HAMLET

Hegyi Réka

A szólóelőadastól a csapatmunkáig és vissza

Beszélgetés Bicskei Zsuzsával

Kisvárdai Lapok, 2006-06-30

Karkötődön a Therion szót olvasom... Ez egy skandináv zenekar. Most tudtam meg azt is, hogy innen egyenesen Mezőtúrra utazol Apocalyptica koncertre. Rajongója vagy a metálzenének?

Bicskei Zsuzsanna: Nagyon bátran kísérleteznek több műfaj ötvözésével, és én pár éve olyan zenéket keresek, amiket beépíthetek az előadásaimba. Nincsenek műfaji határok, nyitott vagyok. A Therion operahangokat kever metálzenével, az Apocalyptica képzett csellóművészekből áll, akik kicsit megkattantak, és elkezdtek rockot játszani olyan szinten, hogy már azt nem lehet szubkultúrának nevezni. A legújabb szólóműsoromban, az Apokrifben már használom az egyik számukat.

Hányadik egyéni előadásod ez?

Sepsiszentgyörgyön a harmadik. Ezzel kezdjük a jövő évadot. 1977-ben ott mutattam be az első előadásomat, a Kigyóölőt.

Sepsiszentgyörgyről Szabadkára, Újvidékre, majd Pina Bausch wuppertali társulatához vezetett az út. Két éve tértél vissza Szentgyörgyre, de nem szólóelőadással, hanem a Médeia címszerepére hívott Mihai Maniuţiu rendező. Honnan is tértél haza?

Kockázatos és buktatókkal teli utam volt, nem akarom részletezni. 1987 óta, amióta Pina Bausch társulatánál dolgoztam és láttam a munkamódszerét, igyekszem egyéni megközelítést találni a táncszínházhoz. A férjemen keresztül kerültem kapcsolatba Josef Nadj Jel Színházával is. Az ő erős stílusa nagyon hatott rám. Nem akartam őket másolni, mert az embert könnyen elragadja egy ilyen nagy egyéniség örvénye, és nem biztos, hogy ki tud onnan szabadulni. Egyénileg dolgoztam. Az első időszakban nem sikerült semmi. Nagyon nehéz a táncszínházi szóló: ötven percig egyedül vagy a színpadon. Közben a műsoraimat, amelyekben szöveget mondtam zenére, rendszeresen játszottam az RS9 Színházban, mégis a semmiben lézengtem. Ekkor nagyon váratlanul, három nap alatt meghalt édesanyám. Sokkolt, úgy éreztem, hogy legyűr, de nem ez történt. Megkerestem a Háromszék Táncegyüttes igazgatóját, és felajánlottam az Asszonytáncot. Ebben benne van Ilyés Kinga elvesztése is, aki mentorom volt. Úgy érzem, ennek az előadásnak van egy láthatatlan közönsége is: Kinga, Harag Gyurka és sok egykori kolléga.

Ebben már megtaláltad a saját hangod?
Talán elindítottam valamit. Nem tu¬dom, hogyan lesz a folytatás, mert fizikailag is nagyon kemény műfaj. Lehet, hogy a következő előadásomban partnereim is lesznek, mert szeretek csapatban dolgozni. Ami biztos: most a butoh érdekel, és az Avignoni Fesztiválon lesz alkalmam kapcsolatba lépni butoh-táncosokkal. Az Apokrifben az eddig általam is használt mozgásszínházi elemek mellett vannak butoh-elemek is.

Mi ragadott meg ebben a táncmű¬fajban?

Azt is mondhatjuk, hogy az atomtámadas ihlette, de tartalmaz tradicionális elemeket is. Nagyon elvont, mégsem misztifikáló műfaj, durva és döbbenetes. Szinte eszköztelenül érnek el erős hatást, ez az, ami engem érdekel. Erőben, súlyban változtatja meg a dimenziókat, nem szökdécseléssel.

Ennyi egyéni munka után milyen volt társulatban dolgozni a Médeiában, majd legutóbb A nyugati világ bajnokában?

Nagyon hálás vagyok mindenek előtt Bocsárdi Lászlónak azért, hogy ő és a rendező rám merték bízni a Médeiát. Számomra óriási nyitást és nagy élményt jelentett. A szólók izolálnak, magadba zárnak, és ez egy ponton túl nem jó. Médeia kívülálló, kevés érintkezési pontja van az őt körülvevő világgal, így nem volt nehéz megformálnom. A nyugati világban történt meg az, hogy a szerepemben viszonyokat kellett kialakítanom, nem kívülállóként lebegek. Nagy falakat kellett ledöntenünk. Remélem, sikerült. A Lear királyban is együtt fogunk dolgozni.