HAMLET

Hegyi Réka

Ősbemutató a marosvásárhelyi színházban

A dilis Resner

KonTextus.hu, 2004-03-00

Február végén mutatták be Marosvásárhelyen Hatházi András A dilis Resner című darabját, mely egyben a mű ősbemutatója is volt. Magyarországon sem viszik túlzásba a színházak a kortárs bemutatókat, de Erdélyben ez még ritkább. Így rendkívül fontos esemény a Hatházi-szöveg premierje, melyről az alábbiakban Hegyi Réka kolozsvári színikritikus összeállítását olvashatják.

Röviden az erdélyi színműírásról

Az ősbemutató, különösen erdélyi szerző darabjának ősbemutatója ritka ünnep a romániai magyar színházakban. Az idei évadban két ilyen eseményre is sor került: az elsőre 2003. szeptemberében, Nagyváradon, ahol Kincses Elemér A csatorna című darabját mutatta be a Szigligeti Ede Társulat, a másodikra február utolsó napján, Marosvásárhelyen, ahol Parászka Miklós rendező Hatházi András történetét, A dilis Resnert vitte színre. Mindkét mű a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Prospero Alapítvány kezdeményezésére kiírt drámapályázat díjazott alkotása. A 2000/2001 évadban meghirdetett ERDRAMIL (Erdélyi Drámapályázat a Millennium Jegyében) eredményhirdetése 2002. március 27-én volt, a Színházi Világnapon: Hatházi András első díjat nyert darabjával, Kincses Elemér a harmadik díj értékét vehette át. Második Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámája lett, de a marosvásárhelyi származású, Magyarországon élő színházi rendező jogi szempontok miatt lemondott a díjat jelentő pénzösszegről, így a második díjjal járó jutalmat Láng Zsolt vette át, aki Játék a kriptában című színművével harmadik helyezést ért el. [(láb)jegyzet: A drámapályázatra vonatkozó információkat az előadás műsorfüzetéből és a Látó szépirodalmi folyóirat 2002/8-9 számából vettük át.]

Kiss Csaba Hamlet-átiratát a Veszprémi Petőfi Sándor Színház mutatta be, Láng Zsolt darabjának bemutatójára még nem került sor, mégis úgy néz ki, az ERDRAMIL volt eddig a leghatásosabb, az erdélyi drámaírás ösztönzését célzó pályázat. Hasonló próbálkozása volt ugyan a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak, illetve a Nagyváradi Szigligeti Társulatnak is, amikor színházaik 200. éves fennállásának évfordulóját ünnepelték. Az akkoriban meghirdetett két drámapályázat (1992 és 1998) mellett volt egy más jellegű próbálkozás is: az egykor Zalaegerszegen szervezett (pár éve a Pécsi Országos Színházi Fesztivál kísérő-rendezvényeként sorra kerülő) Drámaírók Nyílt Fóruma mintájára 1995-ben, Szatmárnémetiben is megrendeztek egy fórumot, amelyen – szintén pályázat alapján – drámaírók találkozhattak magyarországi dramaturgokkal, kritikusokkal és színházrendezőkkel. Az egyszeri rendezvényen Visky András Vércseh című rádiójátékát tartották arra érdemesnek, hogy a műhelybeszélgetéseken elemezzék, és pár nap alatt felkészülve, egy részét bemutassák a szatmári társulat tagjai.

Az ERDRAMIL is sikerként könyvelheti el többek között azt, hogy színházi, pontosabban színpadi tapasztalattal rendelkező alkotókat vont be a versenybe. Hatházi András elsősorban színész, de színházi és bábszínházi rendezései miatt, sőt, a legutóbbi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon film-rendezéséért is elismerésben részesült. Kiss Csaba rendező, de több adaptációt és színdarabot írt (nálunk legismertebb a De mi lett a nővel? című, Csehov novellái alapján írt műve). Láng Zsolt nem színházi ember, de a Nyílt Fórumon ő is jelen volt, és Kolozsváron két színpadi művét is bemutatták: A rúkmadarat és a bábszínpadra alakított Lázár Ervin meséjét (Szegény Dzsoni és Árnika). Kincses Elemér is rendező, több színdarabja jelent meg román nyelven is – kötetét tavaly az UNITER díjazta. Nem tudni pontosan, kik következnek az ERDRAMIL zsűrijének rangsorolásában, de ha a fent vázoltak alapján talán nem kellene azon méltatlankodni, hogy nem létezik eredeti erdélyi drámairodalom, hanem lehetőséget kell teremteni a színpadi írók megmérettetésére, illetve a darabok bemutatására. Kortárs szerzőket játszani mindenhol a világon anyagi kockázatot jelent, de a drámák igazi próbája mégis a színpad marad.

