköltsék a rendelkezésre álló pénzt. Az ilyen intézmény egyszerre jelent ínséget és pazarlást.

Kötő József: … én ezt tapasztaltam abban az időben, amikor intézményt vezettem, és összevontak a román társulattal, mondván, hogy úgy olcsóbb lesz. Ettől kezdve minden duplájába került. Mindenesetre ezen kérdéseket meg kell tudni válaszolni, mielőtt azon kezdünk vitatkozni, hogy kamaraszínház vagy népszínház kell-e.

Parászka Miklós: Hadd mondjak még itt pár szót. Az is fontos, hogy a mecenatúra, tehát a városvezetés és a színház között létrejöjjön a kölcsönös bizalom. Ennek jogi eszközei vannak. Itt van például a menedzseri szerződés. Ez azt jelenti, hogy az intézmény és a mecenatúra megállapodnak, mennyi pénzért cserébe milyen színházat kap.

Még a szatmári években én azért rohangáltam a megyei tanácsosok után, hogy év elején mondják meg, mit szeretnének, ne visszamenőleg reklamáljanak. És akkor lehet tisztázni azt, hogy akarunk-e bérletrendszert, népszínház kell-e vagy kamaraszínház. Az én személyes véleményem az, hogy a Figurának a hagyományt kell éltetnie. Ez különbözteti meg a Figurát a Hargita megyei színházaktól: egyedül a Figura fejlesztett ki egy saját, kamaraszínházi stílust. Ebbe érdemes befektetni.

Ettől a színháztól nem szabad népszínházi modellt követelni, mert népszínház már van egy a megyében, a Csíki Játékszín, és annak nagyon erős bérletrendszere van kiépítve, többek közt a Gyergyói medencében is. Nem a konkurenciától félek, azonnal visszalépnék a Gyergyói medencéből, ha ti szeretnétek itt bérletet csinálni. Nem erről van szó, hanem hogy nektek más a dolgotok, nem a népszínház. Annyit tudok még hozzátenni, hogy tavaly Csíkszeredában felavattunk egy kamaratermet, amikor csak tehetitek, gyertek, és játszatok ott!

Mi létrehoztunk egy igazgatói tanácsot, amelyben részt vesz a polgármester és a tanácsosok, velük hetente tárgyalok arról, hogy milyen és hány bérlet legyen, legyen-e befogadói tevékenység vagy sem. A végén ők mondanak egy számot, én pedig mondok egy művészi programot – ha a kettő talál, tudunk dolgozni.

Hegyi Réka: Térjünk vissza ahhoz a bizonyos „mozi-változathoz” amit többen említettek. Mi a mozi jogi helyzete, mi az esélye annak, hogy a mozi termét ki lehessen adni a Figurának?

Pap József: A mozi most is per alatt van. Valószínűleg a polgármesteri hivatal fogja megnyerni a mozi-vállalat ellenében, de újabb pert kell majd indítanunk a jelenlegi bérlőjével, és ez a folyamat hosszadalmas. Gyors megoldást ebben az ügyben nem tudok ígérni. Ezért egyelőre azzal kell gazdálkodnunk, ami van, tehát a Művelődési Házzal.

Zsehránszky István: Én is jelen voltam, amikor Bocsárdi azt mondta, hogy az egy jó akusztikájú terem. Nem az lenne egyszerűbb, hogy azt használhatóvá tenni? Kolozsváron is azt csinálják, hogy amikor szűkebb körű közönségnek szánt előadást tartanak, kialakítanak egy kisebb nézőteret a színpad előtt.

Parászka Miklós: Ez egy gazdaságilag kikezdhető megoldás, Kolozsvár azért engedheti meg magának, mert minisztériumi támogatással bír. Ha a teremben háromszáz hely üresen tátong, akkor azt fogják mondani, hogy én húsz százalék bevételt vissza kell igazoljak a szubvencióból, miből csinálom azt meg?

