HAMLET

Hegyi Réka

Keménykalapos nők

Erdélyi Riport, 2006-01-19

Látványos díszletre megy fel a vasfüggöny a kolozsvári Elveszett levél bemutatóján. Egy rendőrruhás kisgyerek vezeti be a közönséget egy férfimosdó csillogó-villogó pompájába: fényesre sikált csempe, kristálycsillár, a falakon gazdagon mintázott stukkó, piszoárok és fülkék (T. Th. Ciupe munkája). Az előadás során nem változik a tér: néhány nejlonfóliába csomagolt új szék modulálja valamennyire: a szereplők maguk hurcolják be, viszik ki – jelenetük függvényében. Vörös szőnyeges kifutóról nyúlik be a nézőtérre, de gyakorlatilag sehová sem vezet.

A plakátról már tudjuk: Caragiale zseniális választási paródiáját Tompa nőkkel játszatja el. Asszociációk hosszú sora kínálkozik, és a néző elvárja, hogy az előadás legalább egyik feltevését visszaigazolja: a politikát tulajdonképpen nők irányítják, a honatyák hatalmi harca nem több női hisztériázásnál, a mai társadalomban nők viselik a kalapot (publicisták, ügyvédek, prefektusok, rendőrök, tanítók, pópák)?

Úgy tűnik, azt a néhány poént leszámítva, amely a nemek felcseréléséből adódik (az egyetlen női szerepet, Zoet Bács Miklósra bízta a rendező), semmi más nem indokolta a szereposztást. Nagyon buta érv lenne például az, hogy a Tanítványokban tizenegy színész, a Caragiale-darabban körülbelül ugyanannyi színésznő kap fellépési lehetőséget, további tizenvalahány lánnyal, a statisztákkal együtt pedig bemutathatják Carmencita Brojboju remek csíkos nadrágkosztümjeit. (Divat iránt nem érdeklődő férfi nézőknek elárulom, más is látható, hiszen a politikai huzavonában gyakran hull le... a ruha.)

Nagy szívfájdalmat okozhat az eredeti Caragiale-darab ismerőinek, hogy ebben az előadásban a szöveghűség jóval fontosabbnak bizonyult, mint a bemutatott előadáshoz való alkalmazása. A fergeteges nyelvi humor, a francia szavak hibás használata, a nyelvi tudálékoskodás és a szállóigévé alakult replikák igen kicsi hányada sül el szövegpoénként a Visky András dramaturg által gondozott Seprődi Kiss Attila-fordításban. Az elveszett levelet erdélyi magyar társulatok nyolc alkalommal mutatták be 1950 óta, különféle fordításokban . A Seprődié, amely az általa rendezett 1980-as sepsiszentgyörgyi előadáshoz készült, lehet, hogy idővel sokat veszített frissességéből.

A kolozsvári előadás esetében a szöveghűség viszont azt is jelent, hogy egyetlen részt sem hagynak ki belőle. A szerző tisztelte fontos, de talán a néző türelmével sem kellene visszaélni. Csak egy példa: az utolsó felvonásban megjelenő Dandanache remek figura a kolozsvári előadásban: csontvázarcú, járókával közlekedő aszott „öregúr” (M. Kántor Melinda), megjelenése elég, hogy a helyzet abszurditása kiderüljön, de az előadásban nem csak, hogy elmondja teljes szövegét, bosszantó ismétlésekkel együtt, hanem még fölösleges tiszteletköröket is ró a városka szobrává nehezülő, leplezésre előkészített áldozatai körül.

A főszereplőt alakító Skovrán Tünde első komolyabb szerepével, Ştefan Tipătescuval birkózik, de a jól érzékelhető erőbedobás ellenére a szerep legyőzi. Bács Miklós erősen karikírozza a csalfa, de jó híréért bármilyen áldozatra képes asszonyt. Mellette a sokkal szerényebb eszköztárral rendelkező Skovrán teljesen elhalványul. Kali Andrea kitűnő figurát teremt, Zaharia Trahanacheja következetesen lassú, kimért, szórakozott és naiv. Panek Kati és Albert Csilla kettőse, magas-alacsony bohócpárosa is remek, akármelyik vígjátékban megállná helyét, akárcsak a kígyótermészetű Catavencu üres, mégis hatásos szónoklatait felfokozott idegállapotban előadó Kézdi Imola, vagy a színen néha felbukkanó ittas polgárt jó érzéssel, visszafogottan, mégis humorosan bemutató Boldizsár Emőke. A statiszták tömegéből kiemelkedik a részegek pirospozsgás kara, amely Vava Ştefănescu koreográfiája szerint néma-játékkal kíséri a piást és a színlapon „idős hölgyként” feltüntetett Albert Júlia, aki néha keringőlépésben felmos, illatosít, de ha alkalma adódik, az összes agyoncsépelt verssort belekiabálja a mikrofonba.

A záróképben az egész társaság színen van. Egy-egy replikából kiderül, a kisváros választópolgárai a közeljövőben sem számíthatnak igazi változásokra. Pohár koccan, kacagókórus tiszteleg az új képviselőnek. A nézőtér felett nem rezdül a felismerés, önmagunkra-ismerés hátborzongató fuvallata. Marad a néhány kitűnő játékpoén emléke, és a keserű szájíz: lehet, hogy ennyiért nem érte meg itt ülni három és fél órát...

Az elveszett levél

kapcsolódó írások

ZOE, ZOE, LÉGY FÉRFI! EU-konform luxus illemhely és nemtelen világ