HAMLET

Köllő Katalin

Az elejtett és a megtalált arc

Szabadság, 2003-03-01

Az első ember kiontott vérétől a bosszúig és a megbocsátásig. Talán így lehetne összefoglalni a kolozsvári Állami Magyar Színházban február 22-én, vasárnap este bemutatott A vasárnapi iskola, avagy Noé bárkája című produkciójának vezérfonalát. A leesett arctól a megtalált arcig. Káin leejtett arcától Noé újra megtalált arcáig. Vagy átvitt értelmezésben, közösség és színházának leejtett arcától közösség és színházának újra megtalált arcáig. A város megtalált arcáig. Sok-sok gyermek és felnőtt megtalált arcáig. A véráldozattól a megbocsátásig. Nézd meg jól ezt az arcot / Ez az egyetlen egy a teremtett világon: / Nem volt, nem lesz sohasem még egy ilyen írja Visky András A vasárnapi iskola szövegkönyvében. Talán ezért kellene mindannyiunknak őrizni ezt az arcot, a mi arcunkat, a színház arcát, a város arcát, mert nem volt és sohasem lesz még egy ilyen, ha elpazaroljuk kincseinket. Mert igenis őrizői vagyunk a mi atyánkfiának, különben odajutunk, ahová Káin jutott: már nem volt őrizője Ábelnek, az ő atyjafiának, mert elveszítette az ő atyjafiát. Énkeze által. Azóta cipeljük magunkkal az átkot, a kiontott vér bűne által. Ha szembesülünk mindezekkel, ha felismerjük magunkban pásztor-mivoltunkat, akkor talán még van esélyünk, hogy újra megtaláljuk valamikori arcunkat.

*

Mintha így találta volna meg leesett arcát vasárnap este a kolozsvári közönség és színháza is. Felemelő érzés volt látni a vasárnapi mirákulumot, pedig csupán kis hétköznapi csoda történt: a város megtalálta régen elveszített arcát. Mi is történt valójában? Egy "bibliai teátrum" került színre, valahogy úgy, mint a hajdani iskolai színjátszások idején, amikor a szervezők egy-egy előadás erejéig megmozgatták a különböző társadalmi és korosztályok tagjait. S bár úgy tűnik, a fenti címmel ellátott produkció két része stílusban elüt egymástól, mégis egységes egésznek látszik. A vasárnapi iskola (szöveg -- Visky András; zene -- Selmeczi György) ugyanis nagyszerűen vezeti fel Benjamin Britten egyfelvonásos operáját, a Noé bárkáját. Végeredményben műfajilag mindkettő a zenés misztériumjátékhoz sorolható, épp csak az előbbi egyfajta paraszt-teremtéstörténetnek tekinthető, amely ékes darabja lehet a mi gazdag népi színjátszásunknak is, míg az utóbbi az ószövetségi bibliai história műfaját alapul véve, a Chester Mirákulum alapján, az angol kollégiumok számára írt opera. A Noé bárkája története így válik teljessé, kerek egésszé, a Visky-Selmeczi féle misztériumjáték ugyanis az első gyermek megszületésétől Noé világrajöveteléig vezeti végig a genezist, érthetővé és világossá téve az özönvíz előzményeit.

Selmeczi György nagyszerű arcai

Mindenekelőtt a "jó pásztor" arcmását emelném ki. A produkció, elejétől a végéig, ezt a jelet viseli magán. Szinte süt a szeretet, a törődés, a legapróbb részletig, s a legkisebb résztvevőig való odafigyelés az előadás folyamán. Selmeczi valóban őrizője az ő atyjafiainak. S talán ez bűvölte meg mind a színpadon, mind a nézőtéren lévőket. Az előadás legfőbb értéke tehát a csoda, a mirákulum, amely szinte eksztatikus állapotba tudja hozni mindazokat, akik részesei a produkciónak. Selmeczi, rendezőként, odafigyel a humorra is, a jókedvű, felszabadult játékra, de nem kerüli el figyelmét a drámai súlypontok elhelyezése sem. A vasárnapi iskolában, zeneszerzőként, egy másik arcmását ismerhetjük meg. A nagyszerű Agnus Deiért külön köszönettel tartozom, dallama azóta is elkísér. Végül karmesteri arcmásáról is szólni kell, de ez szinte eggyé válik a "jó pásztor" arcával, hiszen olyan szeretettel vezényli végig az előadást, hogy a bakikat is csak nagyvonalú megbocsátásából lehet néha-néha lemérni. Bizonyára jó műhelymunkának számított a társulat számára Selmeczi György ittléte.

*

Könczei Árpád koreográfiája nagymértékben hozzájárult az előadás sikeréhez. Jól kiegészítette a prózai, valamint a zenei részeket, színessé, játékossá téve a történetet. A látványért pedig ki kell emelni Emmanuel Pastor és Venczel Attila nevét, hangulatban, színekben is igazodva a két rész stílusához. A vasárnapi iskola szinte kizárólag fekete-fehér, egyszerű paraszti színvilágához képest a második rész színkavalkádja, az állati maszkok vidámsága üdítő látvány. Az özönvíz közeledte is elviselhetőbbé válik, s az ember és a Teremtő közötti szerződést megpecsételő szivárvány látványa szinte felszabadít bennünket a nyomasztó "vérörvény" terhe alól. A szereposztásban résztvevő színészekről egybehangzóan meg kell állapítani, hogy nagyszerűen helyt álltak, s bizony nem kis kihívásnak néztek elébe, amikor elkezdték a próbákat. Csapatmunka a javából, és ebbe beletartozik a nagyszámú gyermeksereg is, függetlenül attól, hogy a színpadon vagy a zenekari árokban vették ki részüket abból a csodából, amelyet úgy hívnak, hogy színház.

A vasárnapi iskola avagy Noé Bárkája