HAMLET

Sőregi Melinda

Lesz-e még fesztivál?

VII. Romániai Bábos Találkozó, Kolozsvár, 2005. szeptember 23-26.

, 2005-10-19

Hetedik alkalommal rendezte meg a Homo Ludens Alapítvány, pontosabban az alapítványt vezető Vincze László az erdélyi bábosok találkozóját, mely évek óta a romániai magyar bábos szakma legfontosabb eseménye. A megelőző években Lengyel Pál rendező és Nánay István kritikus szakmai jelenléte határozta meg és szavatolta a találkozók szakmai színvonalát. Esténként közösen értékelték a látott előadásokat, így segítve az erdélyi bábozás fejlődését. A tanulóévek után azonban eljött az ideje a felnőtté válásnak. Már a 2004-es fesztiválon számos kritika érte a szervezést, igények fogalmazódtak meg a társulatok részéről, továbbá jelentősen módosítja a bábos szakma helyzetét, hogy elindult a bábszínészek képzése Marosvásárhelyen.

Több éves egy helyben topogás után mintha új utak nyílnának az erdélyi bábos szakma számára is. Már nem működik az a rendszer, hogy Magyarországról jönnek az ún. „megmondóemberek”, és oktatják a helyieket. A szakmai önállósulás csírái mutatkoznak, de ennek persze még számos akadálya van. Hiányzik többek között a rendszeres szakmai párbeszéd, amit egyetlen fesztivál nem helyettesíthet. Kolozsvártól csodát várni nem lehet. Hiányzik továbbra is a tettre kész bábrendezők „hada”, és hiányoznak a szakírók is, akik a folyamatos hozzáértő visszajelzést biztosítanák. Fontos arról is szólni, hogy a vásárhelyi képzés is számos sebből vérzik: tanár- és eszközhiány mutatkozik.

Mégis, ha az elmúlt évadot a fesztivál előadásainak tükrében vizsgáljuk, akkor tagadhatatlan, hogy szép számmal születtek értékes előadások. De mégsem ezek domináltak idén Kolozsváron (és utána), hanem magáról a fesztiválról, a szervezésről folytatott vita. De természetesen ez is az egyik alapfeladata egy ilyen találkozónak: ütközzenek a vélemények, derüljenek ki az álláspontok. Valójában amiatt, hogy idén nem jöttek el a „félelmetes magyarországiak”, a társulatok némileg felszabadultabban fogalmazták meg a véleményüket, amihez hozzájárult a szervezés időnkénti esetlegessége is. Így az előadásokról tervezett szakmai értékelés gond nélkül alakulhatott át vitafórummá, ahol az egyszemélyes szervező-bonyolító, Vincze László és a meghívott együttesek képviselői ütköztették az álláspontokat. Végre szakmai nyilvánosságot kaptak az eddig négyszemközt elpanaszolt igények: fontos volna, hogy a főiskolások minden évben megmutatkozhassanak, jó volna alkalmat teremteni arra is, hogy minden társulat jelen legyen a fesztivál teljes ideje alatt Kolozsváron, és javítani kellene a szervezés hatékonyságát. Ötletek is elhangzottak: a szervezés anyagi részébe az érdekelt társulatok is bekapcsolódhatnának, illetve a gyakorlati munkára fiatal teatrológusokat lehetne „befogni”. Felmerült, hogy szélesebb körben kellene pályázni, esetlegesen EU-s pénzeket is megcélozni. A társulatok a maximumot szeretnék, a szervező pedig a realitások szerint próbálja a legjobbat nyújtani, nyilván nem hibátlanul.

