HAMLET

Bartha Réka

A megrekedt időről

Brassói Lapok, 2004-02-06

Persze, az embernek olykor sikerül belefeledkeznie egy-egy színpadi folyam(at)ba. Ott üldögél a XXI. század elején egy kényelmes székben, és valósággal fizikailag érzi, ahogy felhőtlenül szórakoztatják, s a felhőtlenségben jótékonyan kiürül elméjének azon tartománya, ahol általában a gondolatok szoktak lakozni. De ha nem figyel oda eléggé az önfeledtségre, beindul a lassú meghajtású gépezet, s tragikus módon intellektuális tevékenységet eredményez.

A visszafordíthatatlan folyamat eredményeként alkalmi gondolkodónk például azt kezdi firtatni: miért is érdekelnék őt a szerelmi háromszögek (mikor ma már az ennél több szög sem nagy vasziszdasz)? Vagy... hogyan is számíthatná át a 40 pengőt euróba (bevett szokása szerint)? Vagy... hogyan is képzelje el azt a földrajzilag kondenzált teret, amely egyszerre Budapest és Brassó is (nyilvánvalóan hízeleg neki a „brassózás”, de a történet – mégis! – Budapesten játszódik)? S az Orient Expressz végállomása miért Bécs (úgy véli, Agatha Christie kedvelt gőzösén dívik ez a virágcserepes luxus, amelyben furcsamód itt a szereplők úgy zsúfolódnak, mintha nem volna számukra elég tágas a tér).

S ha gondolkodónk túltette magát a látvány ihlette részletkérdéseken, és még mindig nem fáradt bele a fölöslegesnek tetsző aggályoskodásba, akkor tovább csemegézhet... A kabaré műfajában miért áll meg az idő a '40-es évek környékén? Továbbá, mit is kellene gondolnia arról a több mint fél száz évről, amely alatt – ha a Rejtő&Co. hiányában is, de – történt még egy s más a világban (s ezekre az előadásban utalnak is)...

S miért nem kísérti meg a műfaj szerzőit (ha netán léteznek!) az égető aktualitás, amely – ha jól meggondoljuk! – sem társadalmi, sem politikai szempontból nem annyira kiegyensúlyozott és támadhatatlan, hogy ne kedvezne ennek a műfajnak.

Addig is... 2004. január 26-án boldog új évet kíván neki a marosvásárhelyi előadás ceremóniamestere, Sebestyén Aba. Ez a pillanat minden erőfeszítése ellenére zavarba hozza gonolkodónkat! Mert a gazdag eszköztárral rendelkező ifjú művész – aki igen elragadóan konferálja be a különböző jeleneteket és brillírozik egy-egy szerepben – azt kívánja tőle, hogy újfent újnak lássa azt, amiben már nyakig benne áll, és mellesleg az is lehet, hogy már elege van az egészből! Különben is: gondolkodónk egy ízben már megkísérelt visszatérni az időbe azért, hogy „kortárs” lehessen azzal az ósdi sztorival, amelyet a színpadról beadagoltak neki! No, ebből azért elég... Csak nem fogja mindenki kénye-kedve szerint és megállás nélkül júliusig, augusztusig ünnepelni a boldog új évet!