hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

* Hegyi Réka

Jelenetek egy polgári világból

Zsöllye, 2003-00-00

Édes Anna története a szokásosnál kicsivel nagyobb érzelmi azonosulást igényel az olvasótól, illetve a nézőtől, ha színház vállalkozik az epikus mű dramatizálására, színpadi bemutatására. Az olvasás ugyanakkor a figyelemnek alapvetően más fokú koncentráltságát igényli, mint egy előadás követése: míg egy regény olvasása pár nap és pár hónap közötti időre terjedhet ki, egy előadás nem több, mint három-négy óra. A színpadi változat készítőinek feladata, hogy eldöntsék, ezalatt az idő alatt mit érdemes „megmutatni” a regényből. A marosvásárhelyi alkotókat az érdekelte – legalábbis a műsorfüzet vallomása szerint –, hogy a nézők tudnak-e érzelmileg azonosulni az egykori cselédlány történetével. Anna tragédiája viszont nem érthető, ha kiemelik a majd’ száz évvel ezelőtti polgári világból, így az akkori történelmi és társadalmi problémák színpadi megjelenítése is elengedhetetlen, ehhez viszont szükségesek a mellékszereplők is. A dramatizálás nehézségei így gyűrűznek tovább, a tanulság pedig az, hogy a regény, az maradjon regény, ha színpadi változata nem új, önálló, az epikus mű részleteitől független alkotásként fogantatik.

Gali László rendező és Langmár András díszlettervező számára a szimultán jelenetezési technikát választotta a polgári világ megelevenedő életképeihez. Az aránylag nagy színpadot több részre osztották: Vizyék hálószobája baloldalt, Anna konyhája jobboldalt egy-egy kicsi elkülönített rész, elől középen a lakás aránytalanul nagy előszobája, amit gyakorta nappalinak is használnak, hátul középen az ebédlő, amiben viszont nem érdemes játszani, mert sem hallani, sem látni nem lehet látni az ott zajló jeleneteket. A nézőtér két oldalán húzódó járás is játéktér, folyosó vagy belső udvar, ahol nyugodtan pletykálhat a két szomszéd család szolgálója (Biluska Annamária és László Zsuzsa). A színpad egy-egy szögletét gyakori fényváltásokkal helyezik játékba, de Anna pici, zsúfolt cselédkonyhája elkerülhetetlenül oldalra billenti, a jobboldali sarokba összpontosítja a figyelmet, a színpad többi része pedig alig van kihasználva.

Az alkotók szándékában és mondanivalójában tiszta és érthető előadást ígérnek a marosvásárhelyi közönségnek Bár sok problémát csak felületesen érintenek, és nem derül ki, hogy miért vállalkoztak a sok szálon futó, polifonikus regény egyes szólamainak bemutatására, az előadásnak van egy vitathatatlan érdeme: a színészeket helyezi középpontba. A pályája kezdetén álló Darabont Mikold belső nyugalomtól és szépségtől sugárzó arcú Édes Annát alakít. Törékeny, görnyedt hátú, szöszi verebecske, aki csak unszolásra szólal meg. Arcvonásai, mindig csak a megfelelő pillanatban felszegett álla, kiegyenesített háta, „repülésre” széttárt karjai beszélnek helyette önérzetéről, sértett igazáról, félelméről, szerelmi rajongásáról. Sebestyén Aba Patikárius Jancsija felelőtlen, de szeretnivaló bohém, róla nem derül ki több, mint amennyi Anna szempontjából fontos.

A főszereplő játékát kellene ellenpontozza, de Angéla szerepe távolról sem olyan összetett, mint az Annáé. Farkas Ibolya Vizynéje gyenge idegzetű, hisztériás, állandó konfliktusban él férjével és – más dolga nem lévén – cselédeivel. Úgy bánt és úgy alázza meg Annát, hogy közben nincs tudatában tettei, szavai súlyának. Kárp György Vizy Kornél alakítása mélyen alatta marad az előadás átlagszínvonalának, egy-két mesterkélt dühkitörést látunk tőle, de a zavaros történelmi pillanatok között ügyesen helyezkedő ház uráról, mint emberről, nem tudunk meg semmit. Vázlatosan megrajzolt, a színészi alakítások miatt felületesnek hat a Drumáné (Fodor Piroska) és Moviszterné (Fülöp Bea) szerepe is. Dr. Drumáról (Henn János) az előadás utolsó jelenetében, a gyilkosság után derül ki, mennyire embertelen. Moviszter (Makra Lajos) első pillanattól ellentéte, emberszámba veszi a cselédeket is, de a tragédia bekövetkezését ő sem sejti.

Ficsorék mellékszereplők, de Szélyes Ferenc és Balázs Éva pontos alakítása az úri nép fölé emeli fontosságukat. Rokonszenves Ördög Miklós Levente kéményseprője és Zayzon Zsolt Elekes Jancsi-alakítása is, mindketten kedves színfoltjai az előadásnak.

Édes Anna


Hegyi Réka kritikái


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License