A beszélgetésnek azonban folytatása következett a Szabadság hasábjain: Hatházi András színész-rendező - aki nem vett részt az előbb említett vitán - célzatos kérdéseket intézett Vincze Lászlóhoz, aki a másnapi lapszámban válaszolt ezekre. Hatházi kérdései nyomán vitafórum indult a Hamleten is. Vincze viszontválaszában Hatházinak arra kérdésére, hogy „Egyáltalán: érdemes-e ezzel a dologgal ennyit foglalkozni?”, azt felelte, hogy „Valóban nem érdemes. Tehát: ez volt az utolsó.” Hát érdemes volt ezt? Sajtóvitát kavarni szakmai problémákból, ráadásul partvonalon kívülről – nem elegáns dolog. Ráadásul szinte pamflet formájában, mintha világraszóló botrány forogna fenn. Nem túlzás egy kicsit? (Remélem, hogy az indulatok csillapulásával a bábozásról való beszéd visszaterelődik szakmai mederbe, illetve folytatódik például a Hamleten, amely ideális terep ehhez.)

Immár hagyománynak tekinthető, hogy minden találkozóra érkeznek magyarországi és/vagy külföldi vendégek. Ezúttal a népi bábjáték legendás alakját, Kemény Henriket is láthatta a közönség. Heni bácsi idén ünnepelte nyolcvanadik születésnapját. Még mindig aktív bábos: Vitéz Lászlója fáradhatatlanul csépeli a fránya patás ördögöt. Jellegzetes, éneklő hanghordozása és egyedi szójátékai félreismerhetetlenek. Kifogyhatatlan a Vitéz László-sztorikból, melyek minden előadás alkalmával másképp szólalnak meg, hiszen a bábos a közönséggel „együttműködve”, sok improvizációval építi műsorát. Kovács Ildikó friss rendezése a Puck Bábszínházban szintén a népi bábjáték figuráit eleveníti fel: az Ördögverő jóbarátok című előadásban a magyar és a román bábhős, Vasilache, együtt űzik el az ördögöt.

Ildikó néni előadásai sohasem pusztán bábdarabok, sokkal inkább erkölcsi állásfoglalások a bábművészet nyelvén: emberségre, megbékélésre, normalitásra és önállóságra tanítanak. György László és Takács Enikő szellemesen és technikásan mozgatják, keltik életre a hagyományos kesztyűs bábokat. Külön ki kell emelni a látványtervező, Dan Frăticiu igényes munkáját: míves-trükkös-díszes paravánt készített az előadáshoz. A játékot Kötő Áron kíséri zenével, síppal, dobbal. Nagy öröm élő zenét hallani bábszínpadon, hiszen az előadások többségében megelégszenek a konzerv gépzenével is.

A Puck Bábszínház másik előadása, az Árnyak Színháza Rumi László rendezésében ugyan nem szerepelt a hivatalos programban, de magas színvonala miatt nem lehet kihagyni a beszámolóból, és a fesztiválozó szakmai közönség is igyekezett megnézni a produkciót. Rumi nem először rendezi ezt a témát: az eredeti verziót Kecskeméten állította színre. A darab egy öreg színházi súgó érzelmes történetét meséli el. Ophélia, miután a színházból nyugdíjba vonul, árnyékokat fogad be a lakásába, velük népesíti be magányos otthonát. Színházat játszik - saját magának. Emlékezetesen ötletesek az árnyjátékos megoldások, melyeknek Rumi mesteri tudója. Plasztikusan keverednek itt a különféle népmesék, mesés történetek. A legfontosabb téma mégis az öregedés, az elmúlás folyamata, amit a gyerekek számára is érthetően „tálal” az előadás.

