HAMLET

Köllő Katalin

Kisvárdai morfondírozások

Szabadság, 2004-06-26

Van valami furcsa kettôsség a kisvárdai fesztiválban: miközben a városka éli a maga csendes, aránylag nyugalmas mindennapi életét, van egy alapnyüzsgése is, amely természetesen a fesztiválnak köszönhetô, illetve többnyire az azon résztvevôk gerjesztik. Naponta érkeznek és utaznak el társulatok, jönnek-mennek a sajtó képviselôi, vannak, akik néhány napot töltenek, illetve tölthetnek csak itt, de vannak, akik a rendezvény egész idôtartama alatt ide "telepszenek", s már-már elôzetes szabadságnak is betudható ez a periódus egyesek számára. Bár, ami a pihenést illeti, abból van a legkevesebb, hiszen egymást érik az elôadások, napi 3–4 be van iktatva, éjszakai kezdési idôponttal is, ezeket aztán másnap délelôtt boncolgatják a szakemberek (csak zárójelben jegyzem meg, hogy bizony néha pengeváltásokra is sor kerül), de naponta vannak egyéb szakmai programok is, amelyekre jó lenne eljutni, és akkor még nem beszéltem a magánbeszélgetésekrôl, vagy csak egyszerű csevegésekrôl, jókedvű együttlétekrôl. Így nem csoda, hogy a fesztivál közepefelé már holtfáradt mindenki, és egyre inkább arra gondol, jól jönne egy kiadós alvás, egy laza strandolás, egy "játék" nélküli nap, amikor nem kell megharcolni egy-egy stúdió-elôadásra való bejutásért, nem kell "okosakat mondani", vagy csendben hallgatni mások "okosságait", nem kell a szervezést ócsárolni, hogy már megint lélegzetvételnyi szünetet sem hagytak, és különben sem számolták meg, hány székre hány nézô is kellene hogy jusson.

A kettôsségrôl szólva, többet is fölfedeztem ebben a rendezvényben. Van egyrészt az a sokat emlegetett, évente sorra kerülô találkozási, egymás produkcióit számba vevô megmérettetési lehetôség, amely, valljuk be, hiányzik a társulatok életébôl, hiszen évad közben nem igen van rá lehetôség. Aztán ezzel szemben van a "minek ide jönni, semmi hasznunk belôle" — nézet, amely, ha nem is annyira megalapozott, mégiscsak benne van a levegôben. Persze ezeket a dolgokat nem mondják ki, de elkerülhetetlenül szó esik róla beszélgetések alkalmával. Megvallom, némiképp érthetô ez a magatartás is, mert hát ki ne érezné ezt, amikor szembesül az elszállásolási gondokkal, a színpadok technikai lehetôségeinek korlátaival, a "határon túliság" jelzôvel, és egyéb apró, vagy nem is olyan apró hibával. Egyszóval vannak társulatok, amelyeknek fontos az ittlét, a megmutatkozási lehetôség, és vannak, amelyeknek nem, de mégiscsak eljönnek, fôleg, ha díjesélyes elôadásuk van a repertoáron. De van olyan társulat, például a Temesvári Csiky Gergely Színház, amely már második éve nincs jelen elôadással, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az évad legjobb produkciójának tekintett alkotást technikai okok miatt nem tudják elhozni: a Victor Ioan Frunza által rendezett elôadások monstrum díszlete miatt. Igaz ugyan, hogy idén videón levetítették az érdeklôdök számára, ám ez korántsem egyenlô a jelenléttel.

És ugyancsak a kettôsség jegyében fogalmazódik meg bennem a következô gondolat: szakmai szempontból is felmerül a kétértelműség. Mert ott van az anyaországi kritikusok azon része, akik jól ismerik és elismerik a határon túli színházak munkáját, végigkövetik egy-egy általuk kedvelt színház évadját, így a szakmai megbeszéléseken ezek ismeretében beszélgetnek, fejtik ki véleményüket a látottakról. És van az a réteg, aki nem, vagy kevésbé ismeri, s hiába töltött el nem tudom hány évet a színházi élet kritikusi szférájában, szinte rácsodálkozik arra, hogy "jé, hát ott is tudnak színházat csinálni", mintha holmi szellemi visszamaradottságot feltételezett volna eddig róluk, még ha történetesen, például Kolozsváron, már kétszázvalahány éve viszik a bôrüket vásárra a "színjádzó személyek". Persze annyira azért egyik fél sem nyit, beleértve a teljes anyaországi színházi szakmát, hogy összmagyar színházi fesztivált képzeljen el, és ne különítse el országos és határon túli kategóriára a megmérettetést. Na, de ezt már számosan vitatták, mégsem történt semmiféle elôrelépés, bizonyára sok idônek kellene még eltelnie.

Nehéz eldönteni tehát, mi jó és mi nem jó a kisvárdai fesztiválban, egyelôre úgy tűnik, a mérleg nyelve mégis, jobb híján, a folytatás felé billen. Ezért is várjuk a ma este sorra kerülô díjkiosztási ünnepséget, feltételezve, hogy az igen tisztelt zsűri a valóban arra érdemes produkciókat fogja díjazni, a többi résztvevô pedig úgy hagyja el Kisvárdát, hogy érdemes volt idén is megmérettetni.

kapcsolódó írások

VÁROD MÁR? Várdakeserű Várd-a-fotó