HAMLET

Sőregi Melinda

Fény és árnyék

V. Romániai Magyar Bábos Találkozó Kolozsváron

KonTextus.hu, 0000-00-00

Gyergyószentmiklós után Kolozsvár látta vendégül három napig a színházi szakma egy szeletét. Immár ötödszörre rendezte meg a Homo Ludens Alapítvány a romániai magyar bábosok találkozóját, melyen szinte az összes működő bábos társulat részt vett. Itt nem osztanak díjakat, az esemény célja, hogy aktuális képet mutasson az erdélyi bábozás helyzetéről, és összegyűjtse néhány napra a szakma képviselőit. Minden este az előadások után kemény szakmai megbeszélések zajlottak, kíméletlenül rámutatva az égető problémákra. Magyarországról Nánay István kritikus, és Lengyel Pál rendező (jelenleg az egri Harlekin Bábszínház igazgatója) igyekeztek okos szóval elöl járni, a gyenge pontokra irányítani a figyelmet.

Az összkép nem ad okot bizakodásra. Az erdélyi bábjátszás általános állapota jobbára elkeserítő. A kifejezés a látott produkciók tükrében talán nem túlzás. A társulatok pedig számosan működnek: szinte minden nagyobb városban jelen van a bábjátszás. Alkalmam volt Kisvárdán is végig tekinteni a kínálaton, és most is: a megújulás, a sürgető szakmai fejlődés elkerülhetetlen.

Általában kevés pénzből, rövid idő alatt, rohammunkában készülnek a produkciók. Erre hivatkoznak többnyire az alkotók. A szakmai hiányosságok miatt azonban kevéssé lehet a körülményeket okolni. Hiányzik az elmélyült műhelymunka. Szinte arctalanul, határozott karakter nélkül működnek az együttesek. Sok energiát kellene fektetni a bábtechnika fejlesztésére is, hiszen az esetek jelentős részében alkalmazott egyszerű kesztyűs báb kevésnek látszik. Kevés, és alacsony szinten animált. Kiváló példa erre a temesvári Csiky Gergely Színház Bábtagozatának Árgyélus királyfi vagy a nagyváradi Árkádia Ifjúsági és Gyermekszínház A három kismalac című előadása. Az émelygős gügyögés, selypegés is általános jelenség. Mintha a gyerekekhez eleve butított formában kellene közeledni.

Súlyos problémaként jelentkezett a bábjátszásra alkalmas szövegek hiánya. Elengedhetetlen, hogy a jövőben nagyobb hangsúly essék a speciális bábos dramaturgia követelményeire. Elkeserítő, hogy a rengeteg Kolozsváron és Marosvásárhelyen végzett teatrológus hallgató elveszik a színház számára. Ők lennének nyilván az alkalmas személyek a dramaturgiai munkára. Ehhez azonban a színházak szándékára, fejlődni akarására is szükség lenne. Mindaddig, amíg emberileg, művészileg nem látják be a hivatás égető szükségességeit: nem lehet változás.

A három nap alatt élő zenét vagy alkalmas, színvonalas zenét alig hallottunk az erdélyi társulatoktól. Konzerv, műanyagszerű szintetizátor-muzsika jellemzi az előadásokat. Gyerekeknek készülnek ezek a produkciók: így a felelősség is óriási, hiszen csak magas minőséget, esztétikailag lábon álló színházi élményt szabad a lurkók elé engedni.

Nyilván minden társulat helyzete egyedi eset. Az általánosítás kicsit összemossa a gondokat. Míg a kolozsvári Puck Bábszínház mély morális, emberi és művészi válsággal küzd, addig a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház korrekten működik. Barabás Olga művészi irányításával talán a fejlődés hosszú folyamata is elindulhat. A találkozón bemutatott János vitéz-előadásuk nem hibátlan, de nem is reménytelen. Hagyományos paravános játék fűszerezve egy kis árnyjátékkal. Emlékezetes az elrajzolt Griffmadár-báb, Lovasy László munkája. Az elkönnyítés itt is probléma. Nincsenek valós konfliktusok a mesében, mert komplett idióták állnak egymással szemben. Pökhendi, gőgös a Kukorica Jancsi, félős nyúl a francia király.

Az idei évadtól önálló tagozatként működik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bábtársulata Nagy Kopeczky Kálmán vezetésével. Évek óta igyekeznek itt valódi alkotóműhelyt létrehozni, közösséget kovácsolni. Sepsiszentgyörgy szerencsés színházi hely: a csillagok mostani állása szerint jókor, jó energiák gyűltek össze jó helyen bábos és kőszínházi oldalon egyaránt. A bábtagozat A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadással szerepelt a találkozón. Saját adaptációt készítettek a meséből (dramaturg: Nagy Lázár Kincső), melyben ember és báb feszül egymásnak, hiszen színész játssza a török császárt, és báb-alakban jelenik meg a kiskakas. Örök kérdés, mennyire lehet egy előadáson belül az embert és a bábot összejátszatni. Jelen esetben a bűnöző külsejű császár és köre elnyomja a szolidabb, finomabb bábos elemeket, és borul az előadás egyensúlya. Rendkívül szép vizuális megoldás volt a kiskakas kútba esése, mely akár Bocsárdi László A csoda című előadását is előhívhatta az emlékezetből, alkalmas párhuzamként. Külön érdemes még emlékezni az öreg székelyember hallgatag, gyönyörű figurájára-bábjára (báb és díszlet: Deák Barna), melyet a társulat különböző tagjai mozgattak magas színvonalon.

És a végére legyen csattanó is: a találkozón bemutatkozott vendégként a harkovi (Ukrajna) Kakadu Bábszínház is. Apró jelenetekből álló árnyjátékos előadásuk (A valóság illúziója) humora és bölcsessége nem mindennapi. Különösen emlékezetesek a visszatérő kis hódító figurák, akik minden adandó helyen igyekeznek ukrán nemzeti színeket elhelyezni. Kolozsváron, mely émelyítően pompázik román nemzeti színekben, nagyon értette a közönség az emberi ostobaság ilyen felemlegetését.

a cikk a KonTextuson

kapcsolódó írások

Rendet teremteni a sokféleségben