HAMLET

Hegyi Réka

Játék az Írással és a Színházzal

Krónika, 2003-02-26

A Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatója két előadásból áll: a drámai műfajhoz közelebb álló bibliai teátrumot (a kifejezés a szerzőtől, Visky Andrástól származik), melyhez Selmeczi György szerzett zenét, és a Noé bárkája című Benjamin Britten gyermekoperát. A két részt nehéz egységes egészként kezelni, és azt sem könnyű eldönteni, hogy az alkotók törekedtek-e arra, hogy “rokonítsák” a produkciókat, vagy vállalták, hogy a szünet két produkciót választ el egymástól.

Visky András ez első rész szövegének írója. Műve nem nevezhető színdarabnak, és nagyon közel áll első darabjának, a Tanítványoknak alcímében megteremtett műfajhoz: Játék az Írással és a Színházzal. Nagyvonalakban szerkezetében és tartalmában követi Chester mirákulumának mintáját, akinek 1400-as évek végén rögzített szövege alapul szolgált Brittennek az opera librettójának megírásához.

Az előadás két részét összekapcsolja a cselekmény kvázi-folytonossága: a Pásztor (Csíky András) az Ószövetség történeteit foglalja össze Noé születéséig, oly módon, hogy bevonja a játékba híveit is. Az improvizációs játékban részt vesz minden korosztály, a tanítást hallgató családok játsszák a bibliai nemzetségeket, a templom varjai pedig, a feketébe burkolt asszonyok a mulatság kedvéért levetik öregségüket, és parasztbibliai történeteket mesélnek, melyeket a közösség fiataljai tehetségük szerint be is mutatnak. Könczei Árpád remek néptánc-motívumokat talált az első részhez, melyek néhol táncszínházi elemekként funkcionálnak, tehát mesélik a cselekményt, máshol pedig humorosan illusztrálják a szöveget. Selmeczi György zenéje zene is játékosan viszonyul a szöveghez, mintha párbeszédet folyatna a színpadon megjelenített tanításokkal. A zenészek is szerves részét képezik az előadásnak: a gyermekszereplők kíváncsian vonulnak a zenekari árok szélére, hogy meglessék, hogyan jön létre a hang, de tudomást vesznek róluk a parasztasszonyok is, figurájukat jóformán csak abból teremthetik meg a színésznők, ahogyan a karmesterhez viszonyulnak. Az első részt torokszorító Agnus Dei zárja, melyet az előadásban szereplő gyerekek és színészek együtt énekelnek több szólamban.

Britten operája, melyet először mutattak be Romániában a Visky-Selmeczi mű (szintén ősbemutató) folytatása: az Özönvíz bibliai történetét jeleníti meg, és ugyanazok a szereplők játsszák, mint akik az első részt. A kezdőkép olyan, mintha a gyerekek szünetben levetették volna fekete-fehér ünneplőjüket, és hétköznapi ruháikban jöttek vissza az új játék kedvéért. Az Úrjézus gondolj rám! kezdetű első dalt ugyanolyan felállásban éneklik, mint az Agnus Dei-t.

Az opera szigorú szabályok szerint működik, ezért az első rész kedves játékossága már csak egy-egy gesztusban vagy a látványelemekben köszönhet vissza (nagyon ötletes a Ferencz István és Nagy Endre bárkája, Emmanuel Pastor és Venczel Attila szellemes állatmaszkjai pedig az alkotók fantáziáját dicsérik).

Lenyűgöző a majdnem hibátlan összjáték, melybe még az apró esetlenségek is beépülhettek. A 132 gyermek irányítása a rendező és a színészek közös munkájának köszönhető: minden szereplőre jutott minimum 8 lurkó, akit terelgetni kellett, és akinek jelezni kellett, hogy mi következik. A zenekarban is zömmel gyermek-muzsikusok voltak, akik fegyelmezetten követték a karmestert és a szólamvezető felnőtteket.

A drámai színészeket jól énekelnek, de nem mozognak otthonosan az operaszínpadon, szemmel láthatóan zavarja őket, hogy a karmesterre is kell figyelniük, nem csupán a játékra. Idővel biztos megtalálják az egyensúlyt a kétféle koncentráció között.

A vasárnapi iskola avagy Noé Bárkája