HAMLET

Köllő Katalin

Szabályos szabálytalanságok

Szabadság, 2004-05-29

A számítógép elôtt ülve, a színházi oldalt megírandó, jó ideje azon elmélkedem, hogy milyennek is kellene lennie annak a drámának, amirôl — ha színpadra kerül — azt írhatja le a szigorú irodalom-, illetve színházkritikus, hogy megfelelt a műfaj által elôírt szabályoknak, minden a helyén volt, a drámaíró eleget tett a követelményeknek. De miért is kellene bármilyen szabálynak megfelelnie, tenném fel rögtön a kérdést, a fontos az, hogy színpadi szempontból működjön a darab, és akkor bármilyen szabálytalanság bocsánatos bűnnek számít. S ha a szabályoknál tartunk, akkor máris megemlíteném: a kolozsvári Állami Magyar Színházban május 19-én sorra került marosvásárhelyi vendégjáték rendhagyó volt. Nemcsak azért, mert kortárs szerzô által írt darab ôsbemutatóját láthattuk, hanem mert az alkotó drámaíróként is debütált, kissé szabálytalan módon ugyan, hiszen Hatházi Andrást eddig színészként, tanárként és rendezôként tartotta számon a közvélemény. A bemutatott darab története tulajdonképpen 2002. márciusában kezdôdött, a Színházi Világnapon, ekkor hozták ugyanis nyilvánosságra az eredményét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Prospero Alapítvány által meghirdetett ERDRAMIL drámapályázatnak, amelyen Hatházi András A dilis Resner című drámája nyerte el a fôdíjat. Ugyancsak ekkor dôlt el, hogy a nyertes darabot Parászka Miklós, a bíráló bizottság egyik tagja fogja megrendezni, a pályázatot kiíró színház társulatával.
Ez tehát a kerettörténete annak a különös elôadásnak, amelyet szerdán délután és este láthatott a kolozsvári közönség. Ha figyelembe vesszük a drámaírás megkövetelte szabályokat, minden további nélkül megállapítható, hogy Hatházi műve megfelel az elôírásoknak: tökéletes a tér és idô egység. A történet egyetlen reális térben, egy vegyeskereskedô és egyben temetkezési vállalkozó, Schielle Lajos (Kárp György) boltjában zajlik, mintegy 24 óra leforgása alatt. Ami viszont a cselekményt illeti, az már eltér a szabálytól, ám véleményem szerint épp ez teszi izgalmassá Hatházi darabját. Igazából talán nincs is cselekménye, de mégis van. Azt is lehet mondani, hogy — a görög tragédiákhoz hasonlóan — minden esemény a színfalakon kívül zajlik, a közönség pedig ebbe a reális térbe belépô szereplôktôl vesz tudomást a történtekrôl. Míg odakint információ szinten zajlanak az események tehát, idebent, ebben a reális térben csupa irreális, hol lírai, hol groteszk képek vetülnek elénk. S mintha az idô is kitágulna. Van valami mélységes szomorúság abban, ahogyan ezek a látszólag hús-vér figurák jönnek-mennek a temetkezési vállalkozó vegyesboltjában. Lelki sérültek, egytôl egyig. Hordják, egyre hordják nyomorúságukat a színen lévô koporsóba. Elevenek, de csak a szó fizikai értelmében. Lelkükben már rég halottak ezek az emberek. Bizonyára ennek tulajdonítható az is, hogy sorra mindegyikük kapcsolatba kerül a koporsóval, ha csak egy riadt szemkontaktus erejéig is. Hatházi szereplôi jól körvonalazott figurák, látszik, hogy színészi indíttatásból íródott ez a darab. Pontosan tudja: elnagyolt figurával, legyen bármilyen tehetséges, nincs mit kezdenie egy színésznek.
Kiemelkedô színészi teljesítményekkel lepett meg a vásárhelyi társulat. Parászka Miklós rendezô bizonyára körültekintô volt a szereposztáskor, ennek is köszönhetô, hogy néhány olyan alakítás született, mint a Schielle feleségét, Margitot játszó B. Fülöp Erzsébeté, vagy a Günther von Regensdorf, gyalogos századost alakító Kilyén Lászlóé. Nagyszerűen kidolgozott figurák, jeleneteikben tetten érhetôk a legfinomabb rezdülések. Sebestyén Aba és Ördög Miklós Levente kettôse, jelenlétük bármilyen irritáló is idônként, kitűnôen ellensúlyozza az elôbbiek lírai pillanatait. Zayzon Zsolt csendôrôrmestere is figyelemre méltó színészi alakítás, de Berekméri Katus elárusító-kisasszonya sem marad ki a sorból. Üde színfolt Kárp Andrea Krisztina (m.v.) jelenete.

A dilis Resner