HAMLET

Hegyi Réka

Zárt osztály

Krónika, SZEMPONT melléklet, 2003-04-05

Steril. Más jelző aligha jutna eszébe a nézőnek, ha megpróbálja Mihai Măniuţiu legújabb előadását jellemezni. Christopher Marlowe Erzsébet-kori “tragikus história” Doktor Faustusról elrettentő példázat arról, hogyan járhat, ki ördöggel cimborál. Faustust jóravaló barátok és diákok veszik körül, vívódásait bohózati szereplők jelenetei ellenpontozzák és a színműben a Rossz mellett ott a Jó is. Măniuţiu merész színpadi változata minden olyan részletet és szereplőt töröl, amely a mai néző szemében legjobb esetben is csak színháztörténeti kuriózumként lenne érték. A történet központi motívumára koncentrál: átgondolt, szinte a kegyetlenségig fokozott kolozsvári előadása a mindent elsöprő Gonosznak állított emlékmű, őrület és normalitás határait feszegető színpadi esszé, meghökkentő elegye szép és visszataszító, de mindig az emberi jellem sajátos természetrajzából levezetett jeleneteknek.

A stúdiótérben játszott előadás első képe már nyugtalanító: a mély, hátrafele keskenyedő, kis fényforrásokkal pontozott mennyezetű fehér dobozban kétoldalt fehér lepellel takart, szinte egyforma alakzatok sora, közöttük sétál három hosszú, színes kabátos, szigorú arcú lény, két nő és egy férfi. Mikor mindenki elfoglalja helyét, szenvedélyesen összeölelkeznek, csókolóznak, a férfi elbocsátja a két nőt, és elmondja a prológust (a kar szövege). Leveszi a leplet az egyik testről, és begördíti a játéktér közepére: tolószékben Faustus (Csíky András). Hamarosan minden körvonalazódik: őrültek háza a helyszín, Lucifer (Hatházi András) és két női alteregója, Mephistophilis (Kézdi Imola) és Belzebub (Panek Kati) eljátszadoznak a tolószékbe kényszerített, kötözni való bolondokkal. Faustusszal (aki jelmeze szerint nem tarozik az őrültek közé, hiszen zöldes nadrágot, fekete trikót és hosszú kabátot visel) bánnak el a legkegyetlenebbül: neki teljes világosságot adnak, maga dönthet sorsáról és önként vállalhatja az örök kárhozatot néhány év jólét fejében.

A későbbiekben a kar szövegét Mephistophilis mondja, és a kényszerzubbonyosok (a leplek alól kerülnek elő, mindannyian tolószékbe kényszírett elmebetegek), bár leginkább a görög tragédiák kórusára emlékeztet színpadi jelenlétük, egyénített szerepeket játsszanak: Valdes (Bíró József) és Cornelius (Salat Lehel), akik mágiával foglalkoznak, két diák (Dimény Áron és Sinkó Ferenc), Faustus utazásai során pedig a pápa és bíborosai (Csutak Réka és Molnár Levente), Károly császár (Tyukodi Szabolcs), végül az anhalti hercegi pár (Ambrus Emese és Laczkó Vass Róbert). Az ördögi triász egyetlen intésére mozdulnak meg és kezdik játszani a rájuk rótt szerepet, feladatukat pedig szintén egy gesztusra fejezik be, hogy visszavonuljanak az élettelenségbe. A kolozsvári társulat elismerést érdemel azért a fegyelemért és szakmai alázatért, amellyel megvalósítja a hálátlanabb szerepeket is.

A Marlowe darab többi szereplőjét összevonva játssza Lucifer, Belzebub vagy Mephistophilis -- többek között ettől hangsúlyos (mert részletezett) jelenlétük Măniuţiu előadásában. Lucifer ellentmondást nem tűrő hatalom ezen a zárt osztályon, Belzebub segítőtársa, kiegészítője és remek mókamester, Mephistophilis pedig fiatal, néha önálló gondolkodásra késztetett, mégis Lucifer hatalmától függő, előtte vizsgázó pokolbéli lény. Mephistophilis kapcsolata Faustussal egyetlen percben sem egyértelmű: egyszerre látjuk démon és ember, nő és férfi vagy pajtások viszonyát.

Az előadás kiemelt jeleneteinek nyugtalanító hatását idegtépő, hegedű-uralta zene erősíti fel (a műsorfüzet nem jelöli meg a szerzőt/szerzőket). Ilyen jelenet a végzetes szerződéskötés után Faustus fiatal másának (Bogdán Zsolt) megszületése egyetlen gyufa lángjánál. Az eufórikus hangulatot hamarosan gyötrelem követi, mert a szenvedély már fájdalmast okoz: Mephistophilis szerelmi játékba szédíti az élvhajhász Faustust, de Lucifer kihúzza alóla a nőt, és a nász egy test kimerítő vergődésévé alakul. Kegyetlen a Hét Főbűn felvonulása is, mert mindannyian Faustus testéből és lelkéből gyúródik látható alakba, a három alvilági lény legnagyobb gyönyörűségére. Faustus elkárhozott lelke hiába sóvárogja a jót, a tudást, teste a dolgok visszáját, a fájdalmat kell, hogy elszenvedje. Igen hamar csügged, vívódásait Isten-hit és megpecsételt sorsszerűség között csak egy-egy villanásban tárgyalja az előadás -- például a zárójelenetben, amikor Faustus idős és fiatal énje ismét találkozik, és utolsó órájukban görcsösen egymásba kapaszkodva búcsúznak a földi léttől.

Mihai Maniuţiunak köszönhetően a kolozsvári közönség egy részleteiben átgondolt, ellentmondásoktól sem mentes, több értelmezési lehetőségnek és nagyon eltérő érzelmi viszonyulást kiváltó előadást láthat.

Doktor Faustus tragikus históriája