HAMLET

Köllő Katalin

Az erőszak produkciója

Szabadság, 2005-04-09

Töredék, mondják a Woyczek-ről. Öt kéziratváltozatból állt össze végül a mű. Georg Büchner, aki boncolás közben kapott hullamérgezésbe halt bele, mindössze 24 éves korában, már nem tudta befejezni. Ez lett tehát az úgynevezett befejezetlen mű, amely töredékességében is nagyszerű. Mintha Büchner a jövőbe látna. Előrevetíti a fasizmust. A kiszolgáltatottság, a megalázottság, a kegyetlenség abszurd drámája.

Csönd van. Minden csöndes, mintha meghalt volna a világ, mondja Woyczek Andresnek. A világ azonban él, hangoskodik, ordít, dőzsöl, kegyetlenkedik, és embertelenül elbánik Woyczekkel. Mihai Măniuţiu rendezői víziójában ez a világ elviselhetetlen. Szinte pattanásig feszíti a néző idegrendszerét. Úgy érezzük, hogy valami taszít, lök, hajt bennünket, hogy felálljunk és kirohanjunk. De ugyanakkor valami mégis odaköt a székhez. A részvét? Nem. A szánalom? Nem hiszem. A rettenet? Talán. Az iszonyat? Igen, az iszonyat és a félelem, hogy ilyen üressé, kegyetlenné, gonosszá változott a körülöttünk lévő világ. És benne mi is. Ezért nem tudjuk ott hagyni az előadást.

Măniuţiu teljes egészében átgyúrja, a saját rendezői képére formálja Büchner darabját. A mű említett töredékessége a kolozsvári előadásban kerek egésszé válik. Elviselhetetlen remekművé. Az erőszak produkciójává. Nem véletlen, hogy a rendező csupán Marie-t tartja meg az eredeti szereposztásból. Minden más női szerepet kihúz. De ellene aztán, némi túlzással élve, egy egész kaszárnyát felvonultat. Persze Marie (Kézdi Imola) sem egy földre szállt angyal. De mivé is válhatna egy ilyen világban? Hogy kihívja a sorsot maga ellen? Igen, de nincsen egyéb menedéke. Csak a kiprovokált halál. Szép színészi munka a Kézdi Imoláé.

Csönd van. Bogdán Zsolt Woyczekje a csöndet nem a világ állítólagos halála miatt érzi. A saját, belső világa halt meg. Fokról fokra. S talán nem is a vele kegyetlen módon bánó, rajta kísérletező felettesei ölték meg a lelkét, hanem a szeretetlenség. Bogdán Zsolt Woyczekje nem lázad. Csak tűr. Idegesítően mindent eltűr, a megaláztatást, a kegyetlenkedést. Csak a szeretet hiányát nem tudja elviselni. Gyötrődő, elkínzott ember. Nem is ember, csak gép. Aztán veszi a kést, és véget vet mindkettőjük szenvedésének. Hogy ne hallja tovább a csöndes üvöltést.

Hatházi Andrásra két szerepet is rábízott a rendező. Ezreddobos és bolond. Remekel mindkettőben. De Bolondja messze ragyog. Fájdalmasan szép alakítás. Torokszorító. Woyczek megváltójává lépteti elő őt Măniuţiu. Azt a gyöngéd késszúrást vártuk mindannyian. Mindvégig. Hogy legyen már vége a szenvedésnek. Hogy csak a kedves barát maradjon életben végül, Andres (Dimény Áron). Bizonyítékként. Tanúként. A következő nemzedékek számára. „A többi néma csönd".

Woyzeck

kapcsolódó írások

Jelenetek egy szenvedéstörténetből KISVÁRDAI LAPOK A semmi ágán Jó energiák szabadultak fel Az ólomkatona Woyzeck metszet Látvány és hallvány