Török Éva Cecília, a Hargita megyei Kulturális Központ gyergyószentmiklósi fiókjának munkatársa: A Figura így kell megmaradjon, ahogy van, külön intézményként.... lehetőleg konfliktusok nélkül. Ha teremgond van, meg kell találni a megoldást. Biztos, hogy van, ahogyan itt többen is említették, vannak egyszerű megoldások is. Csak azt nem lehet megoldani, amit nem akarunk.

Kolozsi Kilián: Megoldások valóban vannak, de mindegyik kompromisszummal jár. Ha a mozi mellett döntünk, akkor kell várni 10 évet, amíg befejeződnek a perek. Ha a Művelődési Házat, akkor az a kompromisszum, hogy soha nem lehet tudni, hogy éppen kinek a tulajdonában vagy kinek a használatában van az épület. Nincsen egyértelműen jó, kompromisszummentes út, és nem igazán lehet eldönteni, hogy melyik a jobb kompromisszum.

Kelemen Hunor: Egy dolog biztos. A jelenlévők többsége, szinte mindenki egyetért abban, hogy a Figura jellegét nem szabad megváltoztatni. Egy olyan igény hozta létre, ami 20 év alatt igényként is fennmaradt, és a város, a régió, de Erdély életében is nagyon fontos szerepet tölt be. A probléma megoldása viszont lehetséges, még ha kompromisszumok árán is. Például érdemes kivárnia azt a tíz, de lehet, hogy csak egyet vagy kettőt, amíg a mozi-változat érvényes lehet, de addig el kell fogadni a kompromisszumokat.

Egy dolgot nagyon fontosnak tartok: összevonás ne történjen! Ha ez megtörténik, a Figura kárára történik, az értékteremtés, a színház kárára. Meg kell, hogy maradjon önálló jogi személyként, és hogy ideiglenesen hol működik, annak a változatairól érdemes már tárgyalni. Ha ilyen színházat akarnak működtetni, akkor arra nem lehet nem súlyként rátenni azt a Művelődési Házat, amit nem bír el. De az sem megoldás, hogy összeolvasszuk a színházat a közművelődéssel és egy intézmény alatt működtetni. Ez lenne a legrosszabb megoldás, zsákutcába juttatná a Figurát.

Fontos az is, hogy Hargita megyében három színház működik. Versenyhelyzetnek is lehet nevezni, de tulajdonképpen kiegészítik egymást ebben a régióban. Úgy látom, hogy csak akkora színházakat kell tervezni, amekkorára a térségnek szüksége van, mert különben jönnek az olyan problémák, mint amelyekkel legkorábban a Tompa Miklós Társulat szembesült.

A gyergyói helyzet megoldását nem az intézmény átszervezésével kell elkezdeni, hanem, ahogy Miklós mondta, egyezséget kell kötni, olyat, hogy a feltételeket és szükségleteket ismerve, nem beleszólva a művészeti munkába, ki tudják alakítani azt a keretet, amely mindkét fél számára a legoptimálisabb. Minden tényező adott: az önkormányzat határozottan kijelentette, hogy a színházat működtetni, fejleszteni akarja, a színház vezetése pedig tudja, mi a dolga, mert azért szakemberek. A város másik igényét, a közművelődést, más civil szervezetekkel, más úton kell megoldani, nem pedig a Figurával.

Pál Árpád: Határozott ajánlatot szeretnék tenni. Gyergyó városa, kicsit lokálpatriotizmusból, minden épületet megkaparintott, amit lehetett, az UFET klubtól a mozi épületéig, a Művelődési házig mindent, pont azért, nehogy valaki más kezet tegyen rá. Nem tévedtünk, de a Kormány ebből kiindulva semmilyen állami támogatást nem kellett adjon. Eljött az idő, hogy a Prefektúrán keresztül végre kérjünk valamit a gyergyói sportéletre és a kultúrára. Most már meghaladja az Önkormányzatot az épületek karbantartása...

