HAMLET

Köllő Katalin

Ruth, Jákobi és Lájdentál

Szabadság / Spektákulum, 2006-10-14

Bizonyára sokatmondó Hanoch Levin izraeli költő, drámaíró, és rendező pályakezdése: szatirikusként indul az 1960-as években. Aztán drámaírásba kezd. Darabjaiból egy ideig kicseng a politika, de mivel éles szatíráját a közönség, finoman szólva, nem igazán kegyelte, ennek eléggé hangot is adva, Levin más témák után nézett. De megőrizte fanyar hangját, vígjátékai pedig leginkább a tragikomédia kategóriába sorolhatók.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Elie Malka rendezésében tűzte műsorára az izraeli szerző Jákobi és Lájdentál című darabját, amely magyar nyelvű ősbemutatónak számít. A szöveget héber eredetiből a színház felkérésére Borgula András fordította.

Látszólag Elie Malkanak nem volt sok dolga ennek a műnek a színpadra állításával, hiszen adott egy remek darab, egy jó zenei vezető (Incze G. Katalin), és három kitűnő színész. S szinte magától összeáll az előadás. Úgy tűnik, mintha menne minden, mint a karikacsapás. Nem is térünk magunkhoz jóformán, csak a végén, amikor rádöbbenünk: ezek a figurák ugyanott vannak, ahol a darab kezdetekor, maradt ugyanaz a magány és reménytelenség körülöttük, bennük. Ha pedig lefejtjük a maszkot, a rájuk aggatott színpadi formát, és mélyen magunkba nézünk, akár a mi történetünk is lehet. Vagy a mellettünk ülőé. Esetleg a szomszédunké. Mindeközben pedig jól szórakoztunk. S nem tudtuk, hogy sajátmagunkon.

Nagyon aprólékos, finom rendezői munka. Nem tolakszik előtérbe, nem harsány, hagyja a színészeket dolgozni, és meg is van az eredménye. Igazi műhelymunka, ahol egy biztos kezű rendező tudja, mikor és hogyan kell irányítani. Nem tudom, hogyan történt a szereposztás, kié az érdem, de mindhárom figura telitalálat. Nagyszerű karakterek születtek, csupa élvezet figyelni ezt a három színészt, hogyan építkezik, hogyan figyel a legkisebb árnyalatra is. És főként, hogyan figyelnek egymásra, hiszen nemcsak a darabbeli figuraként, hanem színészként is egymásra vannak utalva.

Panek Kati, Bogdán Zsolt, Bíró József. Talán nem is kell hozzáfűzni semmit.

Jákobi és Lájdentál