HAMLET

Hegyi Réka

Recefice, dödölle!

Világszínház 2004/6. szám, 2004-00-00

Az igényes gyermek- és ifjúsági előadások fölötte szükséges voltáról az elmúlt években többen – de talán nem a probléma súlyával arányosan – cikkeztek színházi szaklapokban. Magyarországon felismerték a kérdés fontosságát, és tudatosan keresik az utakat (fesztiválok, kerekasztalok, drámapályázatok tanúskodnak erről), ám az erdélyi színházak háza táján nem szívesen sepreget a média és a szakma. A színházi szakírók többnyire csak egy-egy társulat problémáit ismerik behatóbban, nincs rálátásuk a többi hivatásos színház működésére. Alapos, célirányos elemzés készítésére azért sem adódik alkalom, mert nem minden színház repertoárján szerepel rendszeresen gyermekelőadás. Alternatív, struktúrán kívüli mozgalom gyakorlatilag nem létezik, a bábosok pedig – azontúl, hogy más műfajt képviselnek – a színházi szakma perifériájára szorultak, így általános gondok megállapítása is nehéz lenne.

Néhány évadra visszatekintve mégis találunk annyi gyermekdarabot, hogy megfogalmazható néhány általános észrevétel. A sepsiszentgyörgyi és a temesvári színház a bábtagozat létrehozásával elintézettnek tekinti a legkisebbek kiszolgálását; tavaly óta a szatmári Harag György Társulat mellett is működik bábcsoport, de a színház is tartott gyermekbemutatót a tavalyi és az idei évadban. A marosvásárhelyi és a nagyváradi társulat esetlegesen, a kolozsvári színház évente mutat be mesejátékot. Legszerencsésebb a Hargita megyei helyzet, mert a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és székelyudvarhelyi színház bérletcseréjének köszönhetően mindhárom intézmény programjában évadonként három gyermekelőadás található.

Kérdés: az alkotók milyen szempontokat tartanak szem előtt, amikor gyerekdarabot választanak, mennyire tudatos pedagógiai feladat a legifjabbak esztétikai nevelése, morális érzékük csiszolgatása, miként tudják megszólítani a mai gyermekközönséget, kikre bízzák a kivitelezést és – nem utolsó sorban – mennyi pénzt szánnak egy ilyen előadásra az amúgy is szűkös produkciós támogatásból. Gyerekeknek szánt magyar nyelvű kortárs színpadi szövegek nálunk gyakorlatilag nem léteznek, így leggyakrabban a klasszikus irodalomra vagy (ritkábban) népmesékre esik a választás. Kedvelt műfaj a musical, leggyakrabban magyarországi szerzők kipróbált, több színházban sikeresen játszott alkotásai, amelyek alkalmasak arra, hogy ne csak a legkisebbeket, hanem a szüleiket is színházba csábítsák (a Csíki Játékszín bérletei például megsokszorozódtak A dzsungel könyve bemutatóját követően).

A Kolozsvári Állami Magyar Színház műsorán is mesemusical szerepel, A kék csodatorta című. Az évad első bemutatója (a rádiójátékként ismert mű színpadi ősbemutatója) szeptemberben volt, azóta rendszerint vasárnap délelőtt játsszák, amikor elvileg az egész család együtt tud színházba menni. Darabválasztáskor minden bizonnyal számítottak a felnőtt korú nézőkre is, hisz alaposabb olvasás után kiderül, hogy A kék csodatortában csak a cselekmény meseszerű. A szépséges királykisasszony kezéért és a fél királyságért sok kérő jelentkezik, nehéz próbák után a főhős győzedelmesen kerül ki a kalandokból, és boldogan viszontláthatja a lányt, akit őszintén szeret – eddig a gyermekmese. A Muszty Bea–Dobay András szerzőpáros olyan beszélő neveket adott szereplőinek, amelyek humorát kicsik még nem érthetik: Patológia király lánya Szupertónia, Doktor Plágium a sarlatán, Doktor Placebó a jó orvos, Belkanto herceg, a hősszerelmes és barátja, Vibrátó együtt győzik le az Effekt és Affekt grófok által állított csapdákat a Döhék földjén, az elfuserált zsenik házában, végül a Sanda Kán diktatúrája alatt sínylődő Kámpics városában.

