HAMLET

szerk.

KISVÁRDAI LAPOK

Csoportkép végzős főiskolásokkal

[2005. Jun. 13.]

A Határon Túli Magyar Színházak Fesztivája nem csupán a színházak seregszemléje: az utolsó éves színis diákok itt mutatkoznak be a "szakmának".

Lajos Sándor: Hatan, kétszer
[Heinrich von Kleist: Amphitryon, Slawomir Mrozek: Tangó
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem végzős színészosztályának előadásai]

A színház intézménye egyfajta kannibalizmus színtere. Amellett, hogy az ember darabokra vagy éppen egy-egy rendező munkájára kíváncsi, a színészeket látni megy be az előadásokra. Sőt, egy felmérés szerint Budapesten a színházba járók túlnyomó többsége a színészek neve alapján választ a bőséges kínálatból, tehát elsősorban bizonyos színészek miatt jár színházba. A színész az emberi nem díszpéldánya (legalábbis annak kellene lennie), a benne való gyönyörködés, a színész „lelki elfogyasztása” a színház lényegéhez tartozik. A színházi kannibalizmusnak pedig speciális esete a főiskolás vizsgaelőadások nézése, a színházi kannibálnak ez a friss hús.

Tangó (Marosvásáehely) Ráadásul a végzős színinövendékek előadásainak nemcsak ínyenci, de praktikus szempontból is embervásár jellege van. A pályakezdő színész vizsgaelőadásokban tudja meggyőzni képességeiről majdani munkaadóját, és nem titok, hogy Kisvárdán nemcsak vizsgaelőadásból fordul elő meglepően sok júniusban, de színházigazgatóból is. Persze az ínyencnek nem kell tudomást vennie a diszkréten dúló kenyérharcról, neki csak az öröm marad: rácsodálkozni új arcokra és egyformán szurkolni mindenkiért.

A marosvásárhelyi végzősök két előadásukat is játszották Kisvárdán, két olyan vígjátékot, amelyek stabil darabjai a világszínházi repertoárnak. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy biztosra mentek, de aztán az előadások megnézése után már nem állíthatja az ember, hogy egyértelműen „színészközpontú” előadásokat látott volna. Hargitai Iván poéntalanított, komor Amphitryon-rendezésében ráadásul ide-oda cserélgetik a szerepeket. Számomra az is kétséges, hogy van-e ennek értelme egyáltalán, de hogy a színészek domborítási lehetőségeit erősen megnyirbálja, az egészen biztos. Régi színházi fogás, hogy külsőre ugyanolyan szereplőket összetévesztenek (lásd az ikervígjátékok hosszú sorát), ráadásul az Amphitryon még erotikával is tele van, ehhez képest a marosvásárhelyi előadás mintha az identitás problémáival foglalkozó, nyögvenyelős filozófiai tanulmány volna.

Tangó Mrozek Tangója úgynevezett abszurd darab, előadásának alapvetően két módja van: vagy nagyon is realistán vezetjük elő a társalgási darabot, ahol az abszurditást elsősorban a szöveg hordozza, vagy pedig szürreális őrületet teremtünk a színpadon, teljesen elrugaszkodunk attól, hogy Mrozeknél alapvetően több a valóságos elem, mint a nem valóságos. A marosvásárhelyi vizsgaelőadás (Kincses Elemér rendezése) azonban alapvetően a társalgási darab keretei között marad és „meg van effektezve” itt-ott abszurd elemekkel. Mrozek kiváló komédiát írt, súlyosan megterhelve filozófiával. Hogy a filozófia ne váljon kolonccá egy előadásban, ahhoz el kell feledkezni róla, és tiszta erőből komédiázni, ez azonban ezúttal a Besenyő-család színvonalán mozgó maskaráskodás és grimaszozás lett csak, nem minőségi bohóckodás.