Dilis volt-e Resner?

Az ERDRAMIL pályázat tételei között szerepelt az is, hogy a legjobbnak bizonyuló drámát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata bemutatja. Hatházi András nyertes pályaműve kiállta ezt a próbát is.

Parászka Miklós rendezésében A dilis Resner naturalista vonásai elmosódnak, és felerősödnek az abszurd helyzetek. A színészek hosszan kitartott pillanatokban, a pszichológiai realizmus eszközeivel eljátszanak ugyan valamennyit a szereplők múltjából, a szövegből is sok minden kiderül arról, hogy ki milyen szerepet tölt be a darabban megjelenített erdélyi kisváros mikroközösségében, de a sorsok további alakulása, a háború fenyegető árnyéka, az emberekben lakozó, bújtatott és oktalan agresszivitás olyan végzetességgel nehezedik a műre, amely lehetőséget szolgáltat a modern színpadi megjelenítésre. A történet egy nap leforgása alatt zajlik, ugyanabban a térben, Schielle Lajos vegyeskereskedő boltjában. A kisváros lakóit, hétköznapjaikat a körülöttük zajló háború befolyásolja ugyan, de csak kis mértékben: a jelenetről jelenetre felépített tragikus végkifejlet elkerülhetetlen lett volna akkor is, ha békeidő van.

A függönynek arra kellene felmennie, hogy Bede Klári elárusító-kisasszony mindenféle portéka között tart rendet a boltban, melynek firmamentumán jól olvasható a „Schielle és tsa. vegyeskereskedés és temetkezési vállalkozó” szöveg. Ezzel a naturalisztikus műgonddal megrajzolt kezdőképpel már a szerző is ironikusan szembehelyez egy más dimenziót, a költészetét: a darab kerete két vers. Az első gúnyos improvizáció Bede Klári udvarlója számlájára, aki kakastollas rendőr ruhába bújt és fűzfapoétává vedlett, hogy meghódítsa a kedvest. A másik vers lírai záróakkord egy szomorkás történet végén, szerzője a boltosnál elszállásolt katonatiszt.

Parászka Miklós rendező és Budaházi Attila, az előadás dramaturgja úgy érezhették, hogy ekkora távolságtartás nem elegendő: igyekezetek elvontabbá tenni a történetet, megfosztották néhány konkrétumtól. A színház kistermében berendezett szatócsboltban semmi sem utal arra, hogy koporsón és kötélen kívül más is kapható. A tér nagy részét ellepő zsákok tartalma bizonytalan, az üvegfalak összetörtek, tulajdonképpen egymásnak támasztott óriási szilánkok – fenyegetettséget, nyugtalanságot, szorongást sugallnak. Az utcára, a konkrét cselekményt a külvilág felől befolyásoló eseményekre míves üveges ajtó nyílik. Baloldalt semleges pult, mögötte egymásra helyezett, felirat nélküli kartondobozok. (tervező: Dobre-Kóthay Judit). A dráma ideje is viszonylagos: Bede Klári (Berekméri Katus) az utcáról érkezik a boltba, de az ajtó nincs bezárva, tehát nem a reggeli nyitást látjuk az első képben, ugyanakkor nagyon rövid idő után a szereplők utalnak arra, hogy dél van.

Hatházi szövegében a humor egyik legfontosabb ellenpontozó elem. Nem minden szereplő sajátja, a két mészáros legény viszi a prímet. Sebestyén Aba és Ördög Miklós Levente jó érzékkel elegyítik a szóvicceket, gúnyos megjegyzéseket a játékpoénokkal. Resnert is ők emlegetik legtöbbet: Schiellenét, a boltos feleségét azzal gyanúsítják, hogy a város dilis köszörűsével csalja urát. A két hóhányó a „komoly” intrikusok paródiái, konfliktusokat szítanak, de ittasan valóban elkövetik a hübriszt: szórakozásból és enyhe xenofóbiától fűtve felgyújtják Resner vagonját, benne ég Klárika, akinek valóban viszonya volt az idegennel.