A mesemusical humorát a nevekbe és replikákba szőtt poénok mellett a paródia képviseli: az elfuserált zsenik, vagyis az Apa, az Anya és a Fiú székhez kötözik vendégeiket, így kényszerítik őket, hogy végighallgassák teljes repertoárjukat, végül az összművészet jegyében a Fiú (Fodor Edina) óvodás rap szövegéhez és ugrabugra táncához az operettdíszbe öltözött Anya (Vindis Andrea) és a nótafát megszemélyesítő, ám erre a koncertre metálos fekete pólót, parókát magára öltő és basszusgitárt felkapó Apa (Bíró József) szolgáltatja a „Recefice, dödölle!” refrént a háttérből. A tömény, több műfajt kipellengérező jelenet az előadás egyik legsikeresebb (nyílt színi tapssal jutalmazott!) jelenete.

A paródia az egész mesére vonatkoztatható, hiszen minden típusszereplő önmaga paródiája is egyben. A klasszikus meséskönyv-illusztrációba illő kék ruhát viselő Szupertónia (Albert Csilla) naiv bájával ellentétes, hogy az udvart elviselhetetlen hiszti-kitörésekkel gyötri, bemutatkozó dalából pedig kiderül, hogy jól tudja, miért retteg minden potenciális férjtől, akik csak a hozományért vennék el, esküvő után innának és dáridóznának, s vallanák: „az asszony verve jó”. (Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias.)

A színészek lubickolnak a szellemes szerepekben, és az egyéni teljesítmények mellett a csapatmunkájuk is figyelemre méltó. Laczkó Vass Róbertről ismételten kiderül, hogy remek énekes, hősszerelmese mesebeli szívtipró, ugyanakkor kedves antihős, élhetetlen álmodozó, aki nem sokra menne Vibrátó segítsége nélkül. A jó barát (Fogarassy Alpár) koboldhoz illő hegyes füleket visel, élénk és vidám „költő és műstoppoló”. Ő is megtalálja párját, a külsőre is hozzá illő, hasonlóan jókedvű döhe postást, Heurékát (Kézdi Imola), aki elkíséri a két úrfit kalandos útjukon. Jól sikerült a két intrikus gróf figurája: Effekt (Hatházi András) magas, a jelmeztervező ezt magas sárga cilinderrel toldja meg, Affekt raccsoló grófja pedig (Galló Ernő) alacsony – kalapja lapos, széles karimájú fantáziadarab. A király- és uralkodószerepeket Bogdán Zsolt alakítja, jól elkülönítve egymástól a külön világban élő figurákat: Patológia királya álomszuszék, reszketeg öreg, Nagy Döhe méretei miatt tekintélynek örvendő tahó, Sanda Kánja pedig frusztrált, erőszakos diktátor. Varga Csilla Brünhildát megússza a jó jelmezzel, de a Hétfülű Drakulinából kedves és érzékeny lényt formál.

Kicsik és nagyok ritkán tapasztalható jókedvvel fogadják a kolozsvári színház gyerekelőadását. Minden korosztály számára van valami vonzó eleme: a gyermekek az igényesen kivitelezett, színes jelmezbe öltöztetett mesehősök pörgésén ámulnak, a nagyobbak a szójátékokat is értik és értékelik, a felnőttek pedig a paródián szórakoznak. Minden előadáskor megtelik a színház nagyterme, a közönség elégedett, és a társulatnak is vitathatatlanul jót tesz a zajos siker. Éppen ezért talán jobban kellene vigyázni a produkcióra. A bemutató pörgő ritmusához és legmagasabb hőfokú játékkedvéhez képest a november közepén játszott előadás veszített intenzitásából és csillogásából.

A kék csodatorta

kapcsolódó írások

Sárkányok, kámpicsok, döhék A rendezői csodatorta Csodatortára fel! Csodás torta a sétatéri színpadon