Hegyi Réka
A semmi ágán
Zsöllye, 2005-04-14
Mihai Măniuţiu általam látott előadásaiban a gondosan válogatott zene külön szereplő. Hangosan vagy halkan, de csaknem az egész előadás alatt úgy szól, hogy nem lehet eltekinteni tőle: meghatározza a jeleneteket, beleívódik a lelkünkbe, és a látvánnyal (a díszlettel és a részletesen megkomponált mozgással) együtt torokszorító élményt nyújt.
Ez történik a Kolozsváron bemutatott Woyzeckben is. Az első képben, amíg a nézők helyüket keresik a stúdiótérben, ismeretlen nyelven szól egy játékos, karcos hang több szakaszos, egyszerű dallamú éneke, miközben a címszerepet játszó Bogdán Zsolt mindenféle bonyolult testgyakorlatot végez, és a földről felmarkolt borsóval tömi magát. A későbbiekben egy különös, barokkos ária és taps kombinációja adja a zenei háttéranyagot, majd a sok idegen muzsika között egyszer csak felcsendül a Holdfény-szonáta, miközben a meztelen hátsójú katonák gruppenszexet mímelnek. A legdrámaibb jelenetben, amikor Woyzeck leteperi Marie-t (Kézdi Imola), nem szól semmilyen zene, de a főszereplő szövege arra utal, hogy hegedűk meg fuvolák hangját hallja – így lesz a csend hatásos ellenpontja a gazdag zenei aláfestésnek.
Măniuţiu előadásában nem egy tisztiszolga áll a történet középpontjában, hanem egy kísérleti tárgy, egy mozgáskényszerben szenvedő ember-automata, akinek nem csak testnedvei (vizelete, izzadása) fontosak az orvos megfigyelései szempontjából, hanem elsősorban érzelmei, gondolatai azok, amelyek lenyűgözik környezetét. A Kapitány (Bács Miklós) és a Doktor (Bíró József) két toronyméretű műszert gördít be a színpadra, ezekkel „szívják” és vetítik ki a játékteret széltében eltakaró vászonra Woyzeck eltorzult arcát – kínszenvedései és zaklatott gondolatai tükrét. Ugyanilyen kiszolgáltatottá válik Marie is, akit sóvárogva figyel majd minden szereplő, és akit a vásárban csalnak tőrbe egy játéklovacskával: a rejtélyes látványosság lényege, hogy az egész regiment a hatalmas kivetítőn követheti a megszállott testi örömöt, amit Marie lovaglás közben tapasztal. Ugyanezen a szabadtéri mozivásznon jelenik meg az „igazi” gyilkosság, és a szereplők – a bolond kivételével – csöpögő nyállal követik, szemernyi együttérzés nélkül. Andres (Dimény Áron őszinte tekintetű, naiv jóbarátot játszik) elfordul, és Woyzeck robotmozdulataiba lendül karja, lába: talán ő lesz a következő kísérleti alany.
A bolond kulcsfigura ebben az előadásban: Marie-t, porontyát és Woyzecket is esetlen szeretettel veszi körül, de a végzetet is ő idézi elő, hiszen a gyilkossághoz szükséges kést ő adja Woyzecknek, az érte kapott két pénzdarabot pedig Marie-nak. A közelgő halál egyértelmű: a leányanya szemére helyezi az érméket (egyrészt a szemhéj „nehezéke”, másrészt a túlvilágra szállítás viteldíja). A bolondot játszó Hatházi András régen volt ilyen jó színpadon. Az ezreddobost is ő alakítja, s a szerepösszevonás sem véletlen: Marie végzete akkor teljesül be, amikor megcsalja Woyzecket az ezreddobossal.
Az előadás legfőbb erénye, hogy minden színész kiváló a rá osztott szerepben. Bogdán Zsolt mindennek és mindenkinek alávetett embert jelenít meg, aki számunkra érthetetlen okok miatt nem lázad, nem ellenkezik, és nem is szenved, egyedül csak a szerelme miatt. Woyzeck Istennel való kapcsolata, mély és naiv bölcsességei kis színfoltok a sivár színpadon; az oroszrulett-jelenet pedig, amelyben a beteg kapitány és az őrült doktor nyomására újra meg újra halántékához, homlokához, tarkójához helyezi a revolvert, igazi hátborzongató színházi pillanat.
Kapcsolódó előadások
- » Woyzeck
Hegyi Réka kritikái
- » Kisebbségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson
- » Auschwitz. Überolhatatlan
- » Ki és hogyan játszik csodát?
- » Nemzetközi, de szegény
- » Harsány játék dalokkal
- » Gyönyörű infantilizmus
- » A szólóelőadastól a csapatmunkáig és vissza
- » Betekintés az akváriumba
- » Zökkenős, de nem botrányos
- » Színház a hamusivatagban
- » Keménykalapos nők
- » Szabadulástörténettől szabadulástörténetig
- » Konkrét és elvont
- » A Puck Bábszínház fesztiválarca
- » Júlia szerelmi háromszögben
- » Bábok ünnepe
- » A király meztelen – avagy a félig üres pohár
- » Ördögverő népi hősök
- » Jónak lenni, vagy nem lenni
- » A szakrális és a profán
- » A semmi ágán
- » Határok, átlépések, metamorfózisok
- » Rendező két harcban
- » Klasszikus Liliomfi
- » Feketeszemű rózsák
- » A színpadon is a költészet érdekel
- » A Puck és az Árnyak
- » Nulladik man_in_fest
- » Alkalmazott muzsika
- » Csodatortára fel!
- » Mi ronthat el egy ünnepet?
- » Fiai az égnek, emberei a földnek
- » Marstonék
- » Szakmai problémák a Romániai Magyar Bábos Találkozón
- » Vitafórum: Figura – Múlt! Jelen. Jövő?
- » Figura és Scapin
- » Hármasfogat
- » Lasciatemi cantare
- » Első fecske
- » A közönség fesztiválja
- » A rendező barátja és rossz lelkiismerete
- » Ősbemutató a marosvásárhelyi színházban
- » A titok metafizikája
- » Fakanalas betlehem
- » Füst ellen
- » Mesterséges mennyország
- » Recefice, dödölle!
- » A síneken túl
- » Bulvár krimik a sétatéren
- » Rendet teremteni a sokféleségben
- » Doktor Faustus tragikus históriája
- » Zárt osztály
- » Álmos csendélet hangszerekkel
- » Bibliai teátrum
- » Játék az Írással és a Színházzal
- » Őszi szerelem
- » Jelenetek egy polgári világból
- » Álszenteskedés és opera
- » A ruhat eszi az embert
- » Látni vagy nem látni
- » A fal tövében
- » Kaméleonok
- » Töltike és csórékolbász
- » Szellemóra
- » Színház az egész világ
- » A mámor szellemével
- » Ingatag világ
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.