Schielle Margit ártatlan, mégis rajta teljesedik be a tragikus végzet. B. Fülöp Erzsébet alakításában minden jel arra mutat, hogy a gyenge idegzetű asszony nagyon rosszul viseli a közte meg férje közötti kommunikációs válságot és a bezártságot: szája állandóan sírásra görbül, hangja elvékonyodik, mozgása félszeg. Kínjában naponta lemossa a törött kirakatablakot, de az utcára nem mehet ki. Az egyetlen ember, akivel beszélgetni tud, az idegen százados (Kilyén László), akit a front közeledtével náluk szállásoltak el a város elöljárói. Neki is legszívesebben a városkában letelepedett kedves idegenről, a dilisnek mondott Resnerről mesél történeteket. Margit jelmeze telitalálat: sötétkék ruháján fehér sujtással dupla vonalú kehely rajzolódik ki – mintha ez az apróság is sugallná a nő tragikus sorsát. Az előadás végére elveszít mindenkit, akivel emberi szót tudott váltani: a boltos lányt, akit szép szerelem fűzött Resnerhez, a köszörűst, aki vicces történeteket mesélt neki, és az idegen századost, akivel megosztotta titkát.

Kárp György visszafogottan alakítja a mogorva Schielle Lajos szerepét. Merev, csak a boltjának és az üzletnek élő kereskedő, humorérzéke talán nem is volt, de ha igen kiszáradt a sok gond miatt. Egy-egy pillanatra emberi arcát is látjuk, Kárp viszont nem ad esélyt arra, hogy bármilyen magyarázatot találjunk féltékenységére, vagy arra, hogy miért tartja bezárva feleségét.

A darab mellékszerepeit is karakteresre formálta szerzőjük – akárha színészként neki kellene eljátszania mindegyiket. Kilyén László alakításában Günther Regensdorf barátságtalan arcú, szikár, komoly ember, akinek szíve vajból van és groteszk módon nem a háborúhoz, hanem a zenéhez és a költészethez vonzódik. Rázmány Ferkó (Zayzon Zsolt) is verselő ember, de szerzeményei nem magasabb esztétikai megfontolásból fogantak, hanem egyszerű szerelmi vágy kifejezői. A boltos Klárika sem veszi komolyan őket, de még a Ferkó uniformisától sem hatódik meg. Egészen rövid jelenete van Tatai Sándornak: Gyenes Artúr könyvtáros a világ dolgaitól elvonultan élő értelmiségi, aki viszont elsőnek menekül a front elől. Gyermekszereplőt bevonni a felnőttek előadásába mindig kockázatos vállalkozás. Egyrészt nem lehet olyan utasításokat adni nekik, mint a színészeknek, másrészt ha alakításuk nem természetes (ahogy azt a legtöbb szerep megkívánja), nem lehet számon kérni tőlük az élethű játékot. A dilis Resnerben Bede Anna (Klári húga) megható ártatlanságát és bájos naivitását Kárp Andrea Krisztina sajnos nem tudta megformálni

A darab végén kiderül, hogy a cselekmény helyéről és idejéről, a színen meg sem jelenő, különös Resner árul el a legtöbbet. Amerikából úgy tért vissza Európába, hogy Nagy Magyarország térképébe behunyt szemmel kést dobott, s ahol az megállt, oda utazott „haza”; vagonban élt, késeket és ollókat köszörült, de a kisváros vashídját is ő tartotta rendben – péntek délutáni kopácsolásáról viccből azt találta mondani, hogy az amerikai elnöknek szikratáviratozik – ehhez hasonló megjegyzései és mássága miatt tartották bolondnak. Furcsa maradt halálban is: nem a két idegengyűlölő mészároslegény, nem a féltékeny férj, nem a háború vetett véget életének: holtan találták az utcán. A füléből kifolyó vér lehet erőszakos vagy természetes halál jele is, semmilyen előzmény nem utal arra, hogy Schielle (vagy más szereplő) képes lett volna megmérgezni az idegent.

Hatházi András

Hatházi András 1967. március 2-án született Brassóban. A sepsiszentgyörgyi Matematika-fizika Líceumban (Székely Mikó Kollégium) érettségizett, rövid ideig matematikát tanult a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, majd szakképzetlen munkásként dolgozott. 1992-ben diplomázott a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia Szentgyörgyi István tagozatán Lohinszky Lóránd érdemes művész osztályában. Azóta oktatással is foglalkozik, jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem színész-pedagógia tanára. 1992-ben Kolozsvárra szerződött, az Állami Magyar Színházhoz, ahol 1999-ben rövid ideig aligazgató volt. A 2001 őszétől szabadúszó színész. A Transindex internetes portál által szervezett SMS novella-pályázaton többször díjazták, a Holt Költők rovatban rendszeresen jelennek meg személyes hangvételű írásai. Színészként, rendezőként, pedagógusként, íróként többször díjazták. Felesége, Palocsay Kata színész, bábművész. Két gyermekük van: Rebeka és Soma.

(a cikk A Hét 2004. március 4-i számában megjelent összeállítás bővített változata)

A dilis Resner

kapcsolódó írások

Irónia és tragikum között Resner, a dilis Szabályos szabálytalanságok