Az osztály két hölgytagja egy-egy öregasszonyt, illetve egy-egy ifjú szépséget kapott feladatként. Sem Lőrincz Rita Charisán, sem Ababi Csilla Eugeniáján nem látszott, hogy különösebben kedvük lenne öregasszonnyá változni a színpadon, jóval több energiát fektettek Alába, illetve Alkménébe, de egyikük sem tudta létrehozni azt az erotikus kisugárzást, ami fontos „kellék” ezeknél a szerepeknél. „Kövér ember” mindig kell egy társulatban, ennek az osztálynak két korpulens tagja is van, aki mackós alkatát előnyösen érvényesíti a színpadon. Tollas Gábor bizonytalan Merkur, hiányzik belőle a gonosz tréfamester kedélye, viszont annál inkább meggyőző Stomil a Tangóban. Péter Zsoltnak is jobban áll az alamuszi Eugeniusz bácsi, mint a túlságosan tragikusra hangolt Amphitryon. Magas-vékony alkatú színészre is mindig szükség lesz, Balla Szabolcs szintén jól használhatná a színpadon természetes adottságait, viszont ezúttal két „vastagabb”, agresszívebb szerep jutott neki: Jupiterje nem tűnik emberi sorsokkal játszadozó főistennek, Edekhez kidolgozott egy nagyon jó mélyített hangot, de ha fizikai cselekvésre kerül sor, már szétesik a figura. Meszesi Oszkár mint Sosias profi komikusként hozza a megalkuvó kisembert, de Arthurból sem tud csetlő-botló bohócnál többet kicsiholni, pedig neki kellene mozgatnia az eseményeket.

Amphitrion (Marosvásárhely)

Urbán Balázs: Wyzsga
[Wyhar – Újvidéki Művészeti Akadémia]

Shakespeare, alig egy órában, mégsem zanzásítva. És persze nem Shakespeare, legalábbis nem interpretáció, nem szövegértelmezés. Hat fiatal színész játssza azt, hogy Shakespeare-t játszik. A vihart, vagy legalábbis azt, ami megmaradt belőle. Alaptörténetére redukált szöveget, megfogyatkozott számú szereplővel. És magát a próbát, a vizsgát; az egymás közti kapcsolatokat, összetartást, ellenszenvet, ugratást.

A játszóknak éppúgy megvan a véleménye egymásról, mint a darabról. A szemvillanások, arcrándulások, gesztusok felülírják a szerepeket, ironizálják az egyes szituációkat, idézőjelbe teszik az elhangzó szöveg egy részét. Színészi alkat és szerepkör nem mindig találkozik, előfordul, hogy a színész jót mosolyog a játszott figura naivitásán, vagy éppen rácsodálkozik a szituáció képtelenségére (sajnos, színészileg nem oly könnyű hableánnyá és láthatatlanná válni). Árnyalják a helyzetet az egymás közötti – nem mindig barátságos – viszonyok is, amelyek néha sajátosan kapcsolódnak össze a szöveggel, mintegy véletlenszerűen adva teljesen más jelentést az elhangzó mondatoknak (bizony, az “oszlik a varázs” igencsak mást jelenthet, ha nyáltól csöpögő kavicsokat fogdos az ember). S megjelenik az előadásban a takarás mögötti élet is: mindenki cigarettázik, van aki olvasással, s olyan is, aki poharazgatással tölti idejét, akad, aki lekési a belépőt, s olyan is, aki kiszalad a színházból.

Rétegzett tehát a játék, de nem izzadságosan felépített konstrukció, s nem is önfeledt, spontán komédiázás. A friss, szellemes játékötletek éppúgy sajátjai a megjelenített szövegnek, mint az azt kibontó “színház a színházban” helyzeteknek. Elor Emina, Ferenc Ágota, Huszta Dániel, Molnár Róbert, Pongó Gábor és Varga Tamás játékát személyesség és figyelemre méltó színészi technika együttese jellemzi. A vizsga számukra vélhetően nem egészen ugyanazt jelenti, mint legtöbb pályatársuk számára, hiszen László Sándor osztályának tagjait már három éve láthatjuk újvidéki és szabadkai előadásokban. A vizsgák kora most lezárul, az osztály hajója immár a színházi élet nyílt vizeire jut. A viharok biztosan elkerülik majd, a wyharok remélhetően nem.

Szerk. megj.: a Kolozsvári BBTE Színház Tanszékének végzősei szombaton délelőtt mutatták be Csókolj meg Katám! című előadásukat, ezért sajnos kimaradtak a csoportképből...

kapcsolódó írások

KISVÁRDAI LAPOK 2005/1 KISVÁRDAI LAPOK 2005/2 KISVÁRDAI LAPOK 2005/3 KISVÁRDAI LAPOK 2005/4 KISVÁRDAI LAPOK 2005/5 KISVÁRDAI LAPOK 2005/6 KISVÁRDAI LAPOK 2005/7 KISVÁRDAI LAPOK 2005/8

» Korábbi cikkek