HAMLET

Hegyi Réka

Doktor Faustus tragikus históriája

A Hét, 2003-04-24

"Mind testemet, mind lelkemet tulajdonába adom Lucifernek" -- áll Faustus vérrel írt szerződésében. Megismerés-vágy, sóvárgás, kéj, földi paradicsom, legvégül a minden elsöprő szenvedés és elmúlás. Van-e túlvilág? Milyen, ha van? Ki teremtette a világot? Mi van az általunk valamelyest ismert Földön kívül? Minden bolygónak más-más angyal a kormányzója? Kérdések, olyan kérdések, melyekre nagy tudású polihisztorok nem adtak ésszerű megoldást; kérdések, melyre csak a hit adhatott választ; kérdések, melyeket a démonok -- testért és lélekért cserébe -- szívesen megválaszoltak. Legalábbis az irodalomban. Ki ne ismerné a német eredetű Faust-történetet, mely először a hányattatott sorsú Christopher Marlowe írói zsenijének köszönhetően vált értékes alkotássá, majd Goethe, Lenau, Thomas Mann, (más-más nevű főszereplőkkel) Madách és Ibsen drámáiban, regényeiben gondolkoztatta el évszázadok olvasóit? Valóban: ez a "tragikus história" világirodalmi toposz, és nem is akármilyen, hiszen a huszonegyedik század emberét foglalkoztatja még a számtalan kérdés egy része, amely a tizenhatodik században már nyugtalanította az embereket.
Marlowe Faustusa -- a téma első színpadi megjelenítése -- még elrettentő példázat arról, hogyan járhat, ki ördöggel cimborál. A doktort, pontosabban tanárembert tudós barátok veszik körül, vívódásait pedig bohózati szereplők jelenetei ellenpontozzák; a színműben a Rossz angyal mellett ott a Jó is, Mephistophilis ördögi ügyködését gyakran gyengíti Faustus fel-felerősödő Istenhite. Mihai Măniuţiu színpadi változata -- a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatója -- Marlowe darabjából indul ki, de minden olyan részletet és szereplőt töröl, amely a mai néző szemében legjobb esetben is csak színháztörténeti kuriózumként érvényesülne. A rendező és alkotótársai a történet központi motívumára, a toposzra figyelnek, és a kegyetlenségig fokozzák az örök Ember szenvedéseit. Abnormális és normális lét határai elmosódnak, az őrület csupán játék, de a játék téboly, és aki kényszerzubbonyban van nem visszatetszőbb, mint azok, akiket a társadalom nem bélyegezett elmebetegnek. Meghökkentő, egyszerre szép és undorító -- ilyen az ember is, ha általánosítunk, vagy ha összegezzük, és egy sorsba sűrítünk minden keserű tapasztalatot és... mondjuk az örökérvényű művészi értéket.

Első jelenetétől kezdve nyugtalanító a stúdiótérben játszott előadás. A mély, hátrafele keskenyedő játéktér, kis fényforrásokkal pontozott mennyezetű fehér doboz -- steril kórteremre emlékeztet. Kétoldalt fehér leplekkel takart alakzatok sora, közöttük sétál három színes hosszúkabátos -- a nagy fehérségben, a hideg fényekben pazar csillogást képviselnek a vörös és arany árnyalataiban pompázó jelmezeik. Az első benyomás még csupán azért feszélyező, mert a három alak (középen egy férfi, két oldalán egy-egy nő) meg-meg szakítja fel-alá sétálását, hogy szembeforduljon a közönséggel, és szigorú tekintettel figyelje, hogyan foglalják el helyüket. Ez a szembefordulás megismétlődik majd egy későbbi jelenetben, amikor már ismert a három alak kiléte is: Lucifer (Hatházi András) és két női alakban megjelenő társa, Belzebub (Panek Kati) és Mephistophilis (Kézdi Imola). Szenvedélyes csókkal búcsúznak egymástól, csak Lucifer marad a színen. Első gesztusa blaszfémiát súroló irónia: keresztre feszített ember testtartását imitálja, lefejti karjait, összecsuklik, majd vállrándítással, gúnyosan mosolyogva jelzi: “Nos, valami ilyesmire gondoltam, de ezt csak úgy, a játék kedvéért mutatom, itt viszont másról lesz szó”. Mondja, hogy miről. ő a prológus (Marlowe drámájának bevezetőjét, a kórus szövegét veszi át), aki egyszerre nem csak interpretálója a történetnek, hanem közvetlen (később közvetett) irányítója. Leveszi a fehér leplet az egyik testről, és begördíti a játéktér közepére: tolószékben Faustust (Csíky András). A mutatvány nem sikerül elsőre, a letakart alakok kuncognak tévedésén. Tulajdonképpen csak ekkor derül ki, hogy minden lepel alatt van valaki. Mindannyian tolószékbe üldögélő, kötözni való bolondok, akiket Lucifer kellékként használ sátáni játékához. Intésére mozdulnak meg, más jelzésre azonnal elhallgatnak, és bármilyen mellékszerepet eljátszanak. Mephistophilis is irányítja, “rendezi” játékukat, de csupán Lucifer hatalma kelteni életre őket.

