HAMLET

Köllő Katalin

Maszat-hegyi izgalmak

Szabadság (Spektákulum), 2006-11-18

Izgalommal vegyes kíváncsisággal vártam a kolozsvári Állami Magyar Színház múlt szombati bemutatójára (Varró Dániel – Presser Gábor: Túl a Maszat-hegyen). Az izgalmat leginkább az okozta, leköti-e a kolléganőm öt és fél éves kisfiának figyelmét a produkció, mert ha nem, engem fog számon kérni: miféle előadásra hoztuk őt? És amilyen szókimondó Ákos (mint általában a gyerekek), ott helyben képes hangosan feltenni a kérdést, mi meg aztán az anyjával együtt igyekezhetünk kimagyarázni a dolgot. A kíváncsiság is erős volt, hiszen néhány dolog azért kiszűrődött a színház falai közül, tudtam, hogy nagyszámú szereplőgárdát vonultat fel, hogy számos jó ötlet született a próbák alatt, és hát, mi tagadás, a produkció zenei anyagát már szinte kívülről fújtam, hiszen Presser Gábor szerzeményei sohasem hagynak érintetlenül. A rendező, Keresztes Attila neve pedig számomra biztosíték.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a színházhoz érve alig tudtam magamnak utat törni a tömegben, hogy kis barátommal és édesanyjával találkozhassam. Ákos – aki egyébként már napok óta készült az eseményre – vidáman integetett az előcsarnokban, és izgalomtól kipirult arccal közölte: helyünk a harmadik sorba szól, és már alig várja, hogy kezdődjön az előadás. Következtek a ruhatár előtti várakozás „nehéz pillanatai". Eközben másik kedves ismerősünkkel és két kisgyerekükkel futottunk össze, bennem pedig ismét feléledt az izgalom, hiszen a lapunk által is közölt beharangozó szerint az előadást hatéves kortól ajánlják, az előcsarnokban pedig egyre több kisóvodást láttam. Talán mondanom sem kell, milyen érzés volt körülnézni később a zsúfolásig megtelt termen.

Hogy nagyon fel kéne már annak a fránya függönynek mennie, azt Ákos egyre sűrűbben feltett kérdéséből, hogy „mikor kezdődik már??", és a fokozódó gyermekzsivajból lehetett leszűrni. Aztán végre sötét lett, majd elkezdődött a varázslat. És ettől kezdve megszűntek a félelmeim. Időnként azon kaptam magam, hogy a szám a fülemig ér, majd lopva körülnéztem: vajon felnőtt nézőtársaim hogyan reagálnak? A hátam mögötti sorban örömmel fedeztem fel: vannak, akik tátott szájjal figyelik a színpadi történéseket, és cseppet sem zavartatják magukat. Arról azonban, hogy mégsem kell aggódnom az írásom elején említett dolgok miatt, végül mégiscsak maga Ákos magatartása győzött meg, aki egy-egy jelenetváltást jelző „sötét" beálltával kétségbeesetten kérdezte: „óh, vége van??" Mi pedig, felnőttes komolykodással, ám legbelül gyerekes ujjongással közöltük: nincs. És ismét elmerültünk a fura mesevilágba, ahova időnként, felnőtt fejjel is olyan jó menekülni.

Bizonyára csalódást okozok azoknak, akik szigorú kritikát várnak el az előadásról e rovat hasábjain. Azoknak azonban, akik gyerekükkel, unokájukkal együtt akarnak nagyszerűen szórakozni: tiszta szívből ajánlom, nézzék meg! Nem fognak csalódni.

Túl a Maszat-hegyen

kapcsolódó írások

Túl a Maszat-hegyen - zenés kalandjáték két részben 6-99 éves korig