A marosvásárhelyi Ariel Színház izgalmas évadot tudhat maga mögött. Három olyan előadásuk is született, amelyek bátran jelen lehetnének a fesztiválon: A halhatatlanságra vágyó királyfi (rendező: Szász Zsolt), a Tűmese (rendező: Barabás Olga) és a Hatházi András által írt és rendezett Az álomfestő. Utóbbi előadás szerepelt a találkozón, mely a darab ősbemutatója. Vakítóan fehér térben - középen egy mosogató-gáztűzhely kombinációval - zajlik a játék, mely a bábozást és a bábosok színészi jelenlétét kombinálja. Az álommanók jelennek meg báb-alakban, kúszva, tekeregve, nagy munkát követelve a mozgatóktól. A szülők azonban „színészek” (Szilágyi Benő Ottó, Lőrinczi Rozália), így a két szint élesen elválik egymástól. Természetesen a színészi játék nem veheti fel a versenyt a bábokkal: a figurák sokkal érdekesebbek, mint a két, szürkébe öltöztetett egyenfelnőtt. Első nézésre a történet is túlbonyolítottnak, nehezen követhetőnek tűnt, melyet időről-időre ugyanazzal a dalocskával szakítanak meg. Talán egy komolyabb dramaturgiai beavatkozás megsegítené a szöveget, és így az előadást is.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Bábtagozata Betlehemes játékot hozott Kolozsvárra. Az előadás szemlélete több vonatkozásban is megidézte Kovács Géza remekbe szabott Noé bárkája előadását. Hasonló a szövegkönyv felépítése: a teremtés-történettel fognak bele Jézus születésének elmesélésébe, illetve hasonlít a színpadkép is a magasban trónoló pajkos angyalokkal. Simó Enikő szépségesen egyszerű fa alkotmányt tervezett, mely egyszerre képes három szintet megjeleníteni, és több funkciót ötvöz. Első ránézésre istálló, de akár a mennyek kapuja is lehet. A rendező, Nagy Kopeczky Kálmán is kombinálja a bábjátékot színészi megjelenéssel. A helyzet itt is az, hogy a bábok akciói sűrítettebbek és izgalmasabbak: akár többet is elbírna még az előadás. Ezzel nem a módszert szeretném bírálni, hiszen nagyon is izgalmas, ahogyan a báb és az élő ember egyszerre van jelen a színpadon. De például „überelhetetlenül” komikusabb hatást kelt a három pásztor vagy a három király síkbábos megmozdulása, mint maguk az őket egyébként mozgató az angyalok.

Ígéretes munka folyik Szatmárnémetiben is, a Brighella Bábcsoportban, melynek tagjai Bartal Kis Rita rendezésében mutatták be A kis hableányt. Tehetséges fiatalokról van szó, akik évről évre tanulnak, fejlődnek, haladnak előre. Ugyan nem hibátlan ez a mostani előadásuk, hiszen még sok üresjárat csúszott a történetbe, és sajnos az apró síkbábok, melyek az árnytechnikát megsegítik, a paraván mögül „kijőve” nem sok lehetőséget kínálnak, de érzékelhetően egyre inkább birtokába kerülnek a szakma fortélyainak. És üdvözlendő, hogy sikerült a munkához tehetséges magyarországi rendezőt megnyerni. Sajnos a fejlődés, változás szele elkerülte viszont a nagyváradi bábosokat, mindkét társulatot: évek óta „ugyanabban a cipőben topognak”, képtelenek kilépni a középszer csapdájából.

Egyelőre félkész állapotban láthattuk a Keljfeljancsi Komédiás Kompánia előadását Mátyás király és a kolozsvári bíró címmel. Itt az nehezíti a munkát, hogy Vincze László maga írja a szövegkönyvet és rendezi is a darabot, ami önmagában is két megterhelő feladat. Egy külső szem hiányzik nagyon, hogy néhány ponton a helyére segítse a túlírt szöveget, és könnyítse a játszók dolgát. Fontos kiemelni, hogy Sandu Marian és Végh Éva különlegesen karakteres, érdekes marionetteket készítettek az előadáshoz. A kolozsvári bíró alakja kicsi, fekete bajuszával és szigorú nézésével Hitlerre emlékeztet. Izgalmas a bolond hosszú orrú figurája is. Számos lehetőséget rejt tehát még az előadás.

Ahogyan a fesztivál is, melynek folytatása az erdélyi magyar bábos szakma közös ügye lehet. Az idei fesztiválra Magyarországról még a Márkusszínház kapott meghívást, mely Pilári Gábor szinte családi bábszínháza. Vajda Zsuzsannával ketten elevenítették fel Mátyás király kalandjait – fergetegesen. Örömszínházat csináltak nekünk Kolozsváron – reméljük, nem utoljára...