Măniuţiu előadásának egyik értéke, hogy a “tragikus históriát” következetesen vezeti le az elmeklinikai környezetben. A bolondok elkárhozott lelkek, szinte állandóan szunyókálnak, kábultan kókadoznak -- feltehetően az erős nyugtatók hatására. A doboz egyetlen nyílásán, a hátsó falba vágott ajtón csak a színes kabátosok, vagyis Lucifer doktor úr és asszisztensnői közlekednek. Az orvos reform-terápiája, hogy a betegeire különféle dramatikus szerepeket bíz, így segítségére vannak Faustus lelkének megszerzésében. Ha a Jót (mondjuk a gyógyulást) szolgálnák, pszichodrámának nevezhetnénk ezt a módszert, amely a társadalom számára visszanyeri a betegeket, de itt minden az abszolút Rossznak van alávetve: Valdes (Bíró József) és Cornelius (Salat Lehel), akik mágiával foglalkoznak, a két diák (Dimény Áron és Sinkó Ferenc), később a pápa és bíborosai (Csutak Réka és Molnár Levente), Károly császár (Tyukodi Szabolcs) és az anhalti hercegi pár (Ambrus Emese és Laczkó Vass Róbert) -- mindannyian kényszerzubbonyos elmehunytak, egyénített mozgással és mimikával, de akarat és önállóság nélkül. Az ördögi triász játssza el összevonva a Marlowe-darab többi szereplőjét, többek között ezért hangsúlyos színpadi jelenlétük a kolozsvári előadásában.

Ami a szerepelegyítésnél sokkal fontosabb: mindhárom színész remek alakítást nyújt. Hatházi András Lucifere a zárt osztály ellentmondást nem tűrő hatalmassága, de maga is bukott angyal, aki a játékban leli örömét. Hatházi minden arcrándulása arról árulkodik, hogy kedvét leli abban, hogy figyeli a halandók vergődését. Panek Kati Belzebubja Lucifer méltó párja a Pokol trónusán: végrehajtja utasításait, de hatalma is van, hiszen ő az idő ura: Faustust bal kezében tartott, megkergült csergőórával látogatja meg, melynek őrült ritmusban pörgő mutatóira a jobb kezével hívja fel a figyelmet (bizonyára nem véletlen, hogy a pszichoterápiában alkalmazott hipnózis egyik elősegítője az óra lehet). Belzebub ugyanakkor kitűnő mókamester -- derül ki a Hét Főbűn bemutatása alkalmával; Panek Kati hangjának modulálásával teremti meg a hét figurát, melyeket Faustus kell, hogy bemutasson az ördögök szórakoztatására.
Mephistophilis fiatalabb, néha önálló gondolkodásra késztetett, mégis Lucifer hatalmától függ, előtte vizsgázik. Kézdi Imola játékának legnagyobb értéke, hogy nem egyértelműsíti Mephistophilis Faustustushoz való viszonyát: démon és ember barátsága, nő és férfi szenvedélyes találkozása, pajtások közös csínytevése -- mindezek kiolvashatóak kapcsolatukból.

Faustus jelmeze szerint nem tarozik az őrültek közé, hiszen zöldes nadrágot, fekete trikót és hosszú kabátot visel, nem kényszerzubbonyt. Mégis, Luciferék vele bánnak el a legkegyetlenebbül: neki teljes világosságot adnak, maga dönthet sorsáról, és önként vállalhatja az örök kárhozatot néhány év földi boldogság fejében. Csakhogy azok a mézesmadzagok, melyekkel sikerül megvásárolni a mindenbe belefásult Faustus lelkét, keserű tapasztalatoknak bizonyulnak. Az idős Faustust még nőként érdekli Mephistophilis. Az első szellemet, a kígyóhajú, kéjsóvár Belzebubot elutasítja, de a fiatal, gyönyörű Mephistophilisért bármire hajlandó: ámulva bámulja a jelenést, simogatja, hajának illatát mélyen beszívja és máris hatalmába kerül. Csíky András nagyon szépen játssza el, hogyan fiatalodik meg egy korosodó férfi, hogyan tér vissza életkedve egy fiatal nő édes illatától. A végzetes szerződéskötéskor egy-egy gyufa lángjánál már fiatal énje is jelen van. Az előadás kiemelt jeleneteinek nyugtalanító hatását idegtépő, hegedű-uralta zenéje (Arvo Pärt) itt csendül föl először. A két Faustus egymás arcába feledkezik, mindketten hihetetlen csodát élnek meg ezekben a hosszúra nyújtott pillanatokban. Mindketten ujjlenyomatukkal hitelesítik a szerződést. A megfiatalodás extatikus örömét Bogdán Zsolt erős örömkiáltással érzékelteti. Ettől a perctől kezdve Faustus mozgása is rugalmas, szinte örül annak, hogy tagjai nincsenek elgémberedve a tolószékben való kucorgástól. Eltűnik belőle a nő utáni vágy, már és felerősödik a tudásszomj. Elkezdi faggatni Mephistophilist, akiből megszólal az ember (ő is elkárhozott lélek): a pokol itt van, magukba zárták azt az emberek -- mondja, és ő is szenved emiatt. Lucifer utasítására a tudás helyett magát adja oda Faustusnak. Az eufórikus hangulatot hamarosan gyötrelem követi, mert a szenvedély már fájdalmat okoz: a szerelmi játékba szédített Faustus alól Lucifer kihúzza a nőt, és a nász egy test kimerítő vergődésévé fajul. Hosszú, nagyon hosszú ez a jelenet, a Coitus Infinitus -- ha van ilyen orvosi szakkifejezés. A nézők együttérzése, sajnálata lassan undorrá és félelemmé alakul. Ismét szól a kegyetlen, idegtépő zene, közben Lucifer és Belzebub is (az órával) megjelenik, most már fekete kabátban; a következő jelenetekben a színpad jobb hátsó sarkából figyelik Mephistophilis ügyködését. Kíméletlenek Faustusszal, mikor a világ teremtéséről faggatja démonját: az elkárhozott lelke hiába sóvárogja a tudást, teste a dolgok visszáját, a fájdalmat kell, hogy elszenvedje. A Hét Főbűn bemutatását ígérik áldozatuknak, de felvonulásuk helyett mind a hét Faustus testéből és lelkéből gyúródik látható alakba, a triász pedig színházként gyönyörködik a látványban.