Kelemen Hunor: Lehetséges a társfinanszírozás, hiszen a közművelődési törvény lehetővé teszi, hogy ha az Önkormányzat egy programot támogat bizonyos összeggel, a többit a minisztérium teszi hozzá az állami költségvetésből. Lobbival és jól megalapozott költségvetéssel ezt el lehet érni.

Dézsi Zoltán: A mozi ügyében a megoldás az, hogy fizetni kell, nem perelni. Polgári társadalomban élünk, és az az ember, aki belefektette a millióit, az kapja vissza, ne pereljen. Nem kisemmizni a mostani bérlőt, vagy elvenni tőle az épületet, és akkor lehet, hogy nem kell 10 év, hanem egy év is elég előteremteni azt az összeget, ami szükséges ahhoz, hogy átengedje a Tanácsnak.

Borzási Mária: Véleményem szerint is az lenne jó, hogy a Figura a mozi épületét kapja meg, mert akkor lenne egy önálló intézmény... A különálló intézmények, szervezetek együttműködését el tudom képzelni, és jónak tartom, de azt én sem tartom jónak, hogy egy hatalmaskodó, másokra jogtalanul ránehezedő intézmény létrejöjjön.

A mi elképzelésünk az, hogy a Művelődési ház önálló igazgatósággal, önálló könyveléssel, hogy nagyon konkrét dolgot mondjak – önálló pénztárral rendelkező civil szervezetek, egyesületek befogadója legyen. Tizenkét külön tevékenységű csoportot összehangolni, az már ijesztően nagy feladat.

Györffi Kálmán: Kétszer hallottam azt a mondatot, hogy „kinevezzük a színház új igazgatóját”. Meg kell mondjam, hogy amikor polgármestert választottam, én nem jogosítottam fel a polgármestert arra, hogy ő válasszon vezetőt egy művészeti intézmény élére.

Pap József: Erről szó nem volt... Elmondom részletesebben: elképzelésünk szerint ebben a kommunizmusból ránk maradt Művelődési Házban lennének még olyan termek, amelyek megfelelnének a Figurának, s ezt szeretnénk, hogy ne legyen ott diszkó, inkább legyen az övéké addig, amíg megszerezünk egy megfelelő épületet.

Kolozsi Kilián: Sok szó esett arról, hogy 20 évvel ezelőtt egy sikeres csoport alakult itt, a Figura, akinek a nevét büszkén viseljük, és remélem, hogy méltóak vagyunk hozzá, de szeretném ha egyszer arról is beszélnénk, hogy 1994 után, amikor 3 év alatt 13 ember jutott be színművészeti főiskolákra egy ekkora városból. Azt gondolom, hogy ez hatalmas teljesítmény, és amíg ezek az emberek nem érik el ugyanazokat a sikereket, mint elődjeik, az ősfigurások, addig biztassuk őket, mert szükségük van rá.

Vincze Csilla: Ennek a beszélgetésnek célja volt-e a Figura sorsát eldönteni például székház ügyben. Ha igen, ez megtörtént-e, ha nem, akkor mi volt a célja?

Hegyi Réka: Nem mi vagyunk a döntéshozók, akik ezt a beszélgetést megszerveztük, illetve vállaltuk, hogy moderáljuk. Nagyon örülök annak, hogy szóba kerültek valóban létező és reális problémák. A Figura működését ezek a tényezők meghatározzák. Az, hogy egy ilyen körben, szakmabeliekkel, politikusokkal, képviselőkkel, döntéshozókkal, régi és új Figurásokkal ezekről a problémákról beszéltünk, úgy gondolom, hogy egy fontos lépés afelé, hogy meg is oldódjanak a problémák. Nem hiszem, hogy bárkinek célja volt – itt, most – dönteni.

Pap József: Fórum volt meghirdetve, és egy fórumon nem döntenek. Azzal kezdtem, és azzal is szeretném befejezni, hogy ez az ügy közös problémánk, és együtt kell megoldjuk.

Gyergyószentmiklós, 2004. szeptember 4.