Hegyi Réka
A mámor szellemével
, 2002-03-00
Nincs mesélhető története, sem megnevezhető helyszíne, sem kora, sem időbelisége nincs az Ezeregyéjszakából kiragadott meséknek és verseknek – a kolozsvári előadás szövegkönyvét a rendezőnő (Mona Chirilă) állította össze, oly módon, hogy különböző történetek keverednek benne, egymásba olvadnak, akár az idősíkok, és motívumai vissza-visszatérnek egy-egy gesztus erejéig, akárcsak szereplők vagy kellékek előző jelenetekből.
A látványt egy magas, két ablakkal és két bejárattal (egy kapu és egy sikátor-nyílásra emlékeztető lyuk) házfalt ábrázoló kulissza uralja, amely a színpadot két részre, két világra osztja. A mélyből, hátulról a túlvilág szereplői jönnek elő a látható világba, vagy – mesében és színházban mellőzhető koherenciával – fordítva: a hétköznapokból tolják ki alulról megvilágítható emelvényen a szerelmeseket a nézők szeme előtt életre kelő álomvilágba. A jelmezek keleti elemeket (fátylak, turbán, burnuszok) ötvöznek európai viselettel (hosszú kabátok, zakók, magas sarkú cipők).
Elválaszthatatlanná válik a valóság és vízió, a Mámor Szelleme járja át az egész előadást. Megszemélyesítője (Dimény Áron) foglalja keretbe a szerteágazó szálakat (akárcsak Sherezádé az Ezeregyéjszaka történeteit). Testhez álló, stilizált növényi motívumokkal díszített, világos színű meze és az arcát takaró maszk (rajzai a jelmezéhez hasonló motívumok) tündérivé varázsolják, Puck keleti kultúrában honos rokonává. A Szellem egész lénye pedig kaméleon-szerű: váratlanul bukkan elő, a háttérből vagy a díszlet mögül, hogy gesztusaival vagy szavaival kommentálja a történetet.
A konkrét értelemben vett mámor is jelen van: a szereplők hasist szívnak, isznak, szerelmi bódulat keríti őket hatalmukba a színen. Látszólag az érzékiség, a szerelem, az extázis nagy momentumainak keresése vezérelte a szövegszerzőt. A színpadi produkcióban hosszan kitartott (néha az unalmasságig nyújtott) képek jelenítik meg a fentieket, a keleti világ kusza kultúráinak, filozófiáinak fénytörésében. A három főszereplő a megismerés más-más útját járja be. A hasisszívó Abu Hasszán (Kardos M. Róbert), bár nem tudja elválasztani a hétköznapokat látomásai álomvilágától, víziója során, az igazságosztó kalifa szerepében, felismeri hasonmását a mulandó dicsőségben. Kászib fia (Molnár Levente fh.) sem él két lábbal a földön, de szavai mindvégig a titkok megismeréséről szólnak. Hasszán Badreddin (Bogdán Zsolt), a szerelmi beteljesülés után elveszíti mátkáját, szenvedése jeléül tükörre feszítve járja be a világot, mígnem egy utolsó mámorban, majd a halálban találkozik a másik két hőssel. Ez a három férfi bolyong a senki földjén, álom, emlékezés és valóság között, közel-keleti, elfátyolozott arcú nők, keresztények, muzulmánok, zsidók kerülnek útjukba, hindu istenek okítják őket – eszközként a jávai vajang bábokat és a nyugati moralitások halál figuráját (a csontvázat) hívva segítségül. A néző pedig nem csak a képekben idézett kultúrák sokfélesége miatt kapkodja a fejét; az előadás legsebezhetőbb pontja az, hogy az igényesen összeválogatott zene néha elnyomja a szöveget, amelyet a színészek többsége artikulálatlanul, szinte érthetetlenül tolmácsol.
Felüdülést az intermezzók hoznak. A hosszú jeleneteket rövid, frappáns játékok kötik össze. Az egyikben például egy zsidó orvos és felesége (Nagy Dezső és Panek Kati) igyekszik eltűntetni egy hullát, amely ugyanúgy vissza-visszatérő eleme az előadásnak, mint a piros cipők, a táltos lovat ábrázoló nagy selyemlepel, a piros sál, a tükrök, a maszkok (koponyák). A mellékszereplők is "vándorolnak": a púpos (Laczkó Vass Róbert) megható története és a keresztény nő (Ambrus Emese) esete, a ki muzulmán akar lenni, végigvonul a labirintusként szerteágazó mesében. Kettejük találkozása is visszatérő motívum, mígnem utolsó jelenetükben az egész előadásra jellemző szürreális módon beteljesül sorsuk: élő szoborrá válnak, a nőt piros fátyol borítja, fején daloló madár által lakott kalitka, lábainál a púpos térdel, jobb kezében muszlim imafüzért morzsol, hátán miniatűr varrógép, amelyet a nő tekerget.
Kapcsolódó előadások
Hegyi Réka kritikái
- » Kisebbségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson
- » Auschwitz. Überolhatatlan
- » Ki és hogyan játszik csodát?
- » Nemzetközi, de szegény
- » Harsány játék dalokkal
- » Gyönyörű infantilizmus
- » A szólóelőadastól a csapatmunkáig és vissza
- » Betekintés az akváriumba
- » Zökkenős, de nem botrányos
- » Színház a hamusivatagban
- » Keménykalapos nők
- » Szabadulástörténettől szabadulástörténetig
- » Konkrét és elvont
- » A Puck Bábszínház fesztiválarca
- » Júlia szerelmi háromszögben
- » Bábok ünnepe
- » A király meztelen – avagy a félig üres pohár
- » Ördögverő népi hősök
- » Jónak lenni, vagy nem lenni
- » A szakrális és a profán
- » A semmi ágán
- » Határok, átlépések, metamorfózisok
- » Rendező két harcban
- » Klasszikus Liliomfi
- » Feketeszemű rózsák
- » A színpadon is a költészet érdekel
- » A Puck és az Árnyak
- » Nulladik man_in_fest
- » Alkalmazott muzsika
- » Csodatortára fel!
- » Mi ronthat el egy ünnepet?
- » Fiai az égnek, emberei a földnek
- » Marstonék
- » Szakmai problémák a Romániai Magyar Bábos Találkozón
- » Vitafórum: Figura – Múlt! Jelen. Jövő?
- » Figura és Scapin
- » Hármasfogat
- » Lasciatemi cantare
- » Első fecske
- » A közönség fesztiválja
- » A rendező barátja és rossz lelkiismerete
- » Ősbemutató a marosvásárhelyi színházban
- » A titok metafizikája
- » Fakanalas betlehem
- » Füst ellen
- » Mesterséges mennyország
- » Recefice, dödölle!
- » A síneken túl
- » Bulvár krimik a sétatéren
- » Rendet teremteni a sokféleségben
- » Doktor Faustus tragikus históriája
- » Zárt osztály
- » Álmos csendélet hangszerekkel
- » Bibliai teátrum
- » Játék az Írással és a Színházzal
- » Őszi szerelem
- » Jelenetek egy polgári világból
- » Álszenteskedés és opera
- » A ruhat eszi az embert
- » Látni vagy nem látni
- » A fal tövében
- » Kaméleonok
- » Töltike és csórékolbász
- » Szellemóra
- » Színház az egész világ
- » A mámor szellemével
- » Ingatag világ
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.