Mephitophilis, miközben Faustus újabb kalandjairól számol be, cigarettát sodor, melyet ketten szívnak el. Marihuána lehet -- különös vidámság szállja meg mindkettőjüket --, és utazásuk nem csoda, hanem virtuális kaland, melyben az őrültek játsszák a mellékszerepeket (az alvilági hatalmaknak engedelmeskedve). A vatikáni jelentben Faustus elszabadítja a poklot: minden tolószéket felborít, a mozgásképtelen emberek hernyókként vonaglanak a földön. A torokszorító látványtól Mephistophilis is megszeppen egy pillanatra, de nem léphet közbe, végül ő is szerepet vállal a csínytevésben. Lucifer és Belzebub, mint két tiszt, felügyeli a jelenetet. A felborogatott tolókocsik elé állva úgy néznek szembe a közönséggel, mintha azonnal megkötöznék azt, aki megakadályozná az őrületet. Károly császár színe előtt ők jelennek meg Nagy Sándor és neje szerepében, de fényes talárjuk alatt tarka bohócjelmezt viselnek. Ez a gesztus ismételten felerősíti iróniájukat: íme, mi csak kívülállók vagyunk, s bár ti örültök, mi mulatunk igazán mindenkin.

Az utolsó út az anhalti herceghez vezet. Faustus viszont kimerülten rogy a tolószékébe. Mephistophilis ölébe ül, így szeretné megvédeni barátját a továbbí kíntól. De elkerülhetetlen a végzet, Lucifer nem tűr ellentmondást. Ebben a jelenetben Faustus megbicsaklik, alig tud talpra állni -- bizonyára azért veszíti el erejét, mert ellenszegült Lucifernek. Emlékeztetőül testébe visszatér rövid időre a Coitus Infinitus kínja. Gyermeteg lényből lassan öreg lesz, a zárójelenetben, az utolsó órában két énje ismét találkozik. Görcsösen egymásba kapaszkodva búcsúznak a földi léttől: hol egyik, hol másik csuklik össze, de a meghasadt tudat másik énje mindig fölsegíti. Az előadás végső tanúsága, hogy Faustus, az ember nem ura Önmagának. Szellemeknek parancsolhat, magáénak mondhatja a Tudást, részese lehet a Megismerésnek, de önmagát élete utolsó órájában sem ismeri. Valóban, megrázó élmény lehet találkozni saját magunkkal...

Ui. Elgondolkodtató egybeesést fedeztem fel a kolozsvári Doktor Faustus tragikus históriája és a bukaresti ţăndărică Bábszínház Faust előadása között, melyet a cikk megírása után láttam, Kolozsváron: az utóbbi is elmeklinikán játszódik, a három szereplő közül kettő beteg, a harmadik ápolónő. A szavak nélkül bemutatott előadásban a három szereplő egymáshoz való viszonya végtelenül egyszerű: az ápolónő kitűntetett figyelemben részesíti az egyik beteget, a másik féltékenységből kikezd a kegyenccel. A játék (ebben az előadásban tárgy, báb és maszk-animáció) gyógyító hatású: az első őrült felfedezi az ápolóban a nőt, a szerelem hatására csoda történik, a nő megszépül, a beteg talán meggyógyul, és együtt hagyják el a színpadot.

Doktor Faustus tragikus históriája

kapcsolódó írások

Faustus pokolra-hulltának története