HAMLET

Boros Kinga

Reflexszerű képzett társítások

Observatorul Cultural, 2009-03-26

REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálé

Kétszeresen hátrányos és bizonytalan helyzetből szólalok meg, amikor a sepsiszentgyörgyi Reflex Nemzetközi Színházi Biennáléról írok – a fesztivál jelentéktelen, de elkötelezett munkatársaként, és éppen a rendezvény félidején, négy vendégelőadáson túl, négynek előtte. Ez is reflex, nevezzük publicista-reflexnek, az idegrendszer önkéntelen válasza a külső ingerekre, jelen esetben a fesztiválra, amely folyamatosan intenzív reakciókat vált ki mind a helyi, mind a szakmai közönségből.

Bár a Tamási Áron Színház rendezvénye nem tematikusan szerveződik – a színház hatvan éves fennállására egy kerekasztal-beszélgetés emlékeztetett, a „két közép-európai évad legkiemelkedőbb előadásai” pedig mint merítés nyilván a teljesség igénye nélkül, az adott feltételek között értendő –, az előadások több nap távolságából is párbeszédbe lépnek, egymásra felelnek, ellentmondanak, kiegészítik egymást, összességükben egyazon képet árnyalják, mintegy körberajzolják a néző világát. Hisz a reflexió természete, hogy a befogadó egyben tárgya is a tükörben megjelenő képnek.
 
A fesztivál A karnevál utolsó éjszakájával nyitott, amely várakozásteli kezdőjelenetével és az előadást uraló izgatott nyüzsgéssel éppen jól tükrözte az első nap hangulatát. A budapesti Katona József Színház nem elsőbálos Romániában. Az Ivanovval Bukarestben, a Ledarálnakeltűntemmel épp Sepsiszentgyörgyön nyűgözték le a közönséget három, illetve alig fél évvel ezelőtt. A TAMper2-n szeptemberben játszott Bodó Viktor-féle Kafka után a Katona teljesen más arcát mutatta meg Goldonival. Ha Bodó egyike a mai Magyarország legfiatalabb és radikálisan új színházi nyelvet művelő rendezőinek, Zsámbéki Gábor személyében a Katona igazgatóját és a hetvenes évek magyar színjátszásának kaposvári frontemberét tisztelhetjük. A karnevál..., cselekményénél fogva hatalmas kalamajka, futkosás, perpatvar. A társulatát mint csapatot és színészeit mint egyéniségeket bensőségesen ismerő vezető kézjegye látszik meg azon, ahogy a felfordult világ búcsú-őrületét, az utolsó karneváléjszaka össze-visszaságát mint jó velencei takács harmonikus mintába szövi. A rajzolat nyugtalanító. Anzoletto, a fiatal mintarajzoló mehet, ahová meghívása szólítja. Csakhogy a szabadság bizonytalanságot jelent. A Katona szolid színpadáról a pályakezdő Ötvös András ijedten kutatja a szabadúszó jövőt.
 
A József Attila Színház saját profiljától jócskán különböző előadással mutatkozott be. Az angyalföldi színpadon elsősorban szórakoztató és zenés darabokat játszanak, amint honlapjukon vallják, közönségüknek „olyan témára van igénye, amely lehet fontos és komoly, de megoldható.” Dürrenmatt darabja eleve nem ilyen, és a Tallér Zsófia által dallá komponált banalitások, Zsótér Sándor rendezése, valamint a főszerepre meghívott Ladányi Andrea csak megerősíti, hogy Az öreg hölgy látogatása című darab alaphelyzete nem megoldható, legfeljebb elintézhető, egy vaskos milliárdért. Zsótér amolyan joker a magyar színházban, bárhová hívják meg (és ő megy), felforgatja a lapok állását, színházakat porol le, színészeknek segít újjászületni. Ladányi Andrea, a táncos-koreográfus ebben az előadásban született meg mint prózai színész. Alakítása messzemenően az előadás legizgalmasabb eleme. Arca rezzenéstelen, nem olvasni le róla mást, mint a belső figyelmet – a táncos koncentrációját a mozdulatra, Claire Zachanassian összpontosítását a jól kitervelt bosszúra. Ladányi egyetlen konstans állapotból dolgozik, nem épít érzelmi ívet. Mintha Claire-nek nemcsak a valószerűtlenül tökéletesre komponált szívós, inas teste, de az arca is protézis volna. A Katona előadásának vérbő, szertelen hangulata után a József Attila groteszk, hideg világa - hasonlóan jó kivitelben.
 
E sorok írásakor a prágai Divadlo Komedie a ma esti A per cím˝ű előadását próbálja a szentgyörgyi színpadon. Bukarestből elindult már az Odeon Színház, amely holnap adja elő Ionesco-előadását. Csütörtökön a házigazda társulat játssza az Yvonne, burgundi hercegnőt. Íme, egy tematikus (abszurd) blokk egy nem-tematikus fesztiválon. Az Oreszteia lengyel újraértelmezése, Jan Klata rendezése után tíz nappal, a fesztivál záróakkordjaként Michael Thalheimer Aiszkhülosz-vízióját mutatja be a Deutsches Theater. A krakkói Stary Teatr és a berlini előadás azonban külön-külön is, és a kettő összeolvasása is olyan élmény, amely túlfeszíti e cikk határait, ezért megőrzöm egy következő írás tárgyául.

kapcsolódó írások

REFLEXIÓK 1. REFLEXIÓK 5. REFLEXIÓK 4. REFLEXIÓK 3.