hirdetés
szerkeszti: Hegyi Réka
partnereink

HAMLET

deszka & vászon

sztár
keresés    

* Hegyi Réka

Kisebbségi Színházi Kollokvium Gyergyószentmiklóson

Szabadság, 2007-05-09

A Kisebbségi Színházak Kollokviumára rendszeresen ellátogató résztvevő vagy riporter számára első szembetűnő tény, hogy az előző évektől eltérően, idén a nagyközönség érdeklődéssel kísér minden produkciót. Első napokban zsúfolt ház előtt mutattak be minden előadást, nagytermit és stúdiómunkát egyaránt, és még az sem törte le a nézőket, hogy bal lábbal indult a rendezvény.

A szervezők ugyanis, jó üzleti megfontolásból nagy névvel indították útjára a rendezvénysorozatot: a hivatalos megnyitót a Bukaresti Állami Zsidó Színház előadása követte, Maia Morgensternnel a főszerepben. Az utolsó tangó számos hazai városban vendégszerepelt már, a plakátok nagy betűkkel hirdették, hogy a világhírű színésznő darabbeli partnere fia, Tudor Aaron Istodor. Nem csoda, hogy nagy várakozás előzte meg fellépésüket a Gyergyószentmiklósi Művelődési Házban. Annál nagyobb volt a csalódás, amikor kiderült, hogy Mosse Yashur rendező minimális erőfeszítést sem tett arra nézve, hogy a bulvárdarabocskát értékelhető művészi színvonalra emelje. Persze ez nem menti fel a két szereplőt sem, akik néha olyan halkan beszéltek, hogy a terem közepén már semmit sem lehetett hallani replikáikból. Annál látványosabbak voltak viszont túlzó gesztusaik, teátrális elővonulásaik a rivaldához, hogy nagy jeleneteiket a partner se árnyékolja be. Az utóbbi megoldáshoz – könnyű kitalálni – az átlagos képességű Istodor folyamodott gyakrabban, hiszen Maia Morgenstern kisugárzása a színpadon messze felülmúlja a legjobb színészekét is. Sajnos csupán az első percekben volt akkora hatása jelenlétének, hogy a nézők csak ámuljanak és örüljenek, hogy élőben láthatják, a hosszúra nyújtott előadás negyedétől a végéig már mindenki fészkelődött és türelmetlenül várta, hogy végre egy őszinte pillanat szülessen meg a színpadon. Hiába, nem került sor ilyenre.

Bár a Kollokvium megnyitóján Demeter András István, a Művelődési Minisztérium Kortárs Alkotások Főosztályának igazgatója Avignonhoz és Kisvárdához hasonlította a centenáriumát ünneplő székely kisvárost, a három fesztivál még nem sorolható egy súlycsoportba. A „gyerekkori" szervezési pontatlanságokat például még nem nőtték ki a gyergyóiak: a Kollokvium első napján derült ki, hogy változott az előzőleg meghirdetett zsűri összetétele, így Ion Parhon és Alice Georgescu színházkritikusok helyett két fiatalabb bukaresti ítész, Alina Mang és Iulia Popovici vesz részt a bírálóbizottság munkálatain (Kötő József színháztörténész, Zsehránszky István színikritikus és Kovács Levente rendező mellett).

A Kisebbségi Színházak Kollokviumának idei kiadása is elsősorban a hazai magyar, német vagy jiddis nyelven játszó színházak versenyéről szól, de a szervezők az előző évekhez képest néhány újítással is előrukkoltak. Az egyik az, hogy ha nem is tudatos témaválasztás eredménye, a kortárs drámairodalom került a figyelem középpontjába, hiszen a bemutatott színdarabok zöme kortárs szerző alkotása. A szerencsés konjunktúrát kihasználva több könyvbemutatót és felolvasószínházat iktattak a programba.

Elsőként Hatházi András drámakötetét, A hetérák tudományát mutatta be Kovács Levente, aki a szerző jó színpadismeretére és nyelvi leleményeire hívta fel a figyelmet. Mintegy bizonyítékként a marosvásárhelyi színművészeti egyetem végzős diákjai felolvasták a kötet legrövidebb alkotását, a Dolinka című gyerekdarabot, ezt kötetlen író-olvasó találkozó követte, amelyen Hatházi, a szék támlájára kucorodva beismerte, hogy a kötet megjelenése óta nem írt újabb darabot, és mivel volt szerencséje saját darabot rendezni (a marosvásárhelyi bábszínházban – szerk. megj), már ő is érzi: némelyik darabjából van mit vágni. A felovasószínházi sorozatot Visky András és Kiss Csaba darabjainak bemutatása követi a Kollokvium utolsó napjaiban.

Idén is sor került a színházigazgatók tanácskozására. A majdnem egésznapos tárgyalás első felében Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett. A színházfenntartó székelyföldi önkormányzatok szerepvállalásáról, a közöttük szorgalmazható együttműködésről, valamint a helyi és központi támogatási lehetőségekről zajló vitát egy újabb tanácskozás követte, amelyen a színházi alkalmazottak fizetéséről, a műszaki személyzet képzési lehetőségeiről és a készülő színházi törvényről tanácskoztak a jelenlévők.

HEGYI RÉKA


Hegyi Réka kritikái


Adatbázisunk folyamatosan bővül, az adatok még nem tükrözik a teljes valóságot.
A Hamlet.ro tartalma a Creative Commons jogvédelmi elvei szerint használható fel.
Érvényes XHTML    Érvényes CSS    Töltsd le a Firefox-ot    Creative Commons License