HAMLET

Köllő Katalin

Csodás torta a sétatéri színpadon

Szabadság, 2004-09-25

Sokszor és sok helyen elhangzott már: rendszeressé kellene tenni a gyerekeknek szóló elôadásokat a színházban, hiszen egyrészt az ilyen produkciókra beülô gyerekekbôl, tinédzserekbôl formálódik a majdani színházlátogató közönség, és nem mindegy hogy megszerettetjük-e velük a színházat, vagy sem, másrészt pedig a bábszínház egyre súlyosabb működési problémái miatt valamilyen formában pótolni kellene ezt a fajta élményt a fent említett korosztály számára. Nos, úgy tűnik az utóbbi évadokban a kolozsvári állami magyar színház igyekszik kielégíteni ezt az igényt, műsorra tűzve mesejátékokat (Rúkmadár, Egy bátor egér viszontagságai, Együgyű Misó), gyerekoperát (Britten–Selmecy–Visky: A vasárnapi iskola avagy Noé bárkája), de megemlíthetjük az elmúlt évadbeli Kaláka koncertet is. A 212. évadját is gyerekelôadással kezdte a sétatéri színház, Muszty Bea — Dobay András A kék csodatorta című zenés mesejátékával. A produkció ôsbemutatónak számít, ugyanis a Magyarországon élô szerzôpáros művét eddig csupán rádiójátékként mutatták be, illetve bábváltozatban került színpadra. És hogy valóban szükség van ilyen jellegű elôadásokra, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy kicsinyek és nagyobbacskák, tinédzserek és felnôttek valósággal megrohamozták a színház bejáratát. Öröm volt nézni a nyüzsgô tömeget, ilyenkor kicsit megnyugszik az ember: még sincs veszve semmi, ha ennyi embert megmozgat egy-egy ilyen esemény.

A mesemusical (nem csak) gyerekeknek műfaji megnevezést viselô produkció rendezôje Keresztes Attila, akinek munkáját maximálisan segíti a vendégként jelen lévô két tervezô (díszlet és jelmez), Bartha József és Bianca Imelda Jeremias. A dramaturgiai buktatókat is nagyrészt a három alkotó segítségével tudja elkerülni az elôadás, no meg a színészek rendkívüli és örömteli játékának köszönhetôen. Nem igazán szeretnék belemélyedni a mesejáték drámai felépítésének fejtegetésébe, hiszen nem ez a célja ennek az írásnak, a megjegyzés csupán jelzésszerű. Egy elmélyültebb elemzés talán választ adna arra, hogy miért "esik" a történet vonalvezetése, fôleg a második felvonásban, melyek azok a buktatók, amelyeket mindenképpen el kellene kerülni egy "modernizált" mesejátékban, amely ugyan megtartja a hagyományos meseformát, de mai történetekkel tölti meg, és egyéb drámaelméleti kérdésekre. Itt azonban csak azt tisztáznám: nem a társulat hibájaként róható fel az a néhány pillanat, amikor a közönség érdeklôdése lankad, és csak kínnal-bajjal lehet megmenteni a helyzetet, legtöbbször külsôségekre — látványra, kosztümre, zenére, színészi jelenlétre — támaszkodva.

Népes szereplôgárdát vonultat fel az elôadás, színészek és fôiskolai hallgatók egyaránt széles jókedvvel és nagyszerű hangulatban játsszák végig a történetet. Számos rendezôi és színészi ötlet gazdagítja a "slágergyanús" zeneszámokkal tarkított produkciót, és ha a legkisebb korosztály, a három-, négyévesek nem is értik a történetet, elámítja ôket a színes forgatag, a humoros kosztümök, a vidám hangulat. Csapatmunka a javából, nagyszerű szórakozást biztosít. Ne hagyják ki az élményt felnôttek sem. Megéri.

A